Mitől jobb az osztrák bor, mint a magyar? – Molnár Ákos véleménycikke
Vendégszerzőnk, Molnár Ákos szerint lenne mit tanulnunk a szomszédunktól: az osztrák bor az 1985-ös botrány után hatalmas utat járt be.
Az egyik hazai boros portálon nagy vita kerekedett egy cikk alatt, ami azt firtatta, mitől jobbak az osztrák borok, hogy nekik annyival jobban megy. Voltak kommentelők, akik megállapították, a felvetés eleve értelmetlen, az osztrák bor semmivel nem jobb, sőt! Szintén szép számmal érveltek kontra még mindig az 1985-ös osztrák glikol-botránnyal. (1985-ben robbant a bomba, miszerint főleg burgenlandi borászok dietilén-glikollal, vagyis egészségre káros fagyállóval édesítik borukat. Utóbb összesen 35 ezer panaszt nyújtottak be hamis borral kapcsolatban. Ennek hatására az osztrák parlament még abban az évben elfogadta a világ egyik legszigorúbb bortörvényét.)
A cikk alatt kommentelt Molnár Ákos is. A Soproni Borvidék Hegyközségének elnöke hozzászólásában részletesen kifejtette, miért tart valóban előrébb az osztrák borágazat, mint a magyar. Ennek apropóján a Vince felkérte Molnár Ákost, írja meg egy véleménycikkben, hogyan látja a helyzetet és szerinte mit lehetne eltanulni az osztrákoktól.
Molnár Ákos soproniként életét, mondhatni, az osztrák tőkék árnyékában élte. Családja amúgy is ezer szállal kötődik ezekhez a tőkékhez. Édesapja, Molnár Tibor azon kevés magyar egyike volt, akinek a rendszerváltás előtt lehetősége nyílt a határ nyugati oldalán pallérozódni. Az egyetem után egy évet gyakornokként Lenz Mosernek, az osztrák bortörténelem egyik fontos alakjának a pincészeténél tölthetett. Később kijárta, hogy az 1938-ban Margitbányán, mostani nevén St. Margarethenben, alakult Winzerkeller Römersteinbruch szövetkezetben is fel lehessen dolgozni soproni szőlőt és utána soproniként eladni. Molnár Ákos szőlészet vonalon vitte tovább a családi hagyományt. Az osztrák-magyar vegyes tulajdonú Teleki-Kober Szőlőoltvány Kft. társtulajdonos-vezetőjeként napi kapcsolatban van osztrák borászokkal. A termelési kapacitásuk 15-20 százaléka talál gazdára Ausztriában. A fertőbozi Vincellér családi borbirtokot öccse, ifjabb Molnár Tibor vezeti.
Molnár Ákos véleménycikke
Honfitársaink közül nagyon sokan megrekedtek az 1985-ös osztrák glikol-botránynál, és még mindig ezzel a sajnálatos eseménnyel azonosítják az osztrák borokat. Itt máris tennék egy fontos kitérőt. Nem az osztrákok találták ki a glicerinnel trükközést, hanem az olaszok. Nagyjából ugyanakkor borult náluk is a „glikol-bili”. Nézőpont kérdése, hogy az olaszok válságkezelése okosabb, vagy éppen sumákabb volt-e. Egy-két embert börtönbe zártak, egy-két pincét megbüntettek, de nem csináltak neki médianyilvánosságot. Az osztrák újságok viszont hatalmas sztorit láttak benne. Mondhatni, a médiafelhajtás áldozatává vált az osztrák borgazdaság: miközben a borok kis részét érintette az ügy, rávetült az összes osztrák borra.
Egy biztos: az osztrákoknak ez jelentette a fordulópontot, ez volt az osztrák bor „Mohácsa”. Sok egzisztenciát tönkretett, de közben lehetőséget adott arra, hogy újragombolják a kabátot. Az eredmény: van egy működő ágazatuk, ágazati stratégiájuk, amit következetesen végrehajtanak.
Meggyőződésem, hogy a bormarketing olyan, mint a szőlőnemesítés. 1-2 év alatt nem lehet eredményt elérni. El kell indulni egy irányba és tartani kell magunkat ahhoz. Nekünk magyaroknak, talán mert türelmetlenebbek vagyunk, vagy így vagyunk összerakva, ez még nem jött össze. Az osztrákok megcsinálták. Egy apró, de beszédes példa: az uniós szőlő-bor ügyekért felelős főosztályvezetőjük 1995 óta dolgozik az illetékes minisztériumban. Államigazgatási szinten, minisztériumban, kamaránál ugyanazok foglalkoznak évtizedekig az ágazati kérdésekkel, viszik végig a stratégiát.
A stratégiát, amit az alapoktól felépítettek. Meghatározták a fajtákat, amiket sikerre akarnak vinni, meghatározták a célokat, amiket el akarnak érni. Ezután pedig mindent ennek rendelnek alá a fajtanemesítéstől a marketingen át az eredetvédelemig. Állhatatosan. Ebben az osztrák állam jó partner. Mivel a glikol-botrány sok ember megélhetését tette tönkre, sok pénzt bocsátott rendelkezésre. Ezért nagyon jó szakemberek dolgoznak a mai napig.
Az osztrák bor marketingje többlépcsős: létezik országos, tartományi, borvidéki, de még jelentősebb bortermelő települések szintjén is. Megvan hozzá az infrastruktúra, ami nemcsak az irodát jelenti, hanem a szakembert is, aki megszervezi majd koordinálja a közösségi munkát. A termelők tudják: saját hozzájárulásuk hatékonyan kerül felhasználásra és szükséges ahhoz, hogy termékeik jó áron, biztos piacokon kerüljenek értékesítésre.
Az osztrákok jó tulajdonsága az a képesség, hogy a versenytársak is tudnak együtt dolgozni. Bár vannak természetesen trösztellenes törvények, a termelők folyamatosan egyeztetnek, hogy olyan felvásárlási ár ne alakulhasson ki, ami a termelési költségeiket sem fedezi. Ez a szemlélet persze logikusan következik abból, hogy nekik ez jelenti a megélhetést. Magyarországon sok piaci szereplőnek befektetés a szőlő és a bor, a máshol szerzett nyereségét fordítják erre. Akinek viszont megélhetés (legyen szőlőtermelő vagy borász), az nem engedheti meg magának, hogy éveken át veszteséget termeljen. Ausztriában a kistermelők a mai napig szövetkeznek. A magas minőségi követelményekhez szükséges technológiai feltételeket és a piaci megjelenéshez szükséges alkuképes árutömeget ugyanis csak így lehet gazdaságosan megteremteni. Érhetetlen, hogy a hazai ágazat ennyi évvel a rendszerváltás után miért képtelen erre.
Az osztrákok fejlettebb együttműködési készsége a borturizmus területén is megmutatkozik. Létezik egészséges nemzeti öntudat, ami nem mások lenézésén, hanem a saját értékek megbecsülésén alapul. Az osztrák polgár tudatos, otthon elsősorban a saját régiója borát issza. Amikor viszont elindul nyaralni egy másik tartományba, ott az adott borvidék borát rendeli az étteremben. Teljesen természetes, hogy Ausztriában a helyben előállított termékeknek van elsőbbségük. És ez nem most kezdődött náluk, amikor a helyi termékek szerte a világban felértékelődtek. Az osztrák ember régen megértette, az ő saját boldogulása nagymértékben azon múlik, mennyi regionális terméket vásárol. Költései a régióban maradva az ott élőket, így magát a vásárlót is gyarapítják. A borász vérében van, hogy a szomszéd péktől veszi a kenyeret, mert a pék meg az ő borát issza.
Ennek megfelelően az osztrák gasztronómiában a mai napig léteznek a peer-to-peer, vagyis a közvetlen kapcsolatok. Sok borász közvetlenül szállít az étteremnek. Ezzel három legyet ütnek egy csapásra. A végfogyasztó alacsonyabb áron kapja a bort az étteremben, hiszen nem teszi rá a hosszú értékesítési lánc minden résztvevője a maga hasznát. A vendéglős és a borász is jobban jár, a kereskedelmi lánc kiiktatásával úgy realizálnak többlethasznot, hogy közben olcsóbban tudják adni a fogyasztónak a bort. Mindenki nyer. Ezzel szemben a magyar vendéglősök többsége kényelemből, vagy egy ingyen borhűtőért vagy borlapért még mindig képes eladni a lelkét egy nagykereskedőnek: a Soproni borvidéken tudok több olyan színvonalas konyhájú éttermet, aminek borlapján alig-alig találni helyi bort. Ez Ausztriában elképzelhetetlen.
Egy ország borászatának az eredményességét az mutatja meg, megélnek-e a szereplők ebből, el tudják-e adni a borukat. Ausztriában mindkét kérdésre egyértelmű igen a válasz. Magyarországon ott tartunk, hogy a kisebb és nagyobb borászatoknál sincs jövedelemtermelő képességünk.
Mit tanulhatunk az osztrákoktól?
Mindenekelőtt állhatatosságot. Ha megszületett az ágazati stratégiánk, azt vigyük végig! Azon dolgozzunk, hogy annak minden pontja megvalósuljon! Ennek része kell legyen, hogy rábeszéljük honfitársainkat, újra fogyasszanak bort. Rengeteg vita van arról, a bor mennyire egészséges vagy káros. Egy dolog azonban nem kérdés: Közép-Európában évezredes kultúrája van. Magyarországon éppúgy, mint Ausztriában. Ösztönözni kell a mértékletes, kulturált fogyasztást.
Növeljük a regionalitást! Minden szereplőnek be kell látnia, ezen mindenki csak nyerhet. Hosszútávon akkor leszünk sikeresek, ha saját régiónkon kívül a nagyvárosokat és a külföldi piacokat célozzuk meg, nem pedig egymás háza táját.
Rövid ellátási láncokat! Véleményem szerint most jött el a történelmi pillanat. A válságok sora arra kell sarkallja a szereplőket, hogy megfogjanak minden forintot. Ennek egyik biztos módja az értékesítési lánc lerövidítése. Nyilván melósabb, mint leadni emailben a rendelést, amit egyben kihoz a teherautó, de megéri!
Össze kell fogni. Azt gondolom, olyan közgazdasági helyzetbe került az ágazat, hogy magyar mentalitás ide vagy oda, az élet ki fogja ezt kényszeríteni. Szomorúan nagyot fog tisztulni a hazai borágazat, sokan feladják az elkövetkezendő években. Aki talpon marad, az be fogja látni, az együttgondolkodás, együttcselekvés a túlélés és a sikeres jövőkép záloga.
Zárszó
Az osztrák bor nem jobb és nem rosszabb a maga kategóriájában a magyar versenytársakhoz képest. Jobb viszont a stratégia, jobb a marketing. Van azonban egy nagy szerencsénk: nekünk, magyaroknak már nem kell a spanyolviaszt feltalálnunk, elég az előbb leírtakat követni. Kitartóan, állhatatosan. A siker nem jönne azonnal, de annál biztosabb lenne.
Szerző: Molnár Ákos, a Soproni Borvidék Hegyközségének elnöke
Címlapfotó: Gabriele Strasky / Unsplash
A vince.hu örömmel fogadja az italkultúra és a gasztronómia aktuális trendjeivel, jelenségeivel kapcsolatban megfogalmazott véleményeket. A vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ám fontosnak tartjuk a szakmai párbeszéd támogatását. A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beérkezett írásokat szerkessze, azok tartalmának és mondanivalójának megőrzése mellett.
