Sok pénzt spórolhatunk az étteremben, ha betartunk egy szabályt
Az éttermek számos módon igyekeznek minket rávenni arra, hogy minél több pénzt hagyjunk náluk. Ezek azonban kivédhetők.
Az éttermi menük felépítését a szakemberek a vendégek szokásainak ismeretében tervezik meg. Hangzatos szavakkal, élénk színekkel és egyéb pszichológiai trükkökkel igyekeznek minket rávenni arra, hogy a lehető legtöbb pénzt költsük el náluk.
Nagyon gyakori jelenség például, hogy az éttermek a legdrágább fogásaikat helyezik el a menü legelején, majd ár szerint csökkenő sorrendben következik a többi étel. Ahogy a Daily Meal kiemeli, ennek valódi célja az, hogy a listán lejjebb lévő tételek az első néhányhoz képest olcsónak tűnjenek – még akkor is, ha valójában túlárazottak.
Néha a legelöl szereplő fogások annyira irreálisan drágák, hogy egyértelmű: csupán referenciapontként szolgálnak a többi ételhez képest. Általuk úgy érezhetjük, jó döntést hoztunk azzal, hogy nem a legborsosabb opciót választottuk.
A taktika fordítva is működik: ha a legolcsóbb – de valójában nem is annyira kedvező árú – ételek szerepelnek az étlap elején, akkor a többi fogást ezekhez képest korrekt ajánlatként fogjuk értékelni.
Az összehasonlítás mellett van egy másik mozgatórugója is ennek a jelenségnek. Az emberi agy egész egyszerűen sokkal kisebb eséllyel jegyzi meg a lista közepén szereplő tételeket. Így nagyobb hajlandósággal választjuk majd a drágább fogásokat – akár a menü elején, akár a végén szerepelnek.
Legközelebb tehát, amikor étterembe megyünk, kérjünk plusz öt percet a pincértől arra, hogy alaposan átnézzük az étlapot. Így egyrészt biztosan a kedvünkre való ételt választjuk majd, másrészt esélyünk nyílik arra, hogy jobban megismerjük az árakat. Ezáltal képesek leszünk valóban tudatos döntést hozni.
Egy következő lépés a borravaló mértékének kiválasztása az étkezés végén. Nemrégiben írtunk egy cikket a kutatásról, ami kiderítette, a magyarok átlagosan mennyi borravalót hagynak az éttermekben.
Címlap: Petr Sevcovic / Unsplash