Most tárazzunk be belőle: 20 százalékkal drágulhat a magyarok egyik kedvenc itala!

2023. május 24.

Szakértő beszélt a kedvenc ízekről, valamint az ágazatot érintő nehézségekről.

Az Agrárszektor interjút készített Mihályi Lászlóval, a Pálinka Nemzeti Tanács elnökével. Többek között arra voltak kíváncsiak, melyek azok a gyümölcsök, amelyekből a legjobb pálinkát lehet készíteni Magyarországon, Melyek a legkedveltebb, és melyek a kevésbé népszerű gyümölcsök és hogy hogyan élte meg a pálinkaágazat az elmúlt időszak történéseit. Az alábbiakban az interjúból szemlézzük az érdekesebb részleteket. (A teljes beszélgetés ide kattintva olvasható el.)

A Pálinka Nemzeti Tanács elnöke elárulta, Magyarországon a klasszikus pálinkaízek két meghatározó gyümölcse a barack és a szilva. Mellettük elterjedt még a meggy, alma, körte is. Ezek a legnépszerűbb gyümölcsök, de szép számmal vannak a piacon a szőlőből és törkölyből, akár fehér vagy kék, készült pálinkák is. Feljövőben van még a birs és a cseresznye is. Alacsonyabb ára miatt azonban továbbra is népszerű a vegyesgyümölcs-pálinka. Mihályi László ugyanakkor kiemelte, hogy a kulturált pálinkafogyasztás elterjedésével egyre nagyobb számban vannak azok, akik igénylik az új ízeket. Így egyre nagyobb teret hódítanak a vadon termett gyümölcsökből, és a bogyósokból készült pálinkák. A málna, feketeribizli, szeder, kökény, berkenye, som is kedvelt alapanyag, illetve keresett íz a piacon, mint különlegesség.

Arra a kérdésre, hogy vannak-e olyan gyümölcsök, amelyekből nem lehet, vagy nem éri meg pálinkát főzni, a szervezet elnöke elmagyarázta, hogy az olyan gyümölcsökből, melyek alacsony saját gyümölcscukor-tartalmuk miatt nem cefrézhetők – ilyen például a homoktövis -, nem igazán készíthető gazdaságosan pálinka. Egyébként bármely Magyarországon termett gyümölcsből készíthető pálinka, legfeljebb a csekély kihozatal miatt nagyon drága lesz, és nem lesz rá kereslet.

Mi várható a pálinka piacon?

Az elmúlt év során számos nehézséget tapasztalhattak az ágazat szereplői, egyebek mellett az energiaárak megugrását és az alapanyagok drágulását. Az elmúlt év nehézségei idén tovább folytatódnak. Az energiaválság miatt megnövekedtek az előállítási költségek, tavaly a gyümölcsárak nagy mértékben megemelkedtek, melyet csak tetézett a magas infláció. A gyümölcsárak növekedése azonban csak egyik tényezője a pálinka árának alakulásában, mivel növeli az előállítási költséget a bérigények növekedése is. Ugyanakkor, mivel az üvegek, élesztő, savak és sok más segédanyag legtöbbjét (és persze a gépek szervizeléséhez szükséges anyagokat) importból kell beszerezni, a forint gyengülése ezen a téren is komoly költségnövekedést idézett elő. Mindezek tetejébe az orosz-ukrán háború miatt hiány van palackokból is.

egy férfi poharat tart a kezében, benne barna pálinka
Fotó: Timothé Durand / Unsplash

Arra a kérdésre, hogy milyen volt a tavalyi év az ágazat számára, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke kifejtette, hogy a pálinka szabadforgalma a népegészségügyi termékadó (NETA) 2019-es bevezetése és a koronavírus-járvány előtt évi 1 millió hektoliterfok (hlf.) körül alakult. Tavaly ez nem egész 700 ezer hlf. volt. Ez 1 százalékkal haladta meg az előző évit, de nem érte el a 2014-es kibocsátást, és most fordult elő először, hogy az első félév erősebb volt, mint a második.

A Pálinka Nemzeti Tanács elnöke elmondta, hogy a főzdék első gondolata ebben a rossz piaci helyzetben az áremelés. A fogyasztói ár további növelését azonban a fogyasztók többsége már nem tudja tolerálni. A pálinka-előállítók nagyjából 40 százalékos áremelést tartanának indokoltnak (mint ahogy az élelmiszerek többségénél is ezt történt). Ennek azonban csak mintegy felét, azaz 20 százalékot lehetne érvényesíteni az árakban, ennél többet a piac egész egyszerűen nem fogadna el.

A pálinkaárak számos tényezőtől függnek. Ilyen a termék minősége, a vevőkör, és a „helyettesítő” termékek (vodka, whisky, gin, és a feketén forgalomba kerülő párlatok) ára. Az biztos, hogy az ár emelésében a termelőknek nincs nagy mozgásterük.

Címlapfotó: Martijn Baudoin / Unsplash