Hit és hozzáértés: Veszprémi Érseki Pincészet
Már első évjárataival üstökösként robbant be a hazai borvilágba a Veszprémi Érseki Pincészet, amely a két területének, Mindeszentkállának és Felsőörsnek elképesztő adottságait zárja palackba, vérbeli észak-balatoni borokkal ajándékozva meg a borrajongókat.
A 2024. július 25-én a Vince Borműhelyen is bemutatkozó Veszprémi Érseki Pincészet nagyon erős, 2021-es kezdése után szinte csak kapkodja a fejét az ember, hogy milyen tempóban, milyen határozott csapásiránnyal járják a saját útjukat. Eközben örömteli látni, hogy alapvetően a remek boraikra építenek, nem pedig – ahogy sajnos gyakran lenni szokott – csak a külcsín körüli csinnadratta teszi elsődlegesen ismertté a céget. Szájról szájra járt a hír, hogy van itt valami új, valami más, amit érdemes megnézni. Benesch Antal főborásszal jártuk be a vadonatúj mindeszentkállai telepítést, miközben a hirtelen jött sikerről, fajtaválasztékról, stílusról, terroirról és a jövőbeli tervekről mesélt nekünk.
Erős kezdés
Anti borai a dűlők kiemelése nélkül mutatják meg az átfogó és modern balatoni terroirt. Mindeközben jól látszik, hogy a jó balatoni borokat a talaj adottságai és a klimatikus viszonyok mellett a fiatalos vagányság teheti igazán naggyá. Kristálytiszta, érthető, mégsem egyszerű, hanem minden fogyasztói réteget kiszolgáló, virágos gyümölcsbomba karakterű, feszes szerkezetű, fajtajellegű, frissítő ásványosságú borok, séfhez illő jó ízléssel kialakított arányokkal. Anti munkáján – séfmúltján kívül – pontosan érezni új-zélandi tapasztalatát és egykori mentorán, a pannonhalmi Liptai Zsolton keresztül átszűrődő, Gál Tibor-féle szellemi örökséget. Most pedig itt állunk a lenyűgöző adottságú Balaton-felvidéken, és azon ámulunk, hogy a jelenkor nehézségei ellenére is csak úgy vágtat előre egy magyar pincészet. Három év után elkezdi bővíteni a területeit és duplázni a készülő bormennyiséget, mert ekkora igény van errefelé a jóra. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?!” – mondanák erre Szent Pál után református testvéreink.
A bővülés útján a Veszprémi Érseki Pincészet
Az induláskor meglévő 3+3 hektár már akkor jól láthatóan csak egy magas pinceáron értékesítő butikborászat kialakítását tette volna lehetővé. Ez atonban nem az ő útjuk. Inkább nagyot álmodtak, és minimum 20 hektárt tűztek ki célul a két borvidékhez tartozó birtokrendszerük részeként. Fantasztikus területekhez sikerült hozzájutni. A mészkő, az agyag és a vörös permi homokkő elképesztően változatos talajszerkezeteket eredményez. A különböző mikroklímákkal kiegészülve kvinteszszenciáját adják a kiváló és utánozhatatlan észak-balatoni terroirnak. A telepítések egy része már megtörtént, a többi pedig előkészítésre vár. Ez azt jelenti, hogy 3-4 éven belül a jelenlegi szőlő- és bormennyiség közel háromszorosa áll majd rendelkezésre. Ez mind logisztikailag, mind munkaerőben, mind technológiában komoly feladatok elé állítja a jövőben az érseki pincét.
Az olaszrizlingen túl

Számomra is meglepő, amit leírok, de be kellett látnom, hogy nem feltétlenül kell minden Csopak környéki borászatnak az olaszrizling köré építeni a szortimentjét. Az sem baj, ha valaki a fajtát esetleg csak fűszerként használja házasításokhoz. A Veszprémi Érseki Pincészet a fókuszt fehérben a rajnai rizlingre és a sauvignon blanc-ra helyezi. Mindezt ráadásul úgy, hogy a sauvignon hozza a klasszikus új-zélandi, csalános, vágott füves jegyeket, de a Loire-völgy picit virágosabb, gyümölcsösebb és főleg vastagabb, hordósabb karaktere is megtalálható benne. Az új telepítések is ezt mutatják. Az öt különböző sauvignon blanc klón és a három rajnai klón mellett csak egy pici olasz, kék szőlők közül pedig a syrah, a pinot noir és a cabernet franc lelt új otthonára Mindszentkállán.
A legnehezebb műfaj azonban a jó alap-cuvée! Az ára, a pozicionálása miatt azt kóstolják meg ugyanis a legtöbben. Ott dől el, hogy megnézik-e a leendő vásárlók az adott pince többi borát is, vagy elengedik az egészet. Az alapházasításnak ezért mindig, mindenhol makulátlannak, enyhén behízelgőnek és szemtelenül jónak kell(ene) lennie. Ki merem jelenteni, hogy Antiék 2023-as Infula Blanc-ja jelenleg az egyik legjobb ár-érték arányú fehér cuvée a balatoni borrégióban! Az ilyen tételeknek kell jól érthető és egyértelmű márkanévvel, üzenettel rendelkezniük, ami felismerhetővé teszi és elkülöníti őket a hatalmas kínálatból. Sokan azonban azt a hibát követik el, hogy boraik beltartalmát és stílusát az üzenet „pont” egyszerűségéhez igazítják.
Ebben rejlik az Infula Blanc kitörési lehetősége is. Nem egy bonyolult dűlőszelekció eredménye, de „jól ihatósága”, tartása, egyensúlya mellett van benne tartalom. Nem utolsó sorban érezhetjük az észak-balatoni terroir jellegzetesen sós ásványosságát is. Lehet, hogy hivatalosan „csak” balatonmelléki borként kerül forgalomba, de ezek a cuvée-k ezért tudnak igazán jó házasítások és igazán balatoni borok lenni. Azzal, hogy minden terület legjobb adottságait, pozitív tulajdonságait rakták bennük egybe, létrejön a matematikától elrugaszkodott borismereti alaptétel, miszerint a háromszor egy, az több, mint három.
Jó kezekben a Veszprémi Érseki Pincészet
Beszélgetés közben hasít belém a felismerés, hogy bár a felsőörsi terület is gyönyörű, ám ha az ember kiül a mindeszentkállai szőlődombok tetejére az új telepítések közé, akkor egyszerűen megáll az idő. Belátni az összes tanúhegyet, miközben a változatos kőkupacokon vándorol a szemünk, a terület kisugárzása pedig a mádi Úrágya-dűlőhöz mérhető. Hol volt ez a terület eddig? Milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek még ebben a parányi országban? Három éven belül összesen már 10 hektárról érkezik a minőségi, saját szőlő az Érseki Pincészet feldolgozójába.
Érdemes újra kiemelni, hogy 3-4 év alatt ez az ugrásszerű fejlődés egészen parádés teljesítmény. A kulcsa elsődlegesen az, hogy nem a minőséget kellett csiszolni és fejleszteni, mert a borok a kezdetektől kiemelkedőek. „Csupán” a kapacitást és az infrastruktúrát, innentől pedig, akár némi gasztronómiával, turizmussal is megtámogatva, határ a csillagos ég. Úgy tűnik, jó kezekben van a pince, mert a hozzáértés mellett – hála Istennek – a belevetett hit sem hiányzik.
Az érdeklődők hamarosan maguk is megtapasztalhatják, hova jutott el alig pár év alatt a Veszprémi Érseki Pincészet. 2024. július 25-én a Vince Borműhely keretében a borászat 6 tételének megkóstolására nyílik lehetőség. A borokat Benesch Antal főborász mutatja be személyesen. Jegyek az alábbi képre vagy szövegdobozra kattintva vásárolhatók.
A teljes cikk a Vince Magazin 2024/7. júliusi lapszámában jelent meg.
(partneri együttműködés)
Szerző: Blazsovszky Péter
Fotó: Dancsecs Ferenc