„Tandemként működünk” – Debreczeni Mónika a Vylyannál lezajlott generációváltásról
A villányi Vylyan Pincészet társtulajdonosa mesélt arról, hogyan segítette a Covid a generációváltást, miért volt szükség külső szakember bevonására és hogy miben jobbak a lányai, mint ő.
VINCE: Lányaid a Vylyan pincészetnél dolgoznak. Flóra 2024 augusztusa óta a borászat ügyvezető igazgatója, Janka az exportba segít be. Soha nem volt kérdés, hogy egyszer majd kiveszik a részüket a családi vállalkozásból?
DEBRECZENI MÓNIKA: Olyannyira nem volt ez biztos, hogy ha nem jön a Covid, jó eséllyel egészen másként alakulnak a dolgok. Nagyobbik lányom, Flóra ugyanúgy közgazdász, mint én, ugyanúgy Pécsen végezte az alapszakot, mint én, mégis nagyon más szakmát gondolt ki magának. A filmezés érdekelte és éppen Budapesten küzdött álma megvalósításáért, amikor kitört a járvány. Akkor azt mondtam neki, ne egy bezárt városban éljen, jöjjön haza. Pécsről kiköltöztünk Kisharsányba, ahol szó szerint egyetlen napig sem voltunk zárva, hiszen a termelésnek folyamatosan mennie kellett. Közben sokat beszélgettünk, igazából akkor ismerte meg a Vylyant. Rengeteg – olykor igen kritikus – észrevétele volt, folyamatosan vonódott be a munkába, adtam neki feladatokat. Végül 2024-ben átvette a borászati cég vezetését.
VINCE: Ehhez képest Janka éppen egy kicsit fordított utat jár be. Borásznak tanult, viszont norvég párjával időközben családot alapított és most Norvégiában élnek, ráadásul képzőművészettel kezdett foglalkozni.
DEBRECZENI MÓNIKA: Jankát mindig vonzotta a képzőművészet, nagyon tudott és szeretett rajzolni, ez volt a dédelgetett álma. Nem szóltam bele, csak annyit mondtam neki, a művészet rögös pálya, biztosítsa be magát egy másik szakmával is. Mivel volt affinitása a borhoz, elvégezte az egyetemen a szőlész-borász képzést. Közben megszületett a kislánya, majd néhány év múlva a család Norvégiába költözött. Itt adódott neki a lehetőség: jelentkezhetett egy felsőfokú művészeti iskolába és fel is vették. A Vylyanhoz most az export révén kötődik, borszakmai tudásával és nyelvismeretével segít – amennyit ideje engedi.
VINCE: Az jól látszik, hogy egyikük kedvét sem vettétek el a borászkodástól. Sok családban megesik, hogy kényszerítik a gyereket, segítsen a szőlőben, pincében és ezzel csak azt érik el, hogy megutálja az egészet. Ti tudatosan odafigyeltetek, hogy ne essetek ebbe a hibába?
DEBRECZENI MÓNIKA: Gyerekkoruktól fogva óhatatlanul életük része volt a Vylyan. Ha más nem, ott játszottak a pincében, a pince udvarán, vagy hallgatták az édesapjukkal folytatott beszélgetéseinket. Viszont soha nem presszionáltam őket semmire. Magamról is tudom, hogy az kontraproduktív: ha egy bizonyos irányba akartak terelni, én mindig az ellenkezőbe indultam el. Szóval igen, tudatosan ügyeltem rá, hogy semmi nyomást ne gyakoroljak rájuk. Például amikor még tanultak, mondtam nekik, lehetőleg ne a Vylyannál kezdjenek majd dolgozni. Szerezzenek máshol tapasztalatot, tudják meg, hogyan kell hierarchiában létezni. Azt szerettem volna, ha inkább úgy tekintenek a Vylyanra, mint egy biztos pontra az életükben, ami mindig várni fogja őket.
VINCE: Flóra aztán hazatért és a Vylyan csapat része, majd vezetője lett. Fokozatosan bíztál rá egyre több feladatot, vagy inkább sokkterápiaszerűen dobtad a mélyvízbe?
DEBRECZENI MÓNIKA: Ennek az egész generációváltásnak nálunk lett egy húzd meg-ereszd meg része, amiben én is ludas voltam. Nem alakult könnyen az elengedés, ami talán érthető, hiszen a Vylyan mégiscsak a saját gyerekem. Volt egy intenzív másfél év, amikor komoly küzdelem zajlott Flóra és köztem. Nyilván nem egyszerű helyzet, különösen a gyereknek, ha az anyukája egyben a főnöke is. Ez egészen odáig jutott, hogy felkerestünk egy szakembert. Nem szeretem a coach kifejezést, inkább azt mondanám, egy nagyon empatikus közgazdászhoz jártunk, aki segített önmagunk és a másik megértésében, valamint a generációs problémák áthidalásában. Nem is a céges dolgokkal kezdte, először a lányok gyerekkoráról kérdezett, onnan kezdtük felfejteni a dolgokat. Ezáltal tudatossá válhatott az átadás-átvétel. Nekem főleg azt kellett megtanulnom, hogy bízzak Flórában. Hogy sose felejtsem el, neki ugyanaz a célja: sikerre vinni a Vylyant.
VINCE: Emlékszel arra a pillanatra, amikor ezt már teljes meggyőződéssel elhitted?
DEBRECZENI MÓNIKA: Talán amikor Flóra egyedül ment a kereskedőkkel folytatott tárgyalásokra. Nem kísértem el, mert tudtam, hogy jól fogja képviselni az érdekeinket. Ez mára eljutott oda, hogy simán elmehetek három hétre pihenni, mert ő tényleg mindent megold ezalatt. Máskor pedig ő vállal kevesebbet és én végzem a munka nagyobbik részét. Ez alapvetően egy tandem: fel vannak osztva a feladatok, de együtt megyünk előre. Tóth Sándorral, a borászunkkal én kóstolom a borokat, mi ketten döntünk a stílusról, viszont Flóra hozza a kereskedelmi, értékesítési inputot. Ő mondja el, mire van szüksége a piacnak, miből készítsünk többet, vagy éppen melyik terméket engedjük el. Ez a szereposztás amúgy hivatalosan is létezik: én a szőlészetben vagyok az ügyvezető, Flóra pedig a borászatban.
VINCE: Van olyan bor, ami már azért született meg, mert Flóra értékesítési vezetőként azt mondta, hogy ilyet kell csinálni?
DEBRECZENI MÓNIKA: 2026-ban jelenik meg a VLN névre keresztelt borcsaládunk, élénk árnyalatú színekkel és „arcul csapó” ízvilággal érkezik. A belbeccsel és a külcsínnyel is kifejezetten a fiatalokat célozzuk meg. Elkészítése előtt Flóra írta hozzá a briefet, benne a pontos stílusmeghatározással, árkategóriával, és az elvárt palackdizájnnal.
VINCE: A két lányod miben erősebb, mint te?
DEBRECZENI MÓNIKA: A számítástechnikában mindenképpen. Nagyon igyekszem, de egy Excel táblázatot soha nem fogok olyan szinten kezelni, mint ők. Emellett a szervezésben is erősebbek. Én egy megszokott struktúrában éltem, amiből „nem láttam ki”, aztán jött Flóra és rengeteg dolgot újra felépített, átszervezett és azok most jobban működnek.
VINCE: Szerinted volt annak jelentősége, hogy nálatok a generációváltás kizárólag nők részvételével zajlott?
DEBRECZENI MÓNIKA: Egészen biztosan, három nő egy kupacban nem egyszerű felállás. Ráadásul mi tényleg nagyon szoros egységet alkotunk az édesapjuk, a férjem 2004-ben bekövetkezett tragikus halála óta. Éppen emiatt a szeretet miatt mindig minden problémát meg tudtunk oldani. Ezzel együtt az említett másfél év tényleg nagyon rázósra sikeredett és benne volt az is a pakliban, hogy nem fogunk tudni együttműködni. De már túlvagyunk rajta, beállt az egyensúly és én ennek nagyon örülök.
VINCE: Hogyan látod magatokat 5-10 év múlva?
DEBRECZENI MÓNIKA: Szeretnék még hátrébb lépni, lazítani, unokázni. Igaz, ezt mindig elhatározom, aztán megint ott találom magam a dolgok sűrűjében. Ennek az az oka, hogy tényleg szeretem csinálni. A kóstolás, a termékpaletta kialakítása, a kommunikáció számomra valódi szerelem. Az lenne a cél, hogy csak ezek maradjanak meg nekem, és ami nem annyira kedvemre való, azokat tényleg elengedjem. Ha ki is járok szétnézni minden nap a birtokra, az operatív feladatok terhe már ne nyomja a vállamat. Szerintem ez meg fog valósulni, Flóra képes rá, hogy zökkenőmentesen átvegye a birtok irányítását. Jankának egyelőre marad az export, a főbb partnerekkel való kapcsolattartás. Viszont tényleg az a legfontosabb, hogy azt érezzék, a Vylyan mindig ott lesz, egy biztos pont, ahova bármikor hazatérhetnek.
Szerző: Geri Ádám
Címlapfotó: Dancsecs Ferenc / Vince Magazin
