Agykutatatástól a borhűtő készítésig

Borhűtő készítésbe fogott Andrásfalvy Bertalan, akinek az életpályáját számos évig a tudományos munka határozta meg.

Orvosként végzett, járt a Műegyetemre is, dolgozott gyógyszerügynökként. Ösztöndíjjal két évig Tokióban kutatta a szemideghártya működését, majd négy esztendőt New Orleansban agykutatással foglalkozott. Elmondása szerint a szobrászat folyamatosan jelen volt az életében. 2003-ban hazajött, és egy felkérésre a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben kutatólabor felépítésébe fogott. 2006-ban újra az Egyesült Államokba ment (Austinba, majd Virginiába), ahol aztán öt évig végzett kísérleteket. Az utóbbi helyszínen kiépülő intézet művészetpártoló igazgatójának megbízásából készítette el első nagy méretű szobrát, egy gránitpillangót. Az utolsó két évben már szinte teljesen a szobrászatra koncentrált. Itthon újra laborépítésbe fogott és bár ezzel foglalkozik ma is, ideje jelentős részét szobrok létrehozásával tölti. Igényesen kialakított otthonában természetes barát a mészkő, a gránit, a márvány, vagy épp az ütésre szépen csengő fonolit. A megmunkált kövek mesteri formáiba rejtett apró mágnesek és mozgások mint lehetőségek simulnak ízlésesen környezetükbe. Hangszigetelt, zsúfolt, kétszintes műterme számára az alkotó nyugalom szigete. Itt fogadott minket ifjabb Andrásfalvy Bertalan.

Bor és szobrászat

VINCE: A borral milyen a kapcsolatod?

ANDRÁSFALVY BERTALAN: Szeretem a jó borokat! Az Egyesült Államokban ismertem meg a dél-amerikai pinot noirokat, itthon nem igazán találtam a kintiekhez foghatókat. Sok merlot-t fogyasztok, kedvelem a kadarkát. Inkább vörösborpárti vagyok. Édesapám pedig megszerettette velem a portóit.

VINCE: Mi indított el a szobrászat irányába?

ANDRÁSFALVY BERTALAN: Mindig volt bennem egy igény, hogy a kezemet használjam. Már gyermekkoromban is állandóan szereltem valamit. A szobrászatot kezdettől fogva művészi igénnyel kezeltem.

VINCE: Művészi indíttatásodban édesapád (elsősorban mint elismert néprajzkutató) játszott valamilyen konkrét szerepet?

ANDRÁSFALVY BERTALAN: Szerintem direkt szerepe talán nem volt benne. Nagyapám szobrász szeretett volna lenni, aztán másfelé terelte a háború meg az élet, de remek kézügyessége volt, és készített is különféle tárgyakat. Az egyik nagybátyám is kiválóan mintázott. Apám nagyon jól rajzolt, a néprajz kapcsán ez előny. Ezzel én is találkoztam. Ugyanakkor a népművészeti motívumok adottak, engem viszont inkább az individualista megfogalmazás érdekel, egy saját, új nyelv kitalálása.

Művészet vagy tudomány?

VINCE: Sosem akartál vagy kényszerültél választani a tudományos és a művészeti karrier között?

ANDRÁSFALVY BERTALAN: Mindkét terület jól működött: amivel tudományos területen foglalkoztam, azt jól tudtam hasznosítani a szobrászatban, és viszont. Elektrofiziológiával foglalkozom, nagy, mikroszkópos elektromos rendszerek építésével, ezeknél rengeteg műszert kell összehangolni, ahol szintén jól jön a manualitás. A tudományban és a művészetben is a kíváncsiság a legfontosabb, így maradhatunk igazán játszó gyerekek.

VINCE: Milyen anyagokhoz kötődsz, kötődtél leginkább?

ANDRÁSFALVY BERTALAN: A kő a meghatározó. Engem mindig a kő vonzott. Gyerekként fát faragtam, később készítettem bronzszobrot is, a szobraim utólagos átírásaiként apró ezüstmunkákat is csinálok; fémmel tehát foglalkozom, és szeretnék még komolyabban is, de a kő a domináns. Eleinte nem jutottam gránithoz, de aztán nagyon tetszett a vele való munka. Mostanában bazalttal is dolgozom, és az egy álom: gránitszerű, de puhább, sokkal lágyabban lehet megmunkálni. Épp itt van oldalt egy tegnap lefúrt darab, szeletelem, aztán ebből majd borhűtőaljak lesznek.

A borhűtő, mint iparművészet

VINCE: Hogyan pattant ki a fejedből a borhűtő ötlete? Művészi szempontból miként tekintesz rá?

ANDRÁSFALVY BERTALAN: Inkább képző-, mint iparművészeti tárgyakként szemlélem őket. A koncepció abból fakadt, hogy az 50. születésnapomra egy óriási, gyémántos magfúrógépet kértem a családtól, ugyanis nagyon szeretek légies szobrokat csinálni, és szerettem volna minimalizálni a nagy tömegből kibontott, ugyanakkor az aktuális szobor szempontjából hulladékot jelentő anyagrészeket úgy, hogy a szobrot mégis üregessé tudjam formálni. Megkaptam! Úgyhogy ma már vizes fúrással lefúrom a felesleges részeket, de azok így nagyobb tömbökben megmaradnak. A gyémántbefogó fém keménységétől függően bármit meg tudok fúrni (puha köveket kemény, kemény köveket lágy befogóval). Minden tárgyamat egy gondolat indítja el, ahhoz keresem a formát.

Inspiráció

VINCE: A borhűtővel talán épp fordítva történt…

ANDRÁSFALVY BERTALAN: Érdekes módon: igen! Itt voltak ezek a kivett tömbök, és gondolkoztam, milyen tartalmat kaphatnának. Az első ötlet egy nagy méretű gránittömbről szólt, amelybe ferdén belefúrtam volna 10-15 lukat, mert gondoltam, egy étteremben milyen jól mutatna, hogy a borok egy hatalmas, csiszolt sziklában pihennek. De aztán arra jutottam, hogy egy efféle fekete gránittömb, ha felmelegszik, akkor a boroknak annyi. Aztán eszembe jutottak a chillerek, a nagy folyadékhűtők. Gondoltam, valahogy egy ilyen berendezéssel lehetne vizet hűteni, és a kőtömbbe áramoltatni. Ez azonban nem lett volna gazdaságos. Ezután ugrott be a vizes párologtatás elve; ez adta a tervet, hogy olyan követ keressek, ami magába szívja a vizet. Alapvetően néhány fajta borhűtő edény létezik: az egyik a duplafalú fém vagy üveg, amely tartja a hideget, a másik a hűtőbe helyezett márvány vagy gránit, amely szintén, de mindkét típus csak ideig-óráig. És van még a vizes cserépedény, amellyel viszont az a baj, hogy nagyon nehezen szívja fel a vizet, és az élettartama is rövid, porladni kezd ‒ a kő viszont nem. Ehhez kerestem hát követ. A legjobb a mészkő és a homokkő, mert nagyon jó a vízfelvevő képességük. Vettem aztán hozzájuk hőmérőket, és teszteltem, hogyan viselkednek. Működött! Az eredetileg megfelelőre behűtött bor hőmérséklete még a kinti nyári melegben több óra elteltével is csupán egy-két fokot emelkedik.

Anyagválasztás

VINCE: Milyen anyagok jöhetnek számításba?

ANDRÁSFALVY BERTALAN: Díszítésként sokféle követ használok, de ami a párolgási elvet a legoptimálisabban hozza: a mészkő, a homokkő (a legkiválóbb a sóskúti), illetve az Ytong. Egy-egy ilyen edény 2-3 deciliter vizet szív magába. A tömegük 2,5-3 kilogramm, az Ytongé persze kevesebb mint 1; az ideális magasságuk 18-20 centiméter. Többféle belső mérettel rendelkeznek, hiszen a borospalackok átmérője sem egységes, nem beszélve mondjuk egy pálinkásüveg szélességéről. A működési elvük egyszerű: hideg vízbe kell meríteni a testet, fél óra alatt teleszívja magát, azután kihelyezve tulajdonképp egész nap használható. A borhűtők alja általában olyan anyag, amely viszont nem veszi fel a vizet, így a környezetén sem hagy nyomot. Felül ezek az eszközök nem fedettek, hogy a belehelyezett palackokkal a megjelenésük még esztétikusabb legyen. Az anyaguk rusztikusságát nagyon szeretem…

Borhűtő-evolúció

VINCE: Alapalak és kinézet szerint milyen változatokban gondolkodsz?

ANDRÁSFALVY BERTALAN: Köralapú egyenes henger és négyzetalapú egyenes hasáb: egyelőre ezek vannak, de épp most kezdtem el például egy nyolcszögalapú egyenes hasábot. Van olyan, amely fölül haránt van készre metszve, bár a legtöbb síkban. Van, amelyik csak befúrt, de többnyire ragasztással vízmentes alj kerül rájuk. Díszítőelemként akár teljesen átfúrt hengerszelet (mint vízmentes betételem), valamint fém- és fakiegészítések, de egyszer-egyszer festéscsíkok is előfordulnak. A függőleges befúrásokat általában középre tervezem, de bevallom, kifejezetten tetszik, ha a furat excentrikusan kerül a testbe. És hát vissza az eredethez: tervezek több borospalack elhelyezésére alkalmas tömböt is vízfelszívó anyagból.

VINCE: Lezárult koncepcióként tekinthetünk ezekre a borhűtőkre?

ANDRÁSFALVY BERTALAN: Bizonyos értelemben kísérleti stádiumban vannak. Már vittek belőlük külföldre is, éttermek is kipróbálták, de gyártásba még nem bocsátkoztam. Egyrészt alakul bennem az értékesítési stratégia, másrészt a meglévő alapötlet továbbgondolásán még mindig jár az agyam. Valójában minden egyes darab egyedi, és szeretném is, hogy azok legyenek, ami természetes módon növeli az értéküket is. A későbbiekben díszítőelemként szeretném megjeleníteni az egyes borvidékek jellegzetes alapkőzeteit e tárgyakon, amelyekre természetesen akár feliratok is véshetők.

A cikk a Vince Magazin 2023/2. februári lapszámában jelent meg.

Szerző: Lesovics István
Címlapfotó és fotók: Acsai Miklós/Vince Magazin