Új buborékok a Somló hegyéről

2023. január 01.

Kreinbacherék évek óta uralják a buborékos borok birodalmát itthon. Ezért is érdekes, hogy most szintén a Somló hegyen, a közvetlen szomszédságukban bukkant fel egy új név a piacon.

A Somlói borvidéken tevékenykedő Fehérvári Borbirtok nevével az idei VinAgora Borverseny érmeseit mustrálva találkoztam először – a Grand Reserve Juhfark boruk lett itt aranyérmes. Persze, mondhatjuk, hogy vak tyúk is talál szemet, de amikor a Mundus Vinin a Grand Reserve mellett elhoznak a Reserve Juhfarkjukkal és a magamban csak birtokbornak aposztrofált Petit Somlo tételükkel is egyet-egyet a legfényesebb díjakból, akkor azt már aligha lehet szerencsének nevezni. Nem is az. A Fehérvári család által igazgatott birtokról ugyanis csak akkor kerülnek ki a borok, amikor már készen állnak – a tulajdonos Fehérvári András szerint is, nem csak technológiai értelemben. A visszaigazolások pedig azt tükrözik, hogy jó döntést hozott a borok milyenségét illetően – ami egyébként nem is csoda, a pincevakságnak esélye sincs bekopognia, otthon a poharakba jellemzően külföldi borok kerülnek, mintegy iránymutatóul. Burgundia, Puglia és Szicília adja az ívet, amelyek mellé szélárnyékból egy orrhosszal előz
be Champagne. Mert hát díjak és borok ide vagy oda, a környékbeli borászok a Fehérvári Borbirtokkal kapcsolatosan mégiscsak a pezsgőket említik meg elsősorban.

Fotó: Hirling Bálint

Évszázados hagyomány

A Fehérvári név, noha látszólag egy új színfoltként jelent meg a magyar borpalettán, évszázadok óta foglalkozik borkészítéssel. Fehérvári András építőmérnök-diplomája mellett kitanulta a szőlész-borász szakmát is. „Nem szerettem volna megkapni azt, hogy egy mérnök mondja meg, hogyan kell borászkodni” – mondja csendesen, ahogyan elveszünk a birtokot körülölelő szőlősorok között. A család egészen 1545-ig tudja bizonyítani, hogy mindig is rendelkeztek néhány hektárnyi szőlőterülettel a Somlón. Ebből a néhány hektárból mostanra harminc lett, amellyel övék most az egyik legnagyobb birtok a hegyen.

A szőlőterület elaprózottnak tűnik, de törekedtek arra, hogy jó fekvésű területekkel rendelkezzenek. Némely parcella fekvése annyira jó, hogy Kreinbacherék már több mint egy évtizede vásárolnak tőlük szőlőt. Tudják, pezsgőnek. Stefano Dini (a Paul Bara pincemestere, a Kreinbacher Birtok szakmai tanácsadója – a szerk.) szorgalmasan, vizslató szemekkel járja a hegyet. Szerinte a Somló pezsgőkészítés szempontjából az egyik legjobb termőterülete került a Fehérvári család kezébe. A földet nem adták, a szőlőt azonban igen. Közben Andrásék is lassan a végére érnek a régi pince kibővítése céljából indított, immár négy éve tartó beruházásnak, amelynek része a saját pezsgőpince és pezsgőkészítő üzem is. Már pihen is benne úgy 70 ezer palack. Az első degorzsálásokat idén novemberre tervezik, hogy aztán karácsonyra már senki ne maradjon buborékok nélkül.

A pezsgőkészítést, persze, ők sem bízzák a véletlenre, a munkájukat David Bourdaire segíti, akit nagyon hosszú keresés után sikerült megtalálniuk. David Champagne-ból jön évi ötször-hatszor, de kérdés nélkül is bejelentkezik, rajta tartja vigyázó tekintetét a fejlődő buborékokon. Amikor itt van, akkor pedig végigdolgozza a napot. Beáll a pincébe, ha arról van szó, besegít a fejtésbe, a borok feltöltésébe. „Egy igazi bohém ember” – mondja róla András. „Az életvidámsága ragályos a munkavégzésben” – ez utóbbit már Németh Brigitta teszi hozzá a pincében, miközben az érlelődő pezsgőalapbort tölti nekünk a lopóból. Brigi, Kamocsay Ákos szakmai irányítása mellett, a Fehérvári Borbirtok borásza. Így, hármójuk együttműködéséből születnek a fentebb már méltatott borok, és sok van még a tarsolyukban. A hordómintákat szondázva a többféle pörkölésű Trust hordókban érlelt juhfarkok után érkezik még tramini, rizling, majd a sort egy pinot noir zárja.

somló, barna borospalack áll a fűben, egy fának támasztva
Fotó: Hirling Bálint

Kapcsolatok, birodalom, Somló

Szombat reggelenként Brigitta távollétében András egyedül kóstolja végig a hordóés tartálymintákat, majd – ha szükségét látja – észrevételeit jelzi egy üzenetben. „A borkészítésbe néha bekiabálok messziről. Ilyeneket, például, hogy nem tetszik vagy hogy biztos, hogy így szeretnétek?” – válaszolja a kérdésemre, hogy mennyire szól bele a pincefolyamatokba. „Igen, pont így, ezekkel a szavakkal” – nevet Brigi. „Engem úgy neveltek, hogy ne sértsek meg senkit” – magyarázza András a visszafogottságát és a minden vehemenciát vagy indulatot nélkülöző személyiségét. Azt, hogy a nagy harsogás távol áll tőle, anélkül is észre lehet venni, hogy mondaná. A közösségi médiával nem ápol semmilyen kapcsolatot, a személyes ismeretségeit viszont jó érzékkel, a másik hullámhosszára reflektálva kezeli. A bizalmat mindenki kiérdemli az első körben, és ha valaki képes ennek megfelelni, még több mindent is kap. Munkát, megbecsülést, tiszteletet. A kis figyelmességekből pedig birodalmat lehet építeni.

Abban állapodtunk meg mi itt négy évvel ezelőtt, hogy egy picikét mindenki szabad kezet kap. Ha én most nekiállnék megmondani, hogy hogyan szeretném ezt vagy azt, akkor abból nem lenne csapatjáték, hanem csak az én véleményem lenne mérvadó. Szerintem ez nem működik. Másrészről viszont nekem is kell kontroll. Minden olyan munkámnál vagy cégnél, ahol vezetőként létezem, alapjában hiszek abban – és ez egyelőre működik is –, hogy a terhek mellett a döntések egy részét is megosztom. Ez nagy szabadságot is jelent, persze, ami által a hiba is több – de ebből mindenki csak tanul. (Kamocsay) Ákost én korábbról is ismertem már, és alapjáraton Péterrel (a Fehérvári Borbirtok kereskedője, régi ismeretség – a szerk.) járt egy iskolába. Ő szólt nekünk, hogy Ákos ráér. És akkor leültünk vele beszélgetni, és mondta, hogy hát ő akkor csinálná. Rá egy-két hónapra pedig jött, hogy van egy lány itt a szomszédban, akivel már dolgozott együtt, nem beszélgetünk vele? Mondtam, rendben, beszélgessünk vele is, így jött Brigitta. A bizonytalanságba, hiszen négy évvel ezelőtt még csak elképzelések voltak, és az átalakítás alatt lévő pince. Még most is vannak hiányosságok, de az azért már látszik, hogy mit szeretnénk. A borokban pedig mindhárman megjelenünk. Nem lehet azt mondani, hogy ez az övé vagy a másiké.

somló, szemüveges férfi áll a pincében, hordóra támaszkodik
Fotó: Hirling Bálint

Hiszek a tradíciókban; minden, amit csinálunk, az kötődik is hozzánk. Ugyanakkor arra is törekszünk, hogy mások legyünk. Technológiában mindig keressük az újításokat, nem nagyon tudok például olyan más borászatról sem, amely három élesztőtörzzsel dolgozna. Megpróbálnánk valamit még a vörösborokkal is, például egy szénsavas túlnyomásos kabint, a Flanzy-technológiát. Van ugyanis kék szőlőnk, hú, kaptunk is érte itt mindent. A svájci sommelier-szövetség tagjai még 2002-ben (akkor voltam 26–27 éves) látogattak el hozzánk egy hatfős kis csapattal –, ők mondták, hogy próbálkozzunk a vörössel is, mert szerintük az itt működőképes. A rajnai rizling majdnem kipusztult a hegyről. Úgyhogy telepítettünk azt is, persze tudom, hogy kényes fajta. Nem sokat, de úgy gondolom, hogy meg kell próbálni. Utazunk. A pezsgő is ilyen. Mire megtanuljuk rendesen a pezsgőgyártást, szerintem, szakállas nagypapa leszek. Isten adta nekünk ezt a Davidot. Csinálnánk különben mi is azt, amit mások máshol elkövetnek.

Szerző: Kalmár Borbála
Címlapfotó: Fotó: Hirling Bálint
A teljes cikk a Vince Magazin 2022/8 augusztusi lapszámában jelent meg.