„Nem szabad homokba dugni a fejünket” – egy borkóstoló tanulságai
22 magyar borász részvételével tartottak szakmai beszélgetést és kóstolót.
Január 24-25-én 16. alkalommal rendezték meg az Olaszrizling szerintünk sétáló borkóstolót Csopakon, a Jásdi Borteraszon és a Szent Donát birtokon. A másfél évtizeddel ezelőtti első találkozóra még csak az olaszrizlinggel foglalkozó borászokat hívta Jásdi István, aki sokat tett a fajta hírnevének visszaállításáért. Hamar kiderült, hogy a koncepciót érdemes kibővíteni, és sétáló kóstoló keretében a közönségnek is megmutatni az elhozott olaszrizlingeket.
Klímaváltozásra felkészülni!
A pénteki szakmai esten a borászok közös gondolkodásához a klímaváltozás szőlőtermesztésre gyakorolt hatásait és a borágazat alkalmazkodási lehetőségeit összegző elődadás adott inspirációt. A tavalyi, sok szempontból extrém évjárat jól bizonyítja, hogy a klímaváltozás következményei már itt vannak velünk. Az előrejelzések szerint a jövőben még szélsőségesebb és kiszámíthatatlanabb időjárási viszonyok között kell majd dolgozni a szőlővel. „Nem szabad homokba dugni a fejünket” – ez volt az egyik fő tanulság, azzal a kiegészítéssel, hogy a borászok szerint nagy szükség van az ilyen alkalmakra, amikor a szakemberek megoszthatják egymással tapasztalataikat, és közösen gondolkodhatnak a megoldásokon. Bár nehéz volt a 2024-es évjárat, megfelelő szőlészeti és borászati technikákkal el lehet készíteni azokat a borokat, amelyekre a pincék büszkék lehetnek. A fogyasztók a megszokott minőséget és élményt kapják ezúttal is.

A szombati sétáló kóstolóra a vendégek jelentős része visszajár. Sokan már hónapokkal előtte szeretnék bebiztosítani a helyüket. Minden évben vannak új arcok is, részben ezért is vezették be tavaly a kedvezményes junior jegyet. Ez a konstrukció idén is népszerű volt. Többen fiatalabb családtagokat, barátokat invitáltak ennek segítségével a rendezvényre, hogy ott megismerhessék a borkészítés és a kulturált borfogyasztás szépségeit. Hiszen a bor nem pusztán alkohol, hanem a magyar és európai kultúra szerves része. Közösségteremtő erő több ezer éve, emellett sokak megélhetését is biztosítja.
Olaszrizling 22 borász szerint
A két csopaki helyszínen az olaszrizling különböző arcait mutatta meg a 22 hazai borász. Velük a résztvevők személyesen beszélgethettek arról, miért is szeretik annyira ezt a fajtát. Az olaszrizling az egyik legnagyobb területen termesztett fehér fajta Magyarországon. A belőle készült borok jól megmutatják a termőhely sajátosságait, és a borász saját stílusát. A sokféle olaszrizling kóstolása után sokak számára újra bebizonyosodott: egy mennyiségi és minőségi szempontból is megbízható fajtáról van szó, ami mégis rendkívül sokoldalú. Mindenki megtalálhatja benne azt, amiért szereti a minőségi borokat.
Címlapfotó: Olaszrizling szerintünk