Bolyki János újabb nagy dobása Egerben
Bolyki János birtokközpontjának fejlesztése egy soha véget nem érő történetet idéz. Hol tart most és mi a következő? Ennek jártunk utána.
Bolyki János, vagyis ahogyan mindenki ismeri, Bolyki Jani körül mindig izzik a levegő. Ötgyermekes édesapaként azt gondolhatnánk, hogy van neki tennivalója éppen elég: ő azonban minden évben kitalál valami újdonságot. Ennek köszönhetően a Bolyki Pincészet Egerben úgy dübörög, mint a pandémia előtti években.
A rendszeres Vince-olvasók talán még emlékeznek rá, hogy két éve készítettünk egy nagyszabású anyagot Janival (2020. novemberi lapszám – a szerk.), amelynek kapcsán elmesélte, hogyan vezetett az útja a gyerekkori szőlőmunkáslétből a cipőbolton át a borágazatba – ahol bizony eleinte, mivel nem volt pénze benzinre, inkább kerékpárral közlekedett mindenhova. A ma leginkább Bolyki-völgyként ismert egykori kőbánya 2002-ben került a tulajdonába, és szép lassan elrendeződött minden. Míg két évvel ezelőtt még az utolsó simításokat végezték az új üzemen, mostanra már hideg fejjel tud visszaemlékezni az ezt kísérő beruházás kezdeti nehézségeire. Sőt, már a következő lépéseken is elkezdett dolgozni. A tervek kivitelezésében nincs segítség nélkül: a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank segíti Janit álmai kivitelezésében.
Bolyki János és az új pince
VINCE: Mesélj kicsit az új pincéről!
Bolyki János: Egy 1100 m-es feldolgozóüzemet építettünk akkor, amely teljesen új technológiát is kapott. Elhagytuk a hagyományos tufapincét – nem mondom, hogy kijöttünk a földből, mert az épület 2/3-a a föld alatt van –, és próbáltunk egy környezetbe illeszkedő üzemet építeni. Olyat, amiy színében harmonizál a tufafalakkal, valamint visszaadja a falak lépcsőzetességét is. Tulajdonképpen beletettük egy gödörbe, ahol ez a méret teljesen elvész, és azt gondolom, hogy ez kívülről abszolút nem is látszik. 2020 óta ebbe érkezik a szőlő, és a bogyózástól a palackozásig mindent itt csinálunk, illetve kapott egy kis kóstolóhelyiséget is.
VINCE: A pincészet hírei között viszont azt látom, hogy még mindig építkeztek. Vagy már megint?
Bolyki János: Megint! Volt egy hordós érlelőnk, most ezt szeretném kialakítani egy vendégfogadó pincévé. A faragás és a vágás szerintem elkészül decemberre, viszont ebben a bizonytalanságban most sokan intenek takarékosságra. Így még nem tudom, mikor tudjuk be is fejezni. Ez a fajta óvatosság számomra is új terep. Én annak a híve voltam, hogy a megtakarításaimat, vagy még többet is, a vállalkozásom építésébe fektettem. Talán ezért is működött mindig.
VINCE: Mit értesz azon, hogy “vagy még többet is”?
Bolyki János: Az új üzemhez egy ponton szükségem volt hitelre. Annak ellenére, hogy a korábbi bankomnál soha nem volt tartozásom, elutasították a beruházásom támogatását. Végül, amikor már az összes önerőmet beleöntöttem az egyharmadáig elkészült épületbe, és még nem volt, aki mellém álljon, akkor találtunk egymásra a Takarékbankkal. Az elmúlt két évben pedig megháláltam ezt a bizalmat, hiszen már elő is törlesztettem. Remélem ez számukra is bizonyíték arra, hogy olyan vállalkozásba fektettek, amelyik hosszú távon képes rentábilisnak maradni.
Új üzem, új borok
VINCE: Az új üzemben pedig már új borok is készülnek.
Bolyki János: Egy Grand Superior Bikavért mutattunk be most. Van egy 11 hektáros ültetvényem – az én első szőlőterületem, amelyet még a szüleimtől kaptam –, mellette 2020-ban sikerült egy 1,2 hektáros, vele egykorú, nagyon szép ültetvényt megvásárolni. Így lett az Öreghegy-dűlőben öt olyan fajtám, amelynek köszönhetően Grand Superior Bikavért tudok készíteni, hiszen ennél a kategóriánál alapfeltétel, hogy egy helyről származzon a szőlő. Ráadásul ez az új terület nagyon egyedi mikroklímával rendelkezik: dél-délnyugati fekvésű, mind talajösszetételben, mind lankákban kiváló, és így egyedülálló vulkanikus borok készülnek innen. A bikavér fontos számunkra, a fajtaválasztékunkat is évről évre szűkítjük – mindig a bikavér javára.
VINCE: Mit szólnak ehhez a fogyasztók?
Bolyki János: Külföldre majdnem csak Egri Csillagot és bikavért adunk el. Helyben pedig, végre azt tudom mondani, hogy a gyengébb tavaszi és nyári forgalom után most a hétvégéink olyanok, mint a pandémia előtt. Most szombatra például tíz csoportot várunk – igaz, ezek között vannak kétfős, de negyvenfős csoportok is, és rendszeresen érkeznek nagyobb létszámban váratlan látogatók is.
Szerző: Kalmár Borbála (támogatott tartalom)
Megjelent a Vince Magazin 2022/10. októberi lapszámában.