Egész évben megterem a kertben, mi mégis inkább vesszük a boltban
Az év nagy részében biztosítható a vitaminforrás a saját kertünkből.
A kerti saláták (Lactuca sativa) két nagy csoportra oszthatóak aszerint, hogyan fejlődnek és hogyan szedjük őket. A fejesedő saláták a fejlődésük során szoros, zárt fejet képeznek belső leveleikből. Ide tartoznak a nálunk legnépszerűbb vajfej saláták és a ropogós jégsaláták is. Ezeknél meg kell várni a teljes kifejlődést, és egyszerre takarítjuk be az egész növényt. Ezzel szemben a tépősaláták (vagy levélsaláták) nem alkotnak zárt fejet, hanem dús levélrózsát nevelnek. Hatalmas előnyük a kiskertben, hogy folyamatosan szedhetők – olvasható az Agrárszektor oldalon. Mint írják, mindig csak a külső, legnagyobb leveleket csípjük le, a növény közepe pedig tovább fejlődik. Így egyetlen tő heteken át friss zölddel látja el a konyhánkat.
A tépősaláták (mint a Lollo-típusok vagy a tölgylevelűek) akár már a vetés után 35-45 nappal szedhetők. Mivel nem kell energiát fordítaniuk a fejesedésre, rugalmasabbak, és sok fajtájukat kifejezetten nyártűrésre nemesítették, így a konyhakert állandó szereplői lehetnek tavasztól őszig. A tépősaláták nem alkotnak tömör fejet (ahol beszorulhatna a forró levegő), ezért jobban szellőznek – emiatt bírják jobban a nyári körülményeket. A vörös levelű változatok gyakran még a zöldeknél is jobban tűrik az erősebb napfényt, a bennük lévő színanyagok (antociánok) fényvédő hatása miatt.
Minden hobbikertész ismeri a látványt, amikor a saláta közepe egyszer csak megnyúlik, égnek tör, a levelek pedig ehetetlenül keserűvé válnak. Ez a fölmagzás. A folyamat lényege, hogy a növény a fajfenntartásra koncentrál, virágot akar hozni és magot érlelni. Ezt elsősorban a hosszúnappalos megvilágítás (napi 12–14 óra fény) és a tartós meleg váltja ki, de a vízhiány okozta stressz is felgyorsíthatja. Amint a szár elindul felfelé, a növény tejnedve felszaporodik, ami a keserű ízt adja. Ez ellen két dolgot tehetünk, egyrészt válasszunk az évszaknak megfelelő, „magzásra nem hajlamos” fajtákat, másrészt tartsuk a földet egyenletesen nedvesen. A nyári időszakban a részleges árnyékolás (például magasabb növények közé ültetés) szintén segíthet kitolni a betakaríthatóság idejét.
Bár a Lactuca sativa faj, azaz a valódi saláta, rengeteg típussal, fajtacsoporttal és fajtával rendelkezik, számos más növényt is „salátaként” fogyasztunk, amelyek gyakran még hálátlanabb körülmények között is megteremnek. A madársaláta (Valerianella locusta) az egyik legfagytűrőbb növényünk. Apró, diós ízű levélrózsáit télen és kora tavasszal szedhetjük, amikor más zöld még sehol nincs. A rukkola (Eruca sativa) vad, csípős, mustáros ízű növény. Rendkívül gyorsan nő, és bár a nagy melegben ez is hamar felmagzik, a virága is ehető és dekoratív. Az endívia (Cichorium endivia) és cikória (Cichorium fajok) kicsit kesernyésebb, karakteresebb ízű növények. Kifejezetten kedvelik az őszi hűvöset, és remekül bírják a gyengébb fagyokat is.
A mángold (Beta vulgaris var. cicla) bár a répa rokona, fiatal levelei kiváló salátaalapanyagok, és ellentétben a valódi salátákkal, a mángold szinte az egész nyári forróságot kibírja. Érdemes még megismerni a spenótfát, vagy óriás labodát (Atriplex hortensis), melynek fiatal levelei salátaként fogyaszthatók, az idősebbek pedig főzve spenóthoz hasonlóan. Ez a faj, mint a kapor újra veti magát, azaz annak ellenére, hogy egynyári, évelőként viselkedik: mindig előkerül a kertben, ha egyszer betelepítettük.
A kiskerti salátatermesztés tehát egy folyamatos váltófutás, mert kezdjük a tavaszt vajfej salátákkal és a madársalátával, folytatjuk nyáron a római és tépősalátákkal, majd zárjuk az évet újra a hidegtűrő típusokkal. Így az év nagy részében biztosított a vitaminforrás a saját kertünkből.
Címlapfotó: CDC / Unsplash
