5 étel, amiről eddig azt hittük, hogy egészséges, pedig nagyon nem
Egészen meglepő élelmiszerek is találhatók az egészségtelen ételek listáján.
A kanadai heartandstroke.ca “rántotta le a leplet” első hallásra egészségesnek tűnő ételekről. A cikk állítja, az ördög a részletekben rejlik. A fő tanulság, amit az írás végén levonnak: mindig tájékozódjunk, mindig olvassuk el a csomagoláson az összetevők listáját.
Joghurt
A boltban kapható változatok (főleg a gyümölcsösök) általában édesítettek. Nem ritkán így annyi cukor van bennük, mint egy tábla csokoládéban! Jobban járunk ha natúr joghurtot veszünk és a mi magunk dúsítjuk gyümölccsel.
Szusi
A szusi, vagyis a hal-rizs-szójaszósz kombó rengeteg szénhidrátot és szódiumot (sót) tartalmaz. Ha halra vágyunk, válasszunk mellé inkább barnarizst vagy zöldséget köretnek. A szójaszószt is próbáljuk mellőzni.
Zöldségchips
Lehet bennük bőven adalékanyag, például kukoricaliszt és keményítő, miközben céklát, spenótot inkább csak színezőként, por állagban kevernek hozzá. Így már nem hangzik olyan jól, ugye?
Zabpehely
Ugyanaz a baj, mint a joghurttal, sokszor gyárilag édesítik. Itt is inkább natúrt válasszunk és magunk turbózzuk fel gyömölcsökkel.
Granola
Egyes termékekben szintén nagyon sok a cukor. Mindig olvassuk el az összetevőket és válasszuk azt, amelyikben csak pár gramm található.
Címlapfotó: Annie Spratt / Unsplash