Mi a különbség a fehér és a barna tojás között? Melyik a jobb?

2026. július 21.

A kérdés azután merült fel, hogy az egyik áruházlánc bejelentette, nem árul többé barna héjú tojást.

A Sainsbury’s angol áruházlánc nemrégiben bejelentette, hogy a barnahéjú tojások értékesítését megszünteti, és a továbbiakban kizárólag fehérhéjú tojást fog árusítani. A hivatalos indoklás szerint a 13 százalékkal kisebb karbonlábnyom, vagyis a kisebb környezeti terhelés döntött utóbbi mellett.

A mirror.co.uk oldal ennek nyomán egy hosszabb cikkben foglalkozott azzal, van-e valójában bármilyen különbség a kétféle tojás között. Kiindulási alapnak a Sainsbury’s egy saját hivatkozott kutatását tekintették, miszerint a fehér tojást tojó tyúkok kevesebb takarmányt igényelnek ugyanannyi tojás tojásához, ami csökkenti a teljes ellátási láncban szükséges erőforrásokat. (A takarmánytermelés az tojástermelés környezeti hatásának 50-60%-át teszi ki.)

Nagy-Britanniában évente körülbelül 14,5 milliárd tojást vásárolnak, ami becslések szerint 4,35 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást generál. Ha a teljes iparág elérné a Sainsbury’s által említett 13 százalékos csökkenést, a kibocsátás évente több mint 550 ezer tonnával csökkenne – írja a már idézett cikk. Ez nagyjából megegyezik azzal, mintha közel 300 ezer autót vonnának ki Nagy-Britannia útjairól – teszik hozzá.

A mirror.co.uk azonban ennél tovább ment és körül járta azt a kérdést is, van-e a különböző héjú tojások között minőségbeli különbség is. Az írás emlékeztet rá, a 20. század nagy részében a fehér tojás számított alapvetőnek az Egyesült Királyságban. Az 1970-es években azonban a barna tojás vált a brit középosztály kedvencévé, és végül uralni kezdte a piacot.

Napjainkban a Nagy-Britanniában polcokra kerülő tojások többsége barna, és – ahogy a középosztály feltételezi – minél sötétebb kívül a tojás és minél élénkebb a sárgája, annál jobb a minősége. Valójában azonban minimális különbség van a két különböző színű tojás között. A jellegzetes, élénk narancssárga tojássárgája nem minőségi kategória. Pusztán annak a következménye, hogy a tyúkokat körömvirággal és paprikával etetik. Ezt a National Library of Medicine által közzétett 2024-es tanulmány is megerősítette. A sárgája árnyalatát főként a karotinoidokként ismert pigmentek határozzák meg, amik természetes módon fordulnak elő olyan összetevőkben, mint a kukorica, a körömvirág, a paprika és a sárgarépa.

A tojáshéj árnyalata ezzel szemben a tyúk fajtájától függ. Általánosságban elmondható, hogy a fehér tyúkok fehér tojást, a barna tyúkok pedig barna tojást tojnak. A British Lion Eggs szerint a tápanyagot tekintve például nincs különbség a fehér és a barna héjú tojások között.

Összességében tehát elmondható, sem a héj, sem a sárgája színe nem mutatja meg, mennyire volt egészséges a tyúk, vagy hogy a tojásból jobb omlett készül-e. Amit viszont tény, hogy a fehér tojások termelése mai tudásunk szerint 13 százalékkal kevésbé terheli a környezetet.

Címlapfotó: Shubham Dhage / Unsplash