A legolcsóbb magyar ital segíthet a fogyásban egy új kutatás szerint
Egy japán kutatás szerint fogyasztása felpörgetheti az anyagcserét. Ha ez igaz, megszületett a létező legegyszerűbb fogyókúra.
Egy új kutatás szerint a szénsavas víz, vagyis a szóda fogyasztása felpörgetheti az anyagcserét, ezáltal hatással lehet a testsúlyra is. Dr. Akira Takahashi, a japán Tesseikai Idegsebészeti Kórház orvosa a BMJ Nutrition, Prevention & Health című szaklapban közzétett tanulmányában meglepő eredményre jutott. Szerinte ugyanis a szénsavas víz segít csökkenteni a vércukorszintet, ezáltal szerepet játszik a fogyás elősegítésében – olvasható a Magyar Mezőgazdaság oldalán.
Mint írják, Takahashi munkája során a szénsavas víz emésztésének folyamatát vizsgálta, melyet a hemodialízissel hasonlított össze. Erre a kezelésre veseelégtelenségben szenvedő betegeknek van szüksége. A folyamat lényege, hogy a vért testen kívül megtisztítják, majd így kerül be a vérkeringésbe.
A jelentés szerzője szerint amikor a szénsavas víz a gyomornyálkahártyán keresztül felszívódik, lúgosító hatást fejthet ki. Ez a mechanizmus az anyagcsere fellendüléséhez és a szőlőcukor felszívódásának gyorsulásához vezethet, így közvetve elősegítheti a fogyást.
„Mivel a hatás minimális, a szénsavas víz önmagában nem jelent megoldást a fogyás ösztönzésére. Továbbra is a kiegyensúlyozott étrend és a rendszeres testmozgás az, ami kulcsszerepet játszik a fenntartható súlycsökkentés elérésben ” – idézi a már említett cikk a kutatót.
Takahashi azt is megjegyezte, hogy a szénsavas víz nemkívánatos hatást fejthet ki az emésztésre. Ilyen a például a puffadás, a gázképződés vagy az emésztési zavar, különösen azok esetében, akik érzékeny gyomorral vagy akár már fennálló emésztési zavarral rendelkeznek. Emellett azt se feledjük, hogy a szén-dioxiddal dúsított italok a fogzománcra sincsenek jó hatással – pláne, ha még cukrot is tartalmaznak.
Fogyókúra komoly kérdőjelekkel
„Ez egy rövid elméleti jelentés, amely nem tartalmaz olyan kísérleti adatokat, amelyek alátámasztanák azt az állítást, hogy a szénsavas üdítők segíthetik a fogyást. Szkeptikus vagyok az állított mechanizmussal kapcsolatban” – mondta Keith Frayn, az angliai Oxfordi Egyetem professzor emeritusa az Euronews tanulmányról szóló kérdésére adott nyilatkozatában. A szakember szerint a szénsavas víz legfeljebb a teltségérzetet növelve segíthet csökkenteni az éhséget, ezzel támogatva a fogyókúra hatékonyságát.
A szódavíz fogyasztásának komoly hagyománya van Magyarországon (köszönhetően elsősorban a fröccsnek). Karrierje hazánkban éppen 200 éve kezdődött. 1826-ban Jedlik Ányos a Győrbe szállított balatonfüredi ásványvizet szerette volna egy friss, mesterséges szénsavas vízzel helyettesíteni. Először csak rendtársait lepte meg egy általa „apparatus acidularis”-nak nevezett berendezéssel. 1828–29-ben aztán behatóan kezdett foglalkozni a mesterséges savanyúvíznek iparilag is használható készítési módjával. Ismert volt számára, hogy Genfben már régebb óta állítanak elő savanyúvizet, de ezeket az eljárásokat titokban tartották – írja a Wikipedia. Hamarosan azonban ő is hatékony eljárást dolgozott ki, amit 1830-ban közzé is tettek Bécsben. Jedlik nevéhez fűződik a szikvíz olcsó nagyüzemi gyártása Magyarországon, és az a megoldás, hogy a szifon aljáról egy cső segítségével érdemes a szódavizet kinyerni, hogy több szén-dioxid maradjon az italban.
Címlapfotó: Dylan Alcock / Unsplash