Gyógylevesnek tartják csodás hatása miatt ezt az egyszerű, de nagyszerű ételt
Gyomorrontás, influenza vagy másnaposság ellen szokták enni – és persze azért, mert nagyon finom!
Vannak ételek, amik gyógyító hatását nem biztos, hogy tudományosan bizonyítani lehet, a néhiedelem mégis bízik bennük. Ha másért nem, azért, mert elfogyasztásuk után átmelegítik a testünket és a lelkünket. Ez pedig már önmagában gyógyír. Nem véletlen, hogy ezt a hagyományos, rendkívül gyorsan elkészíthető olasz ételt a köznyelvben egy gyógyszer nevével illetik.
Az olasz pastina szó bármilyen kis tésztaforma jelölhet, aminek átmérője nem haladja meg a 1,5-2 millimétert. Emiatt sokféle alakban és sokféle néven létezik: a boltok polcain láthatjuk például kerek (acini di pepe, azaz „borsszemek”) és csillag alakú (stelline, azaz „kis csillagok”) változatát is.
Mivel sokkal apróbb, mint a többi hagyományos tészták, a pastina konyhában betöltött szerepe közelebb áll a rizséhez. Szinte mindig levesbe főzik, olykor a rizottóhoz hasonlóan készítik el, csirkehúslevessel, parmezánnal és néha tojással is összekeverve, hogy a lehető legkrémesebb legyen.
Gyógyleves olasz módra
A pastina az olaszok számára igazi tradicionális „comfort food”. Olyan valami, amit mindenki szeret és fogyasztásakor otthonos, ismerős érzés fogja el. Nagyon gyakran „olasz penicillinnek” nevezik, mert olyankor szinte mindig kerül elő belőle, ha valaki beteg. A nonnák, azaz a háziasszonyok szerint ugyanis minden panaszra gyógyír. Különösen gyakran készül gyomorrontás, influenza vagy másnaposság esetén. Ebből a szempontból egyébként egyáltalán nem áll távol a mi húslevessel kapcsolatos felfogásunktól. Főleg, hogy a pastina is olyan étel, amit a legtöbb olasz gyerekkorától kezdve rendszeresen fogyaszt.
Az Allrecipies szerint nagyon gyorsan elkészíthető. Mivel tényleg nagyon aprók a tésztaszemek, mindössze 15-20 perc alatt megfő a leves egy egyszerűbb változata.
Pastina
Hozzávalók
- 1 evőkanál olívaolaj
- 250 ml darabos paradicsomkonzerv
- 1 kg csirkemell (csont és bőr nélkül)
- 60 gr apróra vágott hagyma
- 60 gr kockára vágott sárgarépa
- 60 gr kockára vágott zeller
- 2 liter csirkealaplé
- ½ teáskanál tengeri só
- ¼ teáskanál frissen őrölt fekete bors
- 1 szárított babérlevél
- 120 gr száraz acini di pepe tészta
- 160 gr spenót, mángold vagy más leveles zöldség (opcionális)
- 40 gr reszelt parmezán
Így készül
- Helyezzük a csirkét egy lábasba. Öntsük rá a csirkealaplé felét és főzzük, amíg fel nem forr. Ezután csökkentsük a hőfokot és fedjük le. Főzzük további 20 percig.
- Amíg a csirke fő, egy másik lábasban közepes lángon hevítsük fel az olajat. Adjuk hozzá a hagymát, a sárgarépát és a zellert. Dinszteljük ezeket 8-10 percig.
- Szedjük ki a csirkét az első lábasból és tegyük félre. Szűrjük le a levest, majd öntsük rá a zöldségekre.
- Adjuk hozzá a maradék 1 liter alaplevet, a paradicsomot, a sót, a borsot és a babérlevelet. Forraljuk fel az egészet.
- Keverjük bele a tésztát, majd alacsony lángon főzzük 15 percig.
- Vágjuk fel a csirkét falatnyi darabokra, és adjuk a leveshez.
- Keverjük bele a zöldeket, majd amint megfonnyadtak, tálaljuk a levest frissen őrölt borssal és sajttal megszórva.
Címlapfotó: Louis Hansel/ Unsplash