Itt van a 2024-es Balatoni Gasztrotérkép
Már elérhető a Balatoni Gasztrotérkép® legfrissebb kiadása. A kilencedik éve megjelenő, a Balatont és vonzáskörzetét elsőként bemutató Gasztrotérkép® az ismert klasszikusok mellett ezúttal is számos új helyszínnel bővült és ingyenesen letölthető applikáció formájában is. Idén a készítők a fenntartható vendéglátás, valamint a tudatos fogyasztás fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet.
64 vendéglátóhely részvételével, 50 ezer példányban jelent meg a 2024-es Balatoni Gasztrotérkép. Az Applikáció továbbra is ingyenesen elérhető, így egy kattintással megtudhatjuk, hol vannak a hozzánk legközelebbi gasztrocélpontok. A szűrések között megjelennek a gluténmentes, laktózmentes és húsmentes választási lehetőségek, baba & gyerekbarát, valamint kutyabarát helyszíneket is kereshetünk, és megtalálhatjuk az éttermekhez közeli elektromos töltőállomásokat is.
„Idén kilencedik éve készül el a Balatoni Gasztrotérkép. Hálás vagyok a csapatomnak, a vendéglátó partnereinknek, támogatóinknak. Természetesen köszönettel tartozunk a felhasználóinknak is, akik évről-évre lelkesen járják az éttermeket a Gasztrotérkép alapján” – emelte ki a márka alapítója, Szauer Judit gasztro-kommunikációs szakember.
Balatoni Gasztrotérkép a fenntarhatóság jegyében
A készítők idei kampányukban a fenntartható vendéglátás és a tudatos fogyasztás fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet. Melléjük állt támogatóként a Volvo Magyarország, hiszen számukra is kiemelten fontos értéket jelent a tudatos, felelős gondolkodás, a minőség és a folyamatos megújulás. Egy háromrészes videósorozattal is készülnek a nyár folyamán. Ebben Balaton környéki gazdaságok és vendéglátóhelyek képviselői osztják meg a témában inspiráló és fontos gondolataikat.
„Köszönjük, hogy a több éves együttműködésünk folytatásaként ismét részesei lehetünk ennek a színvonalas projektnek. Gratulálunk a Balatoni Gasztrotérkép® lelkes kis csapatának ehhez az óriási hazai gasztronómiai értékteremtéshez. A gyűjteményt idén is élmény forgatni, öröm látni, hogy mennyi klassz helyet érdemes meglátogatni. Tartalmas ízélményeket és biztonságos utat kívánunk a minőségi feltöltődés keresőinek!” – mondta el Sztárcsevity Andrea, a Volvo marketing igazgatója.
A Gasztrotérkép alkalmazás ingyenesen letölthető, a kiadvány pdf formátumban is bárki számára elérhető a www.gasztroterkepek.hu weboldalról. A papíralapú térkép egész nyáron megtalálható több száz kiemelt balatoni és fővárosi turisztikai ponton, valamint a térképen szereplő vendéglátóhelyeken is.
Címlapfotó: Balatoni Gasztrotérkép