Egy tavaly nyitott étteremben kínálják a legjobb menüt egész Budapesten

2024. július 03.

Elkészült a legjobb ebédmenüt kínáló budapesti éttermek TOP10-es listája, az első helyen rögtön egy meglepetéssel.

2024. június 3-án immár huszadik alkalommal adták át a Dining Guide díjakat. A számos díjazott kategória mellett a szervezők egyéb szempontok alapján összeállított listákat is publikáltak, amikkel igyekeznek segíteni a közönség étterem-választását. (A legjobb cukrászdákról, vidéki éttermekről és rántott húsozókról mi is beszámoltunk.) A Dining Guide TOP 100 Étteremkalauz elkészítette például az ebédmenüket kínáló éttermek TOP 10-es mezőnyét is. Ennek élén a tavaly ősszel nyitott, Nagy Szabolcs séf vezette N28 Wine & Kitchen áll.

Tábláról kínált bisztrómenüvel várja vendégeit a Nagymező utcában elhelyezkedő N28 Wine & Kitchen, melynek konyhája élén a korábbi Fricskából ismert Nagy Szabolcs áll. Extrém koncepciók helyett a vendégek visszajelzéseire és igényeire reagálnak, és ennek megfelelően alakítják a kínálatot. Nagy Szabolcs nem hisz az újragondolásban, véleménye szerint az ételeket jól elkészítve kell megismertetni a gasztronómiára fogékony közönséggel. A kicsi, ám otthonos étterem magas minőségű ételekkel és izgalmas, széles borkínálattal színesíti a belváros vendéglátóhelyeinek felhozatalát. „Merészen hagyományőrzőnek vallom magam! Nagyon szeretem a magyar konyhát, próbálok hozzá ragaszkodni. Természetesen vannak fúziós elemei az ételeknek, de csak olyan mértékben, amennyire az nem hitelteleníti el az ételt és az ízvilágot. Barátkozom minden újdonsággal, ám olyankor is az otthon ízeire gondolok. Csak friss, hazai kistermelők zöldségei, húsai segítik a munkámat. Kizárólag kifogástalan alapanyagokból főzök a családomnak, és így a vendégeimnek is!” –  jellemezte konyháját Nagy Szabolcs.

Az N28 mellett olyan neves éttermek kerültek fel a listára, mint a Déryné, az Essencia Budapest, a Felix Kitchen & Bar, a Gerlóczy Kávéház, a Gléda, a Kiosk Budapest, a Kollázs – Brasserie & Bar, a Stand25 Bisztró és a St. Andrea Restaurant. Érdemes tehát nyakunkba venni a várost és megállni a nap közepén néhány remek fogásra.

Címlapfotó: Dining Guide