Új-Zéland a sauvignon blanc-on túl
Ha valaki Új-Zélandot említi a bor kontextusában, automatikusan a sauvignon blanc jut eszünkbe. Az ország azonban annyira sokszínű, természeti kincseit tekintve meglehetősen összetett, hogy nem érdemes egy fajtára korlátozni az ismereteinket.
Amikor 1975-ben az első sauvignon blanc-t telepítették, valószínűleg még senki sem gondolta, hogy ekkora sikersztori lesz a fajta, és Új-Zéland egy meghatározó stílust is teremt. Ma már minden vidéken van sauvignon blanc, déltől, Queenstowntól, avagy Central Otagótól kezdve egészen az északi sziget csúcsáig, Northlandig. Az ország 41 600 hektár szőlőtermő területének 77%-a sauvignon blanc, a fajta összes borra vetített exportaránya pedig meghaladja a 85%-ot. Rendkívül fontos az export szerepe. A 731 jegyzett pincészet – 285 millió liter borral –, éves szinten több mint egymilliárd euró forgalmat bonyolít le. Ugyanakkor az is látszik, hogy a termelők már sokkal tudatosabban gondolkodnak a fajta kiválasztásakor. Északon jóval alacsonyabb a sauvignon blanc termelési aránya. Ott egy másik szőlőfajta dominál. Induljunk el egy kis felfedezőútra, hiszen ahogy jómagam is tapasztaltam a legutóbbi szüret során, bőven van élet a sauvignon blanc-on túl.
A másik fajta
Melyik az a világfajta, amelyik szinte mindenhol megtalálható és nem sauvignon blanc? Lehetne ez akár egy Legyen Ön is milliomos!-kérdés is, és ha a válaszlehetőségek között feltűnik a chardonnay, én arra tenném le a voksomat. És nem is tippelnék rosszul. „A chardonnay a másik fajta, amely mindenhol megtalálható” – erősít meg Cameron Douglas, Új-Zéland egyetlen Master Sommelier-je. A chardonnay-ról tudjuk, hogy jól alkalmazkodik a különböző klimatikus adottságokhoz, emellett pedig magas minőségre képes. Nyitott szemmel kell járnunk, ha új-zélandi chardonnay-t szeretnénk kóstolni, mert a hivatalos statisztikák szerint mindössze 2%-ra teszik az exportját. Számos klónnal lehet találkozni, például a Dijon 95-tel, 96-tal, vagy a régebbi telepítések között a mendózai klón játszik fontos szerepet. Egyéniségben számomra a Gisborne és a Hawke´s Bay régió emelkedik ki.

Általánosságban elmondható, hogy az északi sziget melegebb, így elsősorban trópusi gyümölcsöket találhatunk a jellemzően telt és krémes borokban. A Craggy Range borászat tételei jól tükrözik, hogy a chardonnay mennyire meg tudja mutatni a dűlők közti különbségeket. A Gimblett Gravel füstös, kovaköves ásványosságával és melegebb talajával jóval gazdagabb érzetet kölcsönöz a boroknak, mint a Kidnappers. Utóbbi hűvösebb, sósabb érzést ad, köszönhetően az agyagos és hordalékos talajnak, illetve annak, hogy közelebb van az óceánhoz is.
A borász, aki fotós is
Kevin Judd Ausztráliában nőtt fel, és eredetileg csak néhány évet szeretett volna Új-Zélandon dolgozni. 1984-et írtunk, amikor David Hohnen – aki manapság Ausztrália egyik legelismertebb borásza – megkereste azzal az ötlettel, hogy egy száraz, de nagyon is erőteljes, illatos sauvignon blanc-t szeretne készíteni. A bor nem sokkal később a Cloudy Bay nevet viselte a címkén, a többi pedig már történelem. Ez lett ugyanis az a borászat, amely feltette a Új-Zélandot a világ bortérképére. Az új-zélandi sauvignon blanc, ezen belül is a Marlborough Sauvignon Blanc, mára referencia a borvilágban, és ebben Kevinnek is óriási szerepe van. Ha egyvalamit kellene kiemelni az új-zélandi klíma sajátosságai közül, az a napsütés lenne. Míg a hőmérséklet kifejezetten kellemes, nyáron is csak 20-25 fok van, a nap intenzitása rendkívül erős.
A természet és az ember mind-mind része a terroirnak, de igaz ez a mikroflórára is, ahogy Kevin meséli. Saját borászatában, a helyi kavicsos talajról elnevezett Greywacke-nél, amelyet 2009-ben alapított feleségével együtt, nagy hangsúlyt fektet az olyan stílusú borokra, amelyek mindezt híven tükrözik, és nemritkán több időre van szükségük, hogy megmutassák igazi szépségüket. A földeken élő mikrobáknak valóban fontos szerepük van. Ahogy Kevin is kiemelte, részei a szőlészetnek, a borászatnak és ahogy változik a klíma, minden bizonnyal vele együtt módosulnak a mikrobaközösségek is.

A Greywacke borok rendkívül izgalmasak, hiszen az intenzitás mellett – amely az új-zélandi borok védjegye – megtalálható bennük a mélység és egyfajta „óvilági” stílus is. Nagyon is van személyiségük ezeknek a boroknak. A spontánul erjedt wild sauvignon blanc elegáns, erőteljes, a meghatározó benyomás ugyanakkor a fűszeresség. Az elképesztő textúra és a feszes herbás jegyek mellett egy diszkrét füstös tónus is megjelenik. Ahogy Kevin mondja, a vadélesztő fontos szerepet játszik az összhatás kialakulásában.
A borkészítés tudomány, de szubjektív műfaj is, hiszen az eredményt egy másik ember érzékszervei fogják elbírálni. Olyan ez, mint a fotográfia – technikáról, de egyben érzékekről is szól. Kevin Judd majdnem a fotós pályát választotta, édesapja viszont lebeszélte róla. Hálásak lehetünk, hogy így történt, hiszen emiatt élvezhetjük ezeket a nagyszerű borokat. A fotózás megmaradt számára hobbiként, a fotóstáska mindig be van készítve Kevin autójának hátsó ülésére. Nagyszerű fényképeit, könyveit a weboldalukon vagy akár a címkéken is megcsodálhatjuk.
A pinot noir két arca
A pinot noir magasan a legnagyobb területen ültetett kékszőlő-fajta Új-Zélandon. Ha összehasonlítjuk annak a két vidéknek a borait, ahol a legizgalmasabb pinot-k készülnek – Central Otago és Martinborough –, az eredmény nem is lehetne eltérőbb. Egyedül Central Otagón található „kontinentális” klíma a szigeten. A déli Alpok határolják nyugatról, amelyek megállítanak minden felhőt, így éves szinten mindössze 350 mm csapadék hull. Keleti irányban viszonylag messze az óceán, ahogy Greg Lane, a Mt. Difficulty főborásza meséli, és még számos hegy is körülveszi a régiót. A nappalok és éjszakák közötti hőmérséklet-különbség jelentős – akár 30 fok is lehet –, és talán ez a világ legdélebben fekvő szőlőterülete is egyben.

Számos gleccser és víz alkotta talajformációt találunk itt, a palától az üledékes, kavicsos talajon át egészen a löszig. Valamennyinek jó a vízáteresztő képessége, és köves az altalajuk. A borász kiemeli, hogy bár jelenleg a pinot noir dominál, nem volt ez mindig így. Korábban sok fajtával kísérleteztek – főleg bordeaux-iakkal – mielőtt rájöttek volna, hogy mi az, ami tényleg működik. Miért is érzi jól itt magát a pinot noir? Bob Campbell MW-borszakíró szerint a pinot kiválóan teljesít a palás (schist) talajon, illetve a kontinentális klímán. A Cromwell-medencében, ahol számos kiváló termelő található, gazdag, koncentrált és nagyon is érett gyümölcsösséget mutatnak a vörösborok. Nem ritka aroma a vad kakukkfű és a kifejezett cseresznyés jegy sem. Csak érdekesség, hogy a cseresznye is jól érzi magát errefelé.
Csillogó vizek
A másik terület Martinborough, az északi sziget déli része, vagy pontosabban Wairarapa – ez maori nyelven csillogó vizeket jelent. Új-Zéland – maori nyelven Aotearoa – nagy becsben tartja az őslakók kultúráját, a mindennapokba is beemelnek belőle elemeket. A maori nép eredetéről két legenda is él: egyik szerint az ősük, Kupe, egy vihar miatt véletlenül landolt a szigeten, a másik szerint Maui isten csodálatos horgászatának köszönhető az ország megszületése. Maui akkora halat fogott, hogy a testvérei segítségét kellett kérnie a kifogásához. A hal nem volt más, mint az északi sziget, amelynek fentről nézve a Wairarapa-tó a szeme és a Palliser-öböl a szája.
Martinborough vidékét egyik oldalról a Rimutaka-hegyvonulat, másik oldalról pedig az Aorangi-vonulat veszi körül, míg délről a Cook-szoros felől nyitott. Az Onoka- és Wairarapa-tavakat a Pallisi-öböl táplálja, lényegében tehát a terület egy síkságon, a Wairarapa-síkságon fekszik. A vidék ezáltal elég szeles, ami hűvös időt eredményez, a hosszú tenyészidőszak pedig épp megfelel a pinot noirnak. A részben kavicsos és agyagos talaj mészkővel kiegészítve szintén tankönyvbe illő a fajtának. A terület több mint fele kék szőlővel van beültetve, de itt sem mindig a pinot dominált. Sok mindennel próbálkoztak, mígnem több kutatás – amely kitért a talajra, a klimatikus adottságokra – számos párhuzamot állapított meg Martinborough és Burgundia között.
Gumicsizma klón

Az első pinot noirokat Clive Paton, az Ata Rangi borászat alapítója telepítette 1980- ban. Itt meg kell állnunk egy érdekes történetre az Abel klón, avagy a „gumicsizma klón” kapcsán. A történet szerint egy új-zélandi polgár Franciaországból haza jövet titokban, a gumicsizmájában akart becsempészni szőlővesszőt, amelyet egy akkori vámos, Malcom Abel lefoglalt – ő egyébként aucklandi borász is volt. A szőlővesszők a legendás Domaine de la Romanée-Conti birtokról származtak. Malcom Abel kérvényezte, hogy a szőlővessző átmehessen a belső karanténvizsgálaton, majd telepítette a birtokán.
Itt jön képbe az Ata Rangi birtok alapítója, Clive Paton, aki összebarátkozott Malcommal, és dolgozott nála a birtokon, így a klónokhoz is hozzájuthatott. Clive-nak köszönhetően pedig fentmaradt a klón, és fantasztikus borok születtek például a McCrone-dűlőről. Agyagos és kavicsos talaj keveredik arrafelé; 40%-ban teljes fürt kerül a présbe, a bor pedig 11 hónapig francia hordóban érlelődik. Az eredmény pedig erőteljes pinot noir bor, érett piros bogyós gyümölcsökkel, frissességgel, vibráló textúrával és acélos ásványossággal kiegészítve.
A Central Otago pinot noirok mély gyümölcsösséggel, krémes, telt testtel, akár néha magasabb alkohollal mutatkoznak. Azonban, köszönhetően a hőmérséklet-különbségeknek, a friss savak megmaradnak, ami kavicsos mineralitással párosul. Délebben néha a gyümölcsprofil kiegészül a fekete, sötét bogyós jegyekkel, a legjobb borokat pedig feszes struktúra és elképesztően hosszú lecsengés jellemzi. A martinborough-i borok a kóstolások alapján fineszesek, elegánsak. Itt inkább a piros bogyós gyümölcsök dominálnak, vibráló savakkal, közepes test és alkohol mellett, a selymes textúra itt is kidomborodik, de kevésbé prominensen.
Mit rejteget még Új-Zéland?
Persze az új-zélandi sauvignon blanc-ból sose lesz elég, de van itt még rengeteg más fajta is. A syrah igazi egyéniség főleg az északi szigeten, és azzal sem árulok el titkot, hogy a déliek is próbálkoznak már vele. Ritkábban találkozni Európában olyan tételekkel, amelyek rieslingből, pinot gris-ből vagy éppen traminiből készülnek. Gyakran egy kis (vagy több) maradékcukorral iskolázva izgalmasak magukban fogyasztva, ugyanakkor a gasztronómiában is megvan a helyük. Ha valaki a helyszínre látogat, minden bizonnyal találkozik majd velük.

Vannak még „egzotikus fajták”, például Hans Herzog organikus kékfrankosa (Blaufränkisch címkével), de a bio szőlőterületek aránya is egyre inkább növekszik. Tempranillo, petit verdot vagy gamay is felbukkan itt-ott kisebb mennyiségben. Izgalmas lesz látni, hogyan alakulnak akár kisebb apellációk, hiszen nemcsak a föld feletti klimatikus adottságok különlegesek, hanem az is, ami a föld alatt van. Új-Zéland pedig talaj szempontjából igazi kincseket rejteget. Olyan különleges talajformációk már beírták magukat a borgeológia könyvé – be, mint a Greywacke, vagy Hawke’s Bayben a Gimblett Gravel (kavics), de a területszelektált pinot-k, mint a Cornish Point vagy a Calvert a Felton Road pincészettől, rendkívül keresettek.
Milyen lesz a 2024-es új-zélandi bor?
A 2023-as évjárat – főleg az északi szigeten – teli volt kihívásokkal: a Gabriella ciklon miatt több mint 20 ezer tonna szőlőt veszítettek. Ahogy a Craggy Range-nél Hawke’s Bayben mesélték, ha tavaly lettem volna náluk, akkor nem kóstolunk ilyen nyugodtan. Összességében érezhető az a tendencia, hogy az új-zélandi borok mennyisége csökken, ugyanakkor az értékük növekszik. Leegyszerűsítve: a borászok többet kérnek (és kapnak) a boraikért. Pontos jelentések nem álltak rendelkezésre még a cikk születésekor, de Philip Gregan, az új-zélandi termelők elnöke szerint a minőség rendkívül magas lesz, és a kiváló időjárási körülményeknek köszönhetően a kártevők sem okoztak nagy bajokat. (Új-Zélandon a szüret általában február végétől májusig tart). A termelők azonban kisebb mennyiségre számítanak. Szerintem nagyszerű évjárat lesz a 2024- es, és már nem is kell sokat várnunk, hogy meg tudjuk kóstolni.
A teljes cikk a Vince Magazin 2024/7. júliusi lapszámában jelent meg.
Szerző: Kielmayer Kristian
Címlapfotó: Kielmayer Kristian