Egy 249 forintos magyar sör nyerte a sörtesztet!

2025. március 26.

Vakteszten kóstolták a hazai sörkínálat tételeit, a végeredmény még a szakértő bírákat is meglepte.

A beerporn.hu csapata vakteszten esett neki a hazai sörkínálat legkevesebbre tartott szegmensének, vagyis az olcsó söröknek. Ez nagyjából 3 százalékos alkoholtartalmat és mindössze 200 forint / 0,5 literes doboz környéki indulási árat jelent a gyakorlatban: ennyiért ma Magyarországon lehet hivatalosan, boltban sört vásárolni. Mint a beerporn.hu beszámolója írja, „ez az ár már önmagában sejteti, nem kell különösebb élvezeti értékkel bíró termékekre számítani ebben a szegmensben, amely nem létezhetne a High Gravity Brewing néven ismert technológiai trükk nélkül”.

Az eljárás lényege, hogy első körben a végül a piacra kerülőnél magasabb Balling fokú sört készítenek, amit az erjedést követően sörfőzővízzel hígítanak vissza. Néhol az is előfordul, hogy ilyen „láncban” több sörmárkát is előállítanak: a kevésbé higítottat jobb minőségűnek, a vizesebbet „gyengébbnek” gondolja a fogyasztó.

Knap Gábor, a cikk szerzője (egyben a teszt egyik szervezője) kihangsúlyozza, céljuk nem az alacsony minőségű termékeken való élcelődés volt. Sokkal inkább a kíváncsiság hajtotta őket, meg akarták tudni, akad-e olyan ezen könnyen hozzáférhető tételek között, amiket szakértőként tényleg tudnak ajánlani a fogyasztóknak.

A kóstoláson az alábbi sörök vettek részt:

  • DEEP világos sör 3% (Lidl)
  • Arany Korsó 3% (Penny Market)
  • Arany Fácán 4%
  • Rastinger világos sör 4% (Tesco)
  • Arany Korsó 4% (Penny Market)
  • Löwenbräu Lager 4%
  • Steffl Bier 4,1%
  • Karlskrone Schankbier 4,2% (Aldi)
  • Kőbányai 4,3%
  • Karlskrone Lager 4,5% (Aldi)
  • Argus Lager 5% (Lidl)

Olcsó sör, híg lé?

A beszámoló szerint összességében az történt, amire számítani lehetett. Nagyon világos, többnyire egészen habnélküli lágerek kerültek a poharakba, néha extrém minőség- és ízbeli problémákkal, hibákkal. „Sokat elmond a mezőnyről, hogy a maximális pontszám, amelyet adhattunk egy-egy tételre, 10 pont volt, mégis 5 pont alatti eredménnyel simán a képzeletbeli dobogóra lehetett kerülni” – olvasható.

Még a harmadik helyezett, a Karlskrone Schankbier is teljesen semmitmondónak bizonyult, pusztán azzal előkelő helyen tudott végezni, hogy volt némi habja és keserű útóíze. Második helyen az örök darab Kőbányai végzett, amin már fel lehetett fedezni némi maláta-komló harmóniát. A bírák azonban még ezt is inkább csak jéghidegen fogyasztásra ajánlották. A tesztelő csapat számára jókora meglepetést okozva az első helyre a Steffl Magyarországon gyártott változata futott be. „Még a vállalható szinten hozza a mezőny szinte egészére jellemző kartonos illatjegyeket, de némi testtel is kárpótol a sör.” A tesztgyőztes Steffl egyes internetes boltokban jelenleg 249 forintért, nagyobb áruházakban 299 forintért vásárolható meg.

Címlapfotó: Majkl Velner / Unsplash