Változik a világ egyik legnépszerűbb sörének alkoholtartalma – örüljünk?
Egy adóváltozás miatt változik a sör receptje. Más gyárak is meglépték, vagy meg fogják lépni ezt.
Meglepő lépésre szánta magát a világ egyik leghíresebb sörgyára. A dán Carlsberg, világ ötödik (más számítási metódus szerint negyedik) legnagyobb sörgyára is alávetette magát az alkoholtartalom csökkentésére vonatkozó brit reformintézkedésnek. A dán cég pilsner sörében 2023 augusztusától kevesebb alkohollal készül majd, mint eddig.
Az Angliában található Carlsberg Martson’s Brewing Company (CMBC) idén augusztustól 3,8 százalékos helyett 3,4 százalékos alkoholtartalommal rendelkező lagereket fog forgalmazni. A cég elmondása szerint a változásról már tájékoztatták a vásárlókat.
Emiatt a változás miatt augusztustól becslések szerint a vállalkozás az eddigi 20,01 font (körülbelül 8800 forint) helyett mindössze 9,27 fontot (körülbelül 4000 forint) fog fizetni literenként az Egyesült Királyságban árult pilsnerek esetében. A fiskálisan kedvező változás azért valósulhat meg (vagy azért van rá szükség), mert az Egyesült Királyságban 2023. augusztus 1-től új szabályozás lép életbe. A 3,5 és 8,5% közötti alkoholtartalmú italok esetében sokkal nagyobb adót kell befizetni, mint a 3,5 százalékot nem meghaladó termékek után.
A cég egyik szóvivője elmondta a thedrinksbusinessnek, a lépésnek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy az így megspórolt pénzt innovatív befektetésekre és portfólióbővítésre fordítsák. Nem utolsó sorban ez nagyjából 56 millió egységnyi alkoholnak a piacról való kivonását eredményezi. A szóvivő elmondása szerint hozzájárulhat a lakosság egészségügyi állapotának javításához.
A lépést a felelős alkoholfogyasztást támogató angol szervezet, a Drinkaware üdvözölte. Karen Tyrell vezérigazgató szerint a Carlsberg lépése a kormány közelmúltban bevezetett alkoholadó-reformjának egy pozitív következménye. Tyrell hozzátette, az italok alkoholtartalmának ilyen módú redukálása nagyban hozzájárul a közös célhoz, az alkohol okozta károk csökkentéséhez. A vezérigazgató bátorítja a többi gyártót is arra, hogy kövessék a példát.
Nem a Carlsbergé az első alkoholcsökkentett sör
A „drinkfláció” (angol kifejezés az alkoholcsökkentés általi költségcsökkentésre) nem újkeletű. Mostanáig már több márka – köztük a Heineken – csökkentette az italaikban található alkohol mennyiségét. Erre azért volt szükség, hogy képesek legyenek ellensúlyozni az italok gyártását érintő infláció mértékét.
A Sheffield Egyetem kutatása szerint, ha minden sörgyár csak 0,3 százalékkal csökkentené söreinek alkoholtartamát, kollektíven mintegy 250 millió fontot (azaz 110 milliárd forintot) tudnának spórolni az adókon.
A borokat és párlatokat értékesítő vállalkozások „szakszervezete” (WTSA) aggodalmát fejezte ki a kormány felé. Mi több, megpróbálta rávenni a döntéshozókat, halasszák el az adóreformot. A szervezet hangsúlyozta, a borokat és párlatokat árusító üzletek forgalmát hátrányosan érinti az új szabályozás. Azt sem tartják kizártnak, hogy tiltakozások sora fogja követni az intézkedést. A szervezet vezérigazgatója, Miles Beale is reagált a helyzetre. Kiemelte, hogy míg a sörök esetében viszonylag könnyű megváltoztatni az alkoholtartalmat, főleg a boroknál ez nem olyan egyszerű. Így az ilyen italokat forgalmazó üzletek bevételeit és kiadásait súlyosan befolyásolja az augusztus 1-től életbe lépő új rendszer. Mindazonáltal egyelőre nem érkezett hír arról, hogy a brit kormány felülvizsgálná korábbi döntését.
Címlapfotó: