Tokaj, ahogyan még sohasem láttuk
Hiánypótló munka, amiért a jelen és jövő generációi nem lehetnek elég hálásak.
Sokan vannak, akik Tokaj hagyományait a maguk módján próbálják ápolni. Alkonyi László évtizedek óta igyekszik bemutatni (és talán feléleszteni) a századokig meghatározó tokaji klasszifikációs rendszert, mellé számos könyvet írt a borvidékről. Demeter Zoltán alapítványt hozott létre, többek között azért, hogy újra kiadja az 1867-es Tokaj-hegyaljai albumot és hogy emlékparkot hozzon létre a borvidék egykori szakmai nagyságai előtt tisztelegve. Mások egyszerűen csak azzal viszik tovább Tokaj örökségét, hogy alázattal, a régi receptúrák alapján készítik a kiváló aszú boraikat.
Tokaji könyv a mélyből
A „tokaji hagyományörzők” körébe immár Müller István is visszavonhatatlanul bekerült. A Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság egykori vezetője, a Tokaji Borlovagrend egyik alapítója az aktív borász évei befejeztével is tenni akar a borvidékért. Ennek bizonyítéka a 2024-ben saját kiadásban megjelent könyv, ami szó szerint egy egészen új oldaláról mutatja meg Tokajt. A Tokaj-Hegyalja alulnézetben című album célja „elsődlegesen az, hogy a vidék pincéinek jellegzetességeit, értékeit összegyűjtve érveket, eszközöket ajánljak – nemzeti kincsünk – a tokaji bor ügyének előbbre vitelére”. Müller az összes tokaji települést feltérképezte, 310 pincében készített fotókat. Az ebből készített 100 oldalas kivonat egyfajta pillanatfelvétel a 13. századtól folyamatosan épülő pincék jelenlegi állapotáról. De ennél több is: egy felbecsülhetetlen hagyaték az utókor számára. Ezek között a pincék között ugyanis nem olyan bújik meg több emelet mélyen, a jelenleg is használatban levők alatt, amiről – ahogy az előszóban elhangzik – „sem a hatóságok, sem a közvélemény nem tudnak”, és „folyamatosan pusztul”.

Az album archívum tehát a jövő generációi számára, közben egy izgalmas felfedezőtúra nekünk, a jelen generáció tagjainak. Megérthetjük belőle, mit és miért építettek elődeink a szőlő megfelelő feldolgozása és a bor megfelelő tárolása érdekében. Rövid, de szakmai igényességű magyarázatokat kapunk arról (a hozzá tartozó képekkel és egyszerű, közérthető ábrákkal), hogyan oldották meg eleink a legkezdetlegesebb, ugyanakkor legötletesebb módszerekkel a boltozást, szellőzést, vízelvezetést, vagy éppen a világítást. A pincék természetes falát alkotó, mindenféle színben, formában, anyagban pompázó kőzetek változatosságát látva az is nyilvánvalóvá válik számunkra, miért állíthatjuk elfogultság nélkül: a tokaji a világ egyik legkülönlegesebb termőterülete.
Összegzés
A fényképek általában kellően szemléletesek, informatívak, mégis talán egyedül itt lehet némi hiányérzete az olvasónak. Erről azonban legkevésbé sem Müller István tehet, aki – még egyszer: magánkiadásról van szó – fotókat is maga készítette. Márpedig ő borász és borszakíró, nem fotós. A fotózás egy szakma, komoly felkészültséget és drága felszerelést igényel. A szerzőnek láthatóan nem állt rendelkezésére a szükséges forrás külső szakember bevonására, valószínűleg nem talált megfelelő mecénást a vállalkozásához. Pedig ez a könyv igazán megérdemelte volna. A Tokaj-Hegyalja alulnézetben ezzel együtt hiánypótló munka, amiért nem lehetünk elég hálásak Müller Istvánnak.
A tokaji könyv megvásárolható közvetlenül a nyomdától ERRE A LINKRE kattintva.
Címlapfotó: Magda Kmiecik / Unsplash