Az osztrák borász, aki meghódította Tokajt, Csobáncot és Somlót

Mi köti össze a Somlói Vándort, a Villa Tolnayt és Filep Gergelyt? Természetesen az osztrák borász szakember, Roland Velich projektje.

„Mr. Antinori – talán hallottatok már róla, Lodovico Antinori, aki az Ornellaiát híressé tette – egy Robert Parkernek adott interjúban arra a kérdésre, hogy milyen ötletek alapján indult el, és milyen borászok inspirálták, az első Petrus-élményei ecsetelése mellett azt felelte, hogy egyszer kóstolt egy bort valami »Morics« pincészettől. És hogy az a bor valami egészen elképesztő volt, egy kékfrankos! Majd arról áradozott, milyen csodálatos is ez a szőlőfajta. Nos, mi tudjuk, hogy a kékfrankos képes ezekre a magasságokra, de a világ nem tudja, neki el kell mondani! Ezt nem lehet úgy, hogy elhagyjuk az ősi fajtáinkat, és a helyükre merlot-t vagy cabernet-t telepítünk. Toszkánában sem telepít senki sangiovese helyett kékfrankost!” Roland Velich ezzel az anekdotával nyit a nappalijában megtartott kóstolón. Velich természetesen nem a Morics, hanem a Moric borászat alapító-tulajdonosa, és érdeklődése középpontjában – ki ne tudná – a kékfrankos áll.

Hidden Treasures – Rejtett Kincsek

Nekünk, magyaroknak persze az úgynevezett Hidden Treasures projekt kapcsán is ismerősként csenghet a neve, amelyet több borásszal koprodukcióban jegyez. Először Homonna Attilával kezdett együtt dolgozni. Őt követte Kis Tamás, vagyis a Somlói Vándor és a Villa Tolnay. Legutóbb pedig Attila helyett egy másik tokaji termelő, Filep Gergely neve került rá az egyencímke-világú palackokra. És hogy miért a koprodukció? Nos, Rolandnak nem lehet ugyan mindenhol szőlőterülete, az viszont nagyon is érdekli, hogyan is jelenik meg az adott termőterület identitása a borokban – különösen Somló izgatja nagyon –, ezt a koprodukciót találta ki vizsgálata közvetítő eszközéül.

Az osztrák borász, akinek egész Európa az otthona

Miként a Taubenkobel is Európát tekinti otthonának, Roland Velich sem nemzetekben, sokkal inkább határokon átívelő borkultúrákban hisz. Mint mondja, a borászatának az elnevezése, a Moric – amely egy bizonyos Móric Miklósról kapta a nevét – maga is ezt tükrözi. Mintegy metafora, c-vel, és nem tz-vel a végén. Miközben mesél, Villa Tolnay furmint-olaszrizling házasítás után zöldveltelini, majd két kékfrankos kerül a poharakba. Fineszesek, elegánsak, minerálisak és legfőképpen tiszták (!). És mégis: a kezdetek kezdetén azért nem mindig érkezett meg az egyértelmű pozitív kritika. A zöldveltelinit szinte harapni lehet, csodálatos bor. Az első palackokat viszont a kereskedő nem akarta eladni, mondván, hogy lehetetlen, hiszen teljesen más stílust képviselnek, mint az eddig megszokott. Roland a családi borászatot hagyta ott annak idején, hogy teljesen a kékfrankos és a terroir kérdéskörére fókuszálhasson. Igaz, a kezdetekkor még szőlőterülete sem volt.

„Hogy mi az a legnagyobb dolog, amit elértem életemben? Hát, fogalmam sincs. Szerintem fontos megmutatni, milyen kincsek vannak a birtokunkban. A kékfrankost sokoldalú szőlőfajtának tartom, amelyhez sokféleképpen lehet hozzányúlni, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki jól is bánik vele. Ami szerintem fontos magában a fajtában, az a finesz és az a friss elegancia, amelyet ez a szőlőfajta nyújtani tud. Nagyon jól érlelhető, hasonlóképpen a nebbiolóhoz, syrah-hoz vagy éppen a pinot noirhoz, és mi sem hozzuk ki előbb, mint 2-3 éves korukban – de akár 10 év után is csodálatos élményt nyújthat. Amit én mindig ki szerettem volna fejezni a boraimon keresztül, az a Földnek ez a kis szeglete, mert ez az, ami egy kicsit háttérbe szorult a történelem folyamán.

Szerző: Kalmár Borbála
Címlapfotó: Talabér Géza

A cikk a Vince Magazin 2022/11 novemberi lapszám Utazás rovatának részeként jelent meg.