Ez lehet Olaszország következő trendi borvidéke

Elébe megyünk a trendeknek: mutatjuk Olaszország egyelőre kevéssé ismert borvidékét, Oltrepò Pavesét, ahol minden a pinot neróról szól.

Rohanunk. Megtervezzük a heti menüt, a hétvégi nagytakarítást, fél szemünket a csekkáradaton tartjuk, miközben hozzuk-visszük a gyereket, és emlékeztetőbe írjuk fel a telefonunkba, hogy ne felejtsük el felhívni a szüleinket. Beütemezzük a következő napi feladatokat, miközben amin éppen dolgozunk, annak tegnap volt a határideje. Talán voltunk szabadságon, talán csak hosszabbítottunk egy hétvégét, de a barátainkról hónapok óta leginkább csak a közösségi médiából tájékozódunk. Múlt héten még tojást festettünk, most pedig már a karácsonyi bevásárlólistán gondolkodunk. És mindeközben egy dolgot felejtettünk el csak igazán: élni.

Most egy olyan borvidéket mutatunk, ahol ez utóbbit még aktívan művelik, és amelynek olyan káprázatos kisugárzása van, hogy képes bárkit magával ragadni, aki fogékony egy kis lelassulásra. Tartsanak velünk, akár képzeletben, akár másképp – hiszen Budapestről kevesebb mint 10 óra alatt elérhető autóval ez a lokáció. Ez esetben viszont egy dolgot senki ne hagyjon otthon: a barátait, hogy együtt szerezzenek életre szóló valós élményeket.

Dióhéjban a borvidékről

Persze repülővel is lehet érkezni: Oltrepò Pavese borvidéke Milánótól szűk két óra. A divat egyik fővárosától kicsivel nyugatra és kicsivel délre kell keresni a térképen, de az is segít, ha szemmel belőjük nagyjából Piemontot. Összesimulnak, és igen, a terroir is gyakorlatilag ugyanaz; mégis, míg ez utóbbi világszinten is az egyik legismertebb borvidék – és nem mellesleg Olaszország bortermelésének egyik csúcsát, a barolót adja –, az előbbiről saját bevallásuk szerint az olaszok sem igazán hallottak.

Hogy miért? Mert csak az elmúlt néhány évtizedben helyezték a hangsúlyt a minőségi termelésre; addig tömegborként ők adták a milánói lakosság vino da tavoláját (és persze Lombardiáét, beleértve a szintén népszerű turistadesztináció Comói-tavat). Mennyiségileg ezt a chianti szintjére érdemes pozicionálni. És ami nekik átok, az nekünk áldás: a szelíd lankák között kacskaringózva nem jön szembe velünk külföldi felségjelzésű autó, nincsenek zsúfolt szelfipontok, rikító szuvenírárusokkal telipakolt nagyvárosok, turistavadász kereskedők, csillogó kristálypoharas hotelláncok. Csak a helyi lakosok és a végtelen szőlőtenger.

Könnyebb megjegyezni mint gondolnánk

A borvidékkel való közelebbi ismerkedést kezdjük az elnevezéssel: a Pó folyó Észak-Olaszország legnagyobb folyója, amelynek árterületén termelik a rizottó alapanyagát, az „Oltrepò” pedig azt jelenti, hogy a „Pón túli”. A Pavese tag a régió fővárosából, Paviából ered. A borvidék nagyjából egy szabályos háromszöget rajzol ki – bár szerintem a szőlőfürt forma sokkal helytállóbb –, amelynek minden oldala 30-30 km. Persze, a Pó vidékét homályos földrajzórai emlékeinkből leginkább síkságnak képzeljük el, de a fentebb már érintett nemes szomszédság azért előrevetíti, hogy errefelé is akadnak hegyek. Leginkább lélegzetelállítóak, sokszor olyan meredeken felfuttatott szőlősorokkal (akár 45 fokos is lehet), hogy hallani a levegőben a borászok szőlőmunkásokért elsóhajtott imáit. Az átlagos kezdőmagasság 300 méter körüli, de nem ritka, hogy 600 méter felett is találunk itt sok esetben organikusan, fenntartható módon művelt ültetényeket.

Oltrepò Pavese adottságai és főbb borai

A talaj jellemzően a terra rossa, humuszban és agyagban gazdag. Szüret idején még bőven a 20 fok feletti melengető tartományban időzik itt a hőmérséklet, de a kora reggel és napnyugta már kabátért kiált. Hiába a mediterrán éghajlat, a bőrünkön érezzük, hogy hűvös borvidékkel állunk szemben. Ez csak egyetlen szőlőfajtát jelenthet: pinot noirt, vagyis, olaszul pinot nerót, amely immár 1850 óta adja a borvidék legjobb borait. Közel 3000 hektáron termesztik. A belőlük készített vörösborok (DOC) csendesen asszisztálnak a metodo classico rozénak vagy blanc de noirnak (DOCG 2007 óta).

A kíséretet a chardonnay, pinot bianco és pinot grigio biztosítja. A variabilitást kedvelők igényeit többek között a bonarda, a barbera, a coratina és az uva rara elégíti ki. Adjuk össze ezt az utóbbi három fajtát, és megkapjuk a buttafuocót. Egy régimódi stílusú vörös, amelynek tagadhatatlanul megvannak a maga szépségei. Nem csalódnak itt a rizlingek kedvelői sem, a kísérletezők számára pedig érdemes előítéleteket hátrahagyva legalább egyszer megkóstolni a Sangue di Guidát („Júdás vére” – a szerk.), amelyre édes habzó vörösként a prekoncepciók okán aligha esne a választásunk.

És hogy milyen pincészeteket érdemes itt felkeresni? Arról bővebben a Vince Magazin 2023/11. novemberi lapszámában írtunk.

Szerző: Kalmár Borbála

Címlapfotó: Kalmár Borbála