„Az utolsó hagyományos szüret 1999-ben volt Tokaj-Hegyalján” – beszélgetés Illés Jánossal

2026. október 14.

A szőlő életadó növény – mondja hosszú évtizedek után is őszinte csodálattal Illés János borász, geológus, aki pincészete mellett a Bodrog menti Borászok Egyesületének elnöke. A borász 2026. október 20-án Budapesten, a Jókai Anna Szalonban a „Kis esti rozé” borkulturális előadássorozat estjén is mesélni fog majd – egyebek közt – a kövérszőlőről, a sárgamuskotályról, az aszúkészítés rejtelmeiről, a nemes ital vizsgálatairól, amelynek a roborálásban fontos szerepe lehet.

Illés Jánosék a borkészítést, mint családi örökséget igyekeznek átmenteni a jövőbe. Közben kabócainvázióval, a vízhiánnyal, a klímaváltozás következményeivel küszködnek Tokaj-Hegyalján. Többek között erről mesélt az október 20-i előadás felvezetéseként.

„A szemünkben a szőlő nem befektetés. Ebből élünk ugyan, de nem a zsíros profit motivál, hanem a hagyomány tisztelete, a lokálpatrióta szemlélet, a paraszti kultúra, mint kiemelkedő érték megőrzésének vágya. A szőlő az életünk része! A munkám a hobbim. Olyannyira, hogy évtizedek óta gyűjtöm a különleges évjáratokat, a bontatlan palackokat, aszúkat. Mára annyi gyűlt össze, hogy egy aszúmúzeum megnyitását tervezem” – meséli Illés János, a Bodrog menti borászok szószólója, akinek Erdőbényén és Tokajban (a Szerelmi pincesoron) is van pincéje.

„A hegység tagolt: a vidéket mély beöblösödések, félmedencék, széles völgyek, patakok szabdalják-alakítják, formálják. A vulkáni kőzeteket tekintve igen gazdag a paletta, a riolitféléktől az intermedier kőzetsoron át az andezitig van itt minden. A hegységet lösz veszi körbe, aminek más a vízháztartása, mások a savai, így boraink is sokfélék, karakteresek” – avat be Tokaj titkaiba, Ha valaki, ő tudja, miről beszél: négyévesen már részt vett a szüreten, „játszva tanulva a szőlő dolgáról”.

Mesél a nagymamájáról is, aki száz évig élt, de 87 évesen is féltve gondozta a szőlőjét a Dereszlán. Majd szóba hozza másik – ahogy ő nevezi: a kisfaludi – nagymamát is, akitől megörökölte a földjét, melyen később gazdálkodni kezdett. A családi indíttatás ellenére állt azonnal borásznak. Ifjan szénbányászként dolgozott Bükkalján, később geológusi minőségben Erdőbényére került.

Az összekapaszkodás ereje

A bányászatról nagyrészt szép emlékeket őriz. „Megismertem a föld csodáit. De megtapasztaltam az erejét is, hiszen testközelből éltem át egy bányakatasztrófát. A geológia révén bejártam az országot. Olyan helyismeretem lett, ami máig kamatozik” – summázza Illés, aki számos szakmai díj birtokosa. A Berliner Wine Trophy borversenyről például három arany- és egy nagyarany éremmel tért haza. Ő azonban fontosabbnak tartja, hogy a Bodrog menti kollégákkal, a környékbeli családi borászatokkal, azokkal, akik szerinte a helyi szőlőművelés lelki hátterét adják, összekapaszkodjanak, s fennmaradjanak egy olyan gyorsan változó gazdasági- és klimatikus környezetben, ahol sokan csak befektetésként tekintenek „Tokaj szőlővesszeire”.

Nem véletlen, hogy jelentős azon írók, költők, muzsikusok száma, akik „megénekelték” ezt a hazai borászatban és a kultúrtörténetben oly’ fontos – lelki, spirituális – közeget. Kölcsey Himnusza után 15 évvel Báró Eötvös József is verselt Tokajról:

„Egykor lángokat vetettél,
Ősz tető, most vesztegelsz, /
És kiégett köveidben
Szőlő-fürtöket nevelsz”

Báró Eötvös József: A tokaji hegy (1838) – részlet

Családi örökség, generációkon átívelő tudás

„A Bodrog menti Borászok Egyesületét 2014-ben azért alapítottuk, mert azt szeretnénk elérni, hogy gyermekeink ne hagyják el a vidéket, hanem vigyék tovább a családi örökséget” – mondja az elnöki teendőket is ellátó Illés. „Lényegében az utódok kinevelésére szövetkeztünk, és e téren vannak is már eredményeink. Van olyan fiatal közöttünk, aki borászként végzett, ketten növényorvosnak tanultak. Tokaj-Hegyalját napjainkban nagyobb borászatok uralják, a kis családi borászatok nehezen bírják a versenyt a kihívásokkal. Ezért nagy szó, és óriási siker minden apró lépés, minden eredmény, ami a túlélést szolgálja.

Nem véletlen az sem, hogy igyekeztünk szakmai kapcsolatokra szert tenni határainkon túl. Jártunk tanulmányúton az összes hazai borvidéken, de Szerbiában, Görögországban is. Olaszországgal (főként a toszkán borvidékkel) évek óta kiváló kapcsolatot ápolunk. Rendszeresen tartunk előadásokat az Olasz Sommelier Szövetség (FISAR) programjain, konferenciáin a tokaji borról. Elismerik a munkánkat!

Itthon a Bodrogmentén, ha úgy hozza sors, segítjük is egymást. Amikor például a Covid alatti lezárások idején volt olyan borászat, amelynek azért lett feleslege, mert a terméke nem juthatott el a vásárlókhoz; a többiek felvásárolták, átvették a fölöslegét – valamelyest mérsékelve a kárát. A klímaváltozás, mint globális kihívás ellen ugyancsak a magunk szerény eszközeivel, de generációkon átívelő tudással próbálunk küzdeni.”

bor mámor bénye
A Bor, Mámor, Bénye fesztiválon: Szabó Zoltán Attila, Winkler Flóra, Illés János és Dóka Attila Fotó: Juhász Melinda.

Bartholy Judit, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem meteorológiai tanszékének professzora a szőlő- és borágazat legégetőbb kihívásait vette górcső alá vevő egy 2026. májusi konferencián. Illés az ott tett megállapításokat tekinti irányadónak. „A klímaváltozás már nem jövőbeli fenyegetés. A globális átlaghőmérséklet emelkedése meghaladta az 1 °C-ot az iparosodás előtti szinthez képest, és az utóbbi években átmenetileg az 1,5 °C-os küszöb közelébe, illetve fölé is került. A Kárpát-medencében a melegedés az átlagosnál erőteljesebb lehet: magas kibocsátású, pesszimista forgatókönyvek szerint a 21. század végére, különösen a nyári időszakban, akár az 5–6 °C-os hőmérséklet-emelkedést is elérheti.”

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a sarki jég és hó olvadása miatt egyre csökken a Föld felszínének fényvisszaverő képessége, vagyis az albedó, de a permafroszt (olyan talaj- vagy kőzettömeg, amely legalább két egymást követő évig fagyott állapotban marad) is bomlásnak indulhat, így pedig szén-dioxid, oxigénszegény körülmények között akár metán szabadulhat fel. Márpedig „a metán százéves időtávon – hangsúlyozta a szakember – nagyjából 27–30-szor erősebb üvegházhatású gáz a szén-dioxidnál.”

A kabócainvázió az újabb csapás!

Az elhangzottakat a borász saját bőrén is megtapasztalta már. „1999-ben volt az utolsó, időjárás szerinti hagyományos szüretünk! 2000 óta egyre csak melegszik az idő. 2011-ben volt már egy vészjósló, brutálisan száraz évünk. De akkor talán lehetett volna még kezelni a helyzetet… 2017-2018-ra teljesen eldurvultak a dolgok. Régen október elején szüreteltük a korai fajtákat. Újabban augusztusban kezdjük a szüretet, amit már szeptemberben követ az úgynevezett nagyszüret. Egyszerűen értelmét veszítette a borásznaptár! A metszés összecsúszik a szürettel. S ezt a problémahalmazt tovább tetézte a már visszaszorulóban lévő japán muslinca megjelenése, majd pedig az amerikai szőlőkabócainvázió. Utóbbi különösen veszélyes ránk, a kisebb borászatokra nézve. Egy Franciaországban 800 éve létező, hatalmas vállalkozás biztosan könnyebben dönt úgy, hogy a sérült tőkéket kivágja, egy kis birtokot azonban a kabóca okozta fitoplazma-baktérium elterjedése alapjaiban rengethet meg. Persze kezelhető lenne a dolog, de csakis összefogással, felelős állami szerepvállalással. Igaz ez a klímahelyzetre is…” – vallja az egyesületi elnök.

A száraz furminttal nem lehet világot hódítani!

A klímaváltozás miatt az elmúlt években a gazdasági helyzet is borúsabb lett. „Nekem még mindig egy 1983-ban gyártott MTZ traktorom van, ami felújításra szorul. Sokan mások is hasonló gondokkal küzdenek. Újabb és újabb költséges beruházásokra van szükség, miközben az ágazat, a tevékenységünk ezer sebből vérzik. Azelőtt nem volt szükség hűtött tartályokra. Olyan idők is voltak, amikor az udvaron lehetett erjeszteni a szőlőt. 2018-ban világossá lett, hogy nincs tovább, nem odázható el a tartályvásárlás.

Amin viszont e pillanatban is »spórolok«, az a kombájn beszerzése. De ez inkább elvi kérdés. Azon az állásponton vagyok, hogy a kézzel szüretelt szőlőből készülő bor hozhat csak olyan minőséget, amit elvárok. Amúgy én még a leszedett aszúszemek számát is feljegyzem: tavaly 2 millió 800 ezer szemet gyűjtöttünk be!”

Illés Jánossal (akivel október 20-án a budapesti Jókai Anna Szalonban a Kis esti rozé előadássorozat keretében társalgunk tovább…) Tokaj-Hegyalja közeljövőjéről is váltottunk még néhány szót. Ő azon a véleményen van, a száraz furminttal nem lehet meghódítani a világot, ő személy szerint a sárgamuskotályban hisz. „Népszerű termékünk, és mintha kevésbé lenne kitéve a kabócaveszélynek is. Ezért is mertem beszerezni az oltványait. A hárslevelű ugyanakkor érzékeny a szárazságra, és mintha a kabóca is azt támadná jobban. Egyébként nem kétséges, hogy itt Tokajban az aszún és a szamorodnin van a hangsúly.”

Végezetül a tokaji bor az egészségre gyakorolt jótékony hatása kerül szóba. „Korábban a Krakkói Egyetemmel azt vizsgáltuk, hogyan hat a geológia a borra. Néhány éve pedig van szerencsém bormintákat adni, segíteni a Debreceni Egyetem kutatómunkáját. 2025. június 26-án került sor az első részeredményközlésre. Úgy tűnik, a reméltnél is jobb hatása lehet az aszúnak az emberi szervezetre. Nagyon izgatottan várjuk a következő adatokat…”

Kis esti rozé: Jégverte Sárgamuskotály és fantasy a Jókai Anna Szalonban

A Port ajánlója remekül foglalja össze a Kis esti rozé következő előadásának lényegét: „Mint mindig, úgy most is elismert bortermelő kiváló nedűit kóstolgatva ismerheti meg a közönség, ezúttal Tokaj-Hegyalja, Erdőbénye értékeit a Tabán, a Víziváros (…), Krúdy és Márai szellemében…”

A Jókai Anna Szalonhoz (1011 Budapest, Iskola utca 28) köthető előadássorozat „mindenese” (házigazdája, rendezője és moderátora), Szabó Zoltán Attila a bor útját a termőföldtől a boros pohárig követi. A program talk show, borkóstoló, irodalmi stand up és felolvasószínház sajátos elegye.

Az október 20-i est (kezdés: 18:30) vendége: Illés János. Az eseményen a száraz boroktól az édes tételekig lehet majd kóstolni. A résztvevők megízlelhetik a kuriózumnak számító Jégverte Sárgamuskotályt is! A felolvasószínházi blokkban Kocsis Anita író frissen, erre az előadásra készített, az Erdőbénye alatt húzódó Rákóczi-féle pincerendszer ihlette „történelmi fantasy/szatíráját” is megismerheti a publikum.

A programra jegyek válthatóak online formában (vagy a helyszínen). Kis esti rozé | Borkóstoló és irodalmi stand up Illés Jánossal és Szabó Zoltán Attilával, valamint meglepetés vendégével – MáraiKult

Szerző: Szabó Zoltán Attila
Címlapfotó: Kis esti rozé