26%-kal többet esznek belőle a magyarok, mint tavaly, pedig nagyot drágult
Megszületett Magyarország új kedvence?
Az Agrárszektor minapi cikke azt gyűjtötte össze, 2024-ben hogy alakult a citrusfélék kínálata és kereslete az Európai Unióban. A narancstermés a két fő termelő országban, Spanyolországban és Olaszországban is emelkedett az előző évhez képest. Ezzel szemben a mandarin (valamint a klementin és a satsuma) termelése jelentős mértékben visszaesett a spanyoloknál, míg az olaszoknál jóval kisebb csökkenés volt tapasztalható ezen a téren. Az unió fő citromtermelőjénél, Olaszországban egyötödével csökkent a termés a tavalyi év során. Magyarország valamennyi citrusféléből behozatalra szorul, és az említett gyümölcsök importja (a citrom és a lime kivételével) jelentős emelkedést mutatott a vizsgált időszakban.
Legjobban a klementin behozatal nőtt. 26 százalékkal, 9,93 ezer tonnára nőtt 2024 első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Ez különösen annak fényében szép eredmény, hogy az ára közben az inflációt jelentősen meghaladó mértékben, 8 százalékkal emelkedett.
A KSH adatai alapján a második legnagyobb növekedést a mandarinbehozatal könyvelhette el. Egy év alatt 23 százalékkal, 6,91 ezer tonnára bővült az export. A Budapesti Nagybani Piacon a mandarin nagykereskedelmi ára 9 százalékkal, 789 forint/kilogrammra csökkent. A növekedési rangsor harmadik helyén a narancs végzett 2024-en. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján Magyarország narancsbehozatala 19 százalékkal, 18,1 ezer tonnára nőtt 2024 első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Ugyanebben az időszakban 6 százalékkal drágult a gyümölcs.
A sorban a citrom következik, ebből a behozatal 1 százalékkal, 14,06 ezer tonnára nőtt. Ugyanakkor a lime-é 16 százalékkal, 1,48 ezer tonnára csökkent 2024 első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához mérten.
Címlapfotó: ludo_photos / Unsplash