A népszerű csokoládé, aminek a különleges formája okozta majdnem a vesztét – KÉP
A történet egy balul elsült kirándulással kezdődött, és azóta is bőven akadtak még fordulatok.
A Kvikk Lunsj, vagyis a „kirándulócsokoládé” 1937 óta kíséri a norvégokat a természetbe. A ma már ikonikusnak számító tejcsokoládéval bevont édesség négy, egymástól könnyen letörhető ostyás szeletből áll, és évente körülbelül 60 millió darabot készítenek belőle. (Minden norvégra 11 csomag jut belőle.) Szinte minden túrázó hátizsákjában ott lapul, legyen szó hegymászóról, síelőről vagy akár egy erdei sétálóról, éppen ezért nem csupán édesség, hanem nemzeti szimbólum is, amely a norvégok szabadtéri életmódjához, az úgynevezett friluftslivhez kötődik.
Norvég csokoládé a kirándulásokra
A különleges csokoládénak egy hosszú cikket szentelő BBC szerint története valójában egy balul elsült kirándulással kezdődött. A Freia csokoládégyár igazgatója, Johan Throne Holst eltévedt az erdőben, amire a német üzlettársa panaszkodva jegyezte meg, hogy egy tábla csoki megmenthette volna a helyzetet. Ez az élmény adta az ötletet a Kvikk Lunsj későbbi megalkotásához. A szeletet először étcsokoládéból készítették, ám az nem bizonyult elég finomnak. Ezért hamar áttértek a tejcsokoládés változatra, ami már nagy sikert aratott.
A második világháborút követő német megszállás után a norvégok visszanyerhették hegyeiket és fjordjaikat, és a Kvikk Lunsj a szabadság és a közös kirándulások jelképévé vált. A csoki generációkon átívelő hagyományt teremtett, hiszen a kirándulás során a hátizsákba mindig került belőle egy szelet.
Időről időre felmerül, hogy a Kvikk Lunsj csak a brit KitKat másolata, mivel a két édesség külsőre nagyon hasonlít. A vádak szerint Throne Holst azután alkotta saját változatát, hogy 1935-ben Angliában járt, ahol láthatta a híres csokoládét. A norvégok akkor ijedtek meg nagyon, hogy elbúcsúzhatnak kedvencüktől, amikor 1993-ban a KitKatet is gyártó Kraft Foods (azóta Mondeléz) felvásárolta a Freiát. Ha az nem is garantálható, hogy örökre, de egyelőre biztosan nem okoz gondot a kialakult helyzet: a négyfelé törhetőséget otthon sikeresen levédető Kvikk Lunsj csak Norvégiában kapható, miközben a KitKat a skandináv országban kizárólag az „egyujjas” csokirúddal van jelen.
Szerző: Csáka Eszter
Címlapfotó: gold touch nutrition / Unsplash