3+1 kihagyhatatlan hely Horvátországban – 2. rész: Krk

2023. június 30.

Mit igyunk, és hol együnk, ha Krk-szigete felé vesszük idén nyáron az irányt? Kipróbált tippeket mutatunk.

Az első részben bemutatott Isztria mellett a második legpopulárisabb úti cél a horvát tengerparton Krk szigete – főleg, mióta építettek egy hidat az autós forgalom számára. Maga a sziget sajátos kis mikroklímával rendelkezik, és ha erre járunk, akkor minden bizonnyal belefutunk abba a rendkívül könnyed, magas savtartalommal rendelkező őshonos szőlőfajtába, amit úgy hívnak, hogy žlahtina (zslahtyina). A sziget szőlőtermelésének nem kevesebb, mint 95%-át adja, és jellemzőinek hála természetesen pezsgőalapbornak is kiváló, de a Prosecco vs. Prošek névvitában szereplő horvát édesbor alapját is adhatja. Ritkasága okán (gondoljuk el, hogy kevesebb mint 5%-on termesztik) még talán ennél is érdekesebb őshonos szőlőfajta az egykor sokkal nagyobb népszerűségnek örvendő sansigot, amely közepes tanninok mellett komplex, piros és fekete bogyós gyümölcsökben is bővelkedő, mély, közepes testtel rendelkező, remekül érlelhető vörösborok készítésére alkalmas.

1. Borászat a városban

Ugyan Krk szigete maga is számos borászattal kecsegtet, érdemes elkerülni a turistacsapdákat, és elindulni Ivan Katunar pincészete felé. Aki elolvasta a kihagyhatatlan látnivalók részt, talán meg sem lepődik, hogy Ivan Katunar is állandó nyitva tartással várja a vendégeket… Főszerepben nála pedig mi más is lehetne, mint a žlahtina! Kóstolhatjuk pezsgőn, alacsony alkohollal reduktívan, vagy akár érlelt narancsborként is köthetünk vele közelebbi ismeretséget. Akárhogyan is döntünk, a kóstolósort mindenképpen sansigottal zárjuk! A borok mellé lehet finom falatokat kérni, és mindeközben gyönyörködni Vrbnik látványában.

2. Kell egy hely, egy szállás!

Azt mondják, egy kép többet mond minden szónál: szerintünk ez a kép pedig önmagáért beszél. A Vrbnik történelmi részétől egy karnyújtásra fekvő Gospoja Vinotel majd minden szobája panorámás. Mi ebben szálltunk meg, de van olyan is, ahol egy terasz növeli az élményt. És ha meguntuk a kilátást, irány a wellness! Beltéri medence, és szaunavilág várja a vakációzókat, hogy ezzel tegyék még kényelmesebbé a pihenést. A kirándulók számára szintén jó hír, hogy a hoteltől nem messze egy ösvény tekergőzik, amelyen bárki elindulhat felfedezni a szigetet.

3. Családban marad

Vrbnik kihagyhatatlan étterme, a Nada, ami jóval több, mint étterem… Családi vállalkozás, amelyben benne van a család minden tagja, szíve, lelke, akik még tudják, mit is takar az a fogalom, hogy vendéglátás. Az étteremhez tartozik egy pazar kiülős rész is, és érdemes is kipróbálni, ugyanis itt megy le a nap. Naplemente mellé a javaslatunk egy jól behűtött Nada pezsgő, aperitifnek, mert hogy bort is készítenek… Utána pedig jöhet a vacsora. Ha igazán autentikusak szeretnénk lenni, akkor bízzuk rájuk a választást, és együnk tengeri fogásokból álló sort. A szigeten egykor mindenki halat ebédelt és vacsorázott, ma viszont már ott is felmentek az árak, így jelenleg a helyi éttermek csúcskínálatát adják a herkentyűk. Persze, az árak változhatnak, a főzés tudománya viszont apáról és anyáról fiúra száll, azaz: családban marad.

+1 Két borrégió határán

Míg az előző három opció Vrbnikben kínált hasznos időtöltést, a következő borászathoz el kell hagynunk Krk szigetét. Némileg azt is mondhatnánk, hogy a semmi közepén, két borrégió határán fekszik a Pavlomir borászat. Eldugva a völgyben, ahonnan hiába a tenger közelsége, hiányolni fogjuk az előzőeknél meghatározó elemet, a panorámát. Kárpótolnak bennünket viszont a borok! Miroslav Palinkaš 1994-ben érkezett meg a Vinodolként nyilvántartott területre, és bár ilyen névvel nagy karriert futhatna be idehaza párlatexportban, ő mégis borásznak állt.

A kezdeti semmi helyén ma 40 hektárnyi szőlőterület zöldell, a portfóliójuk jelentős részét teszik ki a pezsgők. Amelyeknek, mi más, mint žlahtina biztosítja az alapot. A buborékosokra is, de a csendesekre is igaz, hogy ugyanabból a tételből több évjáratot is tartanak, azaz áldozhatunk egy kis vertikális kóstolónak is. Az igazi ínyencek pedig ne hagyják ki, hogy összehasonlítják a „sima” hordóban érlelt, és a tenger alatt érlelt boraikat, azonos évjáratból.

Szerző és fotók: Kalmár Borbála

Krk borairól bővebben a Vince Magazin júliusi lapszámában lehet olvasni.