Mennyit ér a vásárlónak egy palack bor? – válasz Molnár Ákos cikkére

Molnár Ákos soproni hegyközségi elnöknek „Miért ilyen megalázóan alacsony a szőlő felvásárlási ár” című írása megmozgatta a hazai borvilágot. Gondolatai számos olvasói reakciót generáltak és érkezett egy hosszabb levél is a szintén a borszakmában dolgozó Simonyi Zoltántól.

Molnár Ákos cikkében „régi” kapukat dönget. Ezt a problémát személy szerint én is hasonlóan látom. Szerintem a cikk jó, de a hazai körülményeket figyelembe nem veszi. A „Következzen egy kicsi szőlőtermesztési matek”, bekezdésében 2500 Ft/kg szőlővel számol, ez az átadási ár felszorozva a hektáronként megtermelt mennyiséggel természetesen egy rentábilis gazdálkodás ad ki.

Ilyen szőlő ár mellett a borkészítés szűkített önköltsége készre kezelt palackos borokat figyelembe véve már 3850 Ft/liter. 0,75-ös palackban történő forgalmazásnál ez 2850 forint. További költségként jelentkezik a kiszerelési anyagköltség (palack, zárás, karton, címke, rezsi és szállítási költség nélkül), ami minimum 400 forinttal növeli még a szűkített önköltséget palackonként. A végeredmény valahol 3650 Ft/palack nettó ár (plusz áfa) körül áll meg. Erre még rárakodóik a szállítási, kézbesítési díj. Ez az ár lenne a pince átadási ára is a kereskedelem felé. Érthetően a kereskedelem nem ingyen adja el a bort, ráteszi a maga árrését.

Ahogy Molnár Ákos írja a cikkében, amíg a termelési szorzatunk (hektáronkénti termésmennyiség, átadási ár) mindkét tagja kicsi, addig nemcsak a nemzetközi, hanem a hazai piacon is versenyképtelen az ágazat. Ez teljesen igaz, mindenféle vitás helyzetet kizár. Ha csak ezt az eddigi számítást nézem: 3650 Ft + áfa áron a bor a kereskedelem polcain 6000 Ft bruttó áron lenne elérhető a fogyasztó számára. Vajon minden magyar bor, fajtaösszetételtől, borvidéktől függetlenül megéri ezt az árat? Az ilyen áron eladásra kínált borok versenyképesek lennének a hazai boltokban?

A bor élvezeti cikk, nem alapvető élelmiszer. Utolsó a vásárlásnál a sorban. Bizton állítom, a jó bor megérdemli ezt az árat. Sokan nem tudják, mennyi és milyen sok munkát kell a szőlőre, mint növényre fordítani ahhoz, hogy a poharainkban a bor csillogjon. Telepítés, metszés, mosás, zöldmunkák, növényvédelem, szüret. Mindezt jelentősen befolyásolja az évjáratonként változó időjárási körülmény, a klimatikus viszonyoknak való kitettség.

Egy jó minőségű ásványvíz litere nagyjából 150-200 forintba kerül. Kérdezem: mennyi munka van egy palack ásványvízben és mennyi munka van egy palack borban? És van-e elég pénze a vásárlónak, hogy megvegye? Én itt látom a probléma gyökerét. Úgy gondolom, kultúránkhoz, hagyományainkhoz hozzátartozik a bor, a jó bor. Borfogyasztásunk a korábbi 25-26 liter/fő mennyiségről mégis 18 literre esett vissza.

A „Van kiút ebből a reménytelennek tűnő helyzetből?” bekezdésben Molnár Ákos hektáronként 12 tonna szőlőmennyiséget ír a megtérülés elérése érdekében. Mellette az öntözést emeli ki. A mennyiség növelésének lehetősége nagyon sok mindentől függ, akárcsak a minőség. Legfontosabb a szőlőfajta, az ültetvény állapota, életkora, a tápanyagutánpótlás, a zöldmunka, a növényvédelem minősége. A sort még lehetne folytatni.

Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, az optimális termésátlag 7-8 tonna körül van hektáronként. Miért? A szőlőtermés mennyiségi növekedése a beltartalmi értékek „hígulásával” jár. Érthető, hiszen nem mindegy, hogy a sok finom íz, illat, zamat milyen mennyiségű termésben koncentrálódik. Minél nagyobb termésátlagot hoz a szőlő, annál „hígabb” lesz a bogyó. Nem véletlen, hogy a példaként hozott Napa-völgyben is 6,5 tonna a hektáronkénti átlag.

A 2022-es év aszálya bebizonyította, a szőlő olyan növény, ami a környezeti feltételekhez nagyon jól tud alkalmazkodni. Öntözések hiányában a szőlő fenolos érését elősegítette a vízhiány. Hozzáteszem, ez egy pozitív megfigyelés volt. Teljesen új megvilágításba helyezte az öntözés kérdését. Az igaz, hogy az erős fenolos érettség utóízekben kissé kesernyés ízeket hozott be. Ezen viszont könnyen lehetett segíteni megfelelő borkezelésekkel. A lényeg: végeredményben szép borok születtek az aszály ellenére.

A rendszerváltás után bő 30 évvel végre át kellene értékelni a szövetkezéssel kapcsolatos rossz beidegződéseinket. Többször is hangot adtam ennek a meglátásomnak. Nemcsak az alkulpozíció erősödik, biztos értékesítési hátteret ad a kistermelőknek és a szőlősgazdáknak. Biztos anyagi háttér hiányában eddig mindez nem tudott megvalósulni, létrejönni. Az ágazati szereplők nem rendelkeznek a szövetkezetek felépítéséhez szükséges anyagi forrásokkal – állítja Molnár Ákos. Mivel a szövetkezések nem jöttek létre, igy az anyagi forrásokról se lehet beszélni. Hiszen, ha létrejöttek volna, lennének szövetkezések. Rengeteg pályázati lehetőség volt és van a borászati üzemeknek kiírva, amit már jó ideje kihasználhatnának.

Összegezve: úgy látom, úgy gondolom, a szőlész-borász szakma szakmailag versenyképes a világon bármelyik borászattal. Megtanulta az ágazat összes szereplője azt, hogy melyik szőlőből milyen bort lehet készíteni. Megtanulta a technológiai érettség fogalmát és ezt használja is, nagyon jól! A jó életszínvonallal, a vásárlok pénzeszközeinek koncentrációjával lehetne az ágazat rentábilis. Akkor nem kellene számolni azzal, hogy a vevők pénztárcájában marad-e annyi pénz, hogy kifizessék azt az árat, amennyit a bor ér.

Szerző: Simonyi Zoltán, italtechnológus, borászmérnök, a szőlőbor-termeléssel foglalkozó Simonyi Kft. tulajdonosa
Címlapfotó: Fotó: D A V I D S O N L U N A/Unsplash

A vince.hu örömmel fogadja az italkultúra és a gasztronómia aktuális trendjeivel, jelenségeivel kapcsolatban megfogalmazott véleményeket. A vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ám fontosnak tartjuk a szakmai párbeszéd támogatását. A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beérkezett írásokat szerkessze, azok tartalmának és mondanivalójának megőrzése mellett.