A méret a lényeg, no meg a dizájn
Borospohár gyakorlatilag azóta létezik, amióta borkészítés. És bár nem mindig készültek üvegből, azért elég régóta szolgálják már a legfinomabb kelyhek a borivók igényeit.
Az élet számos területén tűnik úgy, hogy szeretünk visszatévelyegni a múltba. Bár nagyvárosokban szocializálódunk, falura vágyunk (mégha nem is éppen úgy, mint a régiek, hanem amolyan modern bukolikus parasztromantikával). A polcok rogyásig tele borral, egy niche réteg azonban nem éri be ennyivel, és csak azt issza meg, amire az van írva, hogy natúr. A borászok sok esetben pedig ki is szolgálják őket, a nagyobb megtérülés reményében. Persze, mondják ők, bort már sok ezer éve is készítettek, miért térnénk le erről a jól kitaposott útról?! És vajon azt tudják-e, milyen pohárból itták ezer meg ezer éve ezeket a natúr borokat? És hogy a mai közkedvelt Riedel pohár egykor úttörő volt a pohárbizniszben? És hogy mi, magyarok is egyféle nagyhatalomnak számítunk? Nem? Mutatjuk.
Borospohár annó
Habár magát az üveget már az i.e. 1500-ban is ismerték, ekkoriban még agyagedényekből fogyasztották a lelkes Bacchus-imádók a(z akkori) víznél jóval egészségesebbnek tartott bort. Ennek a kőkorszaki megoldásnak az 1. század környékén feltalált üvegfújó cső vetett véget. Ettől kezdve szinte tetszés szerint lehetett formázni az üveget, és a korábban használt, fémből vagy agyagból készült ivóedényeket vékonyfalú üvegből reprodukálni. Az üveg gyorsan luxustárggyá vált a rómaiak számára. Cicero már Kr. u. 54-ben említette a Vitrumot, és a hegyikristályhoz hasonló, átlátszó Crystallum üvegre is nagy volt a kereslet. Az első század végére az üveggyártás az egész római provinciában elterjedt, különösen Galliában és Britanniában, később pedig a Rajna-vidéken, ahol Kölnben, Wormsban és Trierben dokumentáltak üvegműhelyeket. Aztán beköszöntött a sötét középkor, és az üvegpohár története is néhány évszázadra szunnyadni látszott.
A sötét középkort követő derü
A 15.-17. században azonban újabb formák ütötték fel a fejüket. Közülük is kiemelkedik a Krautstrunk, amely később (illetve mind a mai napig) Römerként ismert. Akinek esetleg nincsen ilyesmije a felmenőktől, itt tud beszerezni néhány pompás darabot.
Ha ez a név még ismeretlenül cseng, a következő már biztosan nem fog: a Velence melletti Murano vált az üvegkészítés csimborasszójává. Itt ugyanis, szemben az északiak sötétre hangolt poharaival, ki tudtak kísérletezni egy különösen tiszta üveget, majd ebből az anyagból egyre elegánsabb, karcsúbb poharak láttak napvilágot. Magas minőség, hihetetlen formagazdaság és növekvő árak jellemezték ezeket a darabokat.
Az új dizájn azonban nem maradt az olaszok kizárólagos terméke. Rövid időn belül a velenceiek lettek a németek borospohár beszállítói, és a vékony száron gömb forma egészen a 20. század elejéig meghatározó irány maradt. De ne szaladjunk ennyire előre az időben.
A barokk korszakot mindenki maga elé tudja képzelni: cirádák, díszítőelemek mindenhol, ami a tálalásban is kulcsszerepet kapott. A muranói üveg egyre inkább gazdagon díszítetté vált, nem egyszer arany mintát is kapott. A 19. században azonban ez a magas kultúra befészkelte magát a polgárság köreibe is: egyre többen és többen szerettek volna maguknak üvegből készült borospohár csecsebecsét. Lassan, de biztosan megkezdődött a sorozatgyártás, és az átlagpolgár odáig merészkedett, hogy különböző formájú borospohár kollekció sorakozott a polcain. Ez lendítette fel a ma is legendásan magas minőségű cseh üveggyárakat: ők már nagyobb, pohársorozatokra felállított igényeket is ki tudtak szolgálni. Külön széria létezett a champagne, a rajnai vagy a vörösbor kedvelők számára, de ide lehet sorolni a portóit, vagy éppen a tokajikat kiszolgáló poharakat is.
Riedel színre lép
Ez viszont azt is jelentette, hogy a 19. század közepétől hanyatlani kezdett a csúcsminőség. A kevés megmaradt mesteremberek egyike volt a bécsi Ludwig Lobmeyr is, aki korát megelőző formavilággal kápráztatta el a borvilág akkori ínyenceit. Az 1890 körül kezdődő szecessziós mozgalom a minőségi üvegek aranykorát jelentette, de ezt az első világháború brutálisan megszakította. Ezt követte a nagy gazdasági világválság, a második világháború, majd az újjáépítés és a stagnálás időszaka. A gazdasági csoda a mai szemmel nézve nagyon visszamaradott, csiszolt ólomkristályokkal és – a legjobb esetben – borivásra teljesen alkalmatlan, skandináv eredetű alkotásokkal töltötte meg az asztalokat.
Egészen 1958-ig, amikor is megjelent a porondon Claus Riedel, a kilencedik generációs üvegműves. Akkortájt vette át a tiroli csőd szélére jutott üveggyárat, de nem elégedett meg ennyivel. Lapott húzott a 19-re, és bemutatta a Burgundy Grand Cru elnevezésű poharát, amely állítása szerint a pinot noir és a nebbiolo szőlőfajták aromáit hivatott erőteljesebben kimutatni. Megmosolyogták, azonban a New York-i Museum of Modern Art felvette a kelyhet a gyűjteményébe. Eltelt egy év, és a borospohár a világ akkori legszebbjeként vonult be a történelemkönyvekbe. Újabb két év telt el, és Riedel bemutatta első borospohár sorozatát.
1973-ban megjelentek a Sommelier fantázianévvel ellátott szőlőfajta specifikus poharak. Amelyek, nem csak nevükben voltak ezek, hanem ténylegesen is megszépítették a belőlük fogyasztott bort. 1986-ban jött a Riedel következő világsikere a „Vinum” sorozat. Ez volt az első szőlőfajtákhoz igazodó, gépi előállítású, intenzív kóstolókutatással kifejlesztett borospohár széria. A Vinum a mai napig a Riedel márka etalonja. És azóta a bor világában semmi sem maradt a régi.
Napjainkban
Ma a Riedel márka évi 5 milliós számban készít poharakat, amelyeknek mintegy 1 százaléka fújt szájjal. Annak, aki ennél mélyebben nyúlna zsebbe, ott vannak a Zalto poharai: náluk minden egyes darab szájjal fújt. Aki pedig ebben az utóbbi kategóriában is a hazait keresi, ne menjen messzire: a Halimba Crystalt nemcsak mi, de világszerte is előkelő helyen jegyzik a minőségi borospoharak tekintetében.
Ha valaki ivott már bort kézzel gyártott, légiesen elegáns kristálypohárból, jó eséllyel a Veszprém megyei Halimbán készült pohárból tette. Az 1200 lelket számláló falu határában található üzemben elsősorban jól csengő márkáktól érkező megbízásokra épülő kézműves gyártás folyik; 2015 óta a saját fejlesztésű termékek viselik a Halimba Crystal nevet. (2022/11. Vince Magazin)
A Halimba Crystal ma 180 alkalmazottal évi 1 millió poharat készít a névadó településen, Halimbán – köztük a Riedelnek is dolgoznak, a Superleggero sorozat származik innen.
Világszerte népszerű borospohár egy magyar faluból
A Halimba Crystalsról a 2022/11. novemberi Vince Magazinban írtunk részletesebben; alább egy rövid kivonat olvasható a teljes cikkből. Vancsik Ivett írása.
A kemencétől a selyempapíros-kartondobozos csomagolásig több mint tíz szakember kezén megy át a termék; szinte minden ponton szemrevételezéssel vagy mérőeszközökkel ellenőrzik a minőségét és azt, hogy megfelel-e a gyártási paramétereknek. Csak a tökéletes áru kerülhet dobozba és szállításra; a megrendelők nem elégszenek meg kevesebbel, és a Halimba Crystal márkanéven forgalmazott termékekkel kifogástalan minőséget is kap a vásárló. A poharak filigrán kecsessége azt sugallja: tarts vitrinben, vigyázz rám, csak különleges alkalmakkor vegyél elő! Bodor Csilla cégvezető azonban arra biztatja mind a vendéglátásban dolgozó partnereket, mind pedig a privát vásárlókat, hogy ne féljenek a mindennapokban is használni poharaikat. A kézzel készült kristályüveg ugyanis meglepően rugalmas és ellenálló; a poharak egyensúlya és stabilitása miatt nem kell attól tartani, hogy könnyen felborulnak, ráadásul mosogatógépben is biztonságosan tisztára moshatók.
Bár a kapacitás igen jelentős részét az anyavállalattól és a szerződött partnerektől érkező megbízások teljesítése köti le, marad tér a kísérletezésre, az egyedi megrendelések kielégítésére és a Halimba Crystal márkanév alatt futó, saját tervezésű és fejlesztésű termékek előállítására is. A manufakturális gyártás előnye, hogy akár kisebb szériás kristálytermékek elkészítését is vállalni tudják, ugyanakkor a speciális piaci igényekhez is alkalmazkodnak; a Japánba szállított poharak szája például szűkebb annál, mint amit mi megszoktunk. A bemutatóteremben számos különlegességre bukkanunk – az egyik pohárcsalád kelyhében egy üveggömb segíti az aromák felszabadulását, a másik színes vagy csavart szárral készült, a harmadik savval marva díszített, de vannak itt dekantálók, egyedi dizájnnal készült vizes- és whiskyspoharak, pálinkakóstoláshoz való, különböző szárhosszúságú tulipános poharak…
Borospohár hóbortok
A Riedel persze nem lenne méltó a hírnevéhez, ha időről időre nem borzolná a kedélyeket ma is. Néhány évvel ezelőtt például szár nélküli borospoharakat dobott piacra, amelyeknek kétségtelen praktikuma, hogy nehezebben borulnak, mint szárral rendelkező társaik. Bár egyes szakmai oldalak nagyszerű vívmánynak könyvelik el ezeket a kelyheket, azért lehet velük vitatkozni. Poharat ugyanis kehelynél megfogni kizárólag az amerikai filmek chardonnay fogyasztóinak szabad, nekünk, borkedvelő amatőröknek nem, a szárnak ugyanis funkciója van. Nevezetesen az, hogy ne melegítsük fel benne a borunkat.
Szerző: Kalmár Borbála
Címlapfotó: Acsai Miklós/Vince Magazin
