Van egy sör, amit 15 már államban betiltottak – mutatjuk, hol kapható!
A sörfőzde büszkesége a sör, ami nem mindenhol arat osztatlan sikert.
Az Egyesült Államokban államonként mást mond a törvény arról, mekkora lehet egy ital alkoholtartalma ahhoz, hogy még „sör”-nek nevezhessék, és legálisan forgalmazható legyen. A legtöbb államban ez az érték 12-15 százalék körül mozog (alkohol térfogat-százalékban, azaz ABV-ben mérve), míg néhány helyen – például Utahban és Montanában – ennél is szigorúbb, mindössze 10-12 százalék. A Samuel Adams sörfőzde Utopias névre keresztelt, kétévente megjelenő különlegességének alkoholtartalma ezzel szemben elképesztő, 30 százalék. Ez sok likőr, sőt néhány rum alkoholtartalmával is vetekszik. Éppen ezért 15 államban tilos forgalmazni – írja a Quartz.
Az Utopias különlegessége, hogy technikailag sörnek számít, de ízvilága és karaktere inkább a nemes párlatokéra emlékeztet. Nem tartalmaz szénsavat, mivel az extrém alkoholtartalom egyszerűen „elnyeli” a buborékokat. Éppen emiatt, nem hűtve, hanem szobahőmérsékleten érdemes fogyasztani. Ízében édeskés, portóira vagy konyakra emlékeztető jegyek dominálnak, a lecsengése pedig selymes, malátás és enyhén vajas. A gyártó 24,5 unciás, vagyis nagyjából 0,7 literes palackokban kínálja a különlegességet, egy üveg ára 240 dollár (kb. 80 600 forint).
Bár az ára borsos, a különleges eljárás és a hosszú érlelés miatt a sör nem igazán hoz nagy hasznot a cégnek. A tulajdonos elmondása szerint szenvedélyből és a határok feszegetésének vágya matt szokták elkészíteni.
Arról nincs hír, hogy Magyarországon vagy akár Európában forgalmaznák, de ebben, ebben és ebben az amerikai webshopban esetleg érdemes próbálkozni, hátha szállítják tengerentúlra is.
Szerző: Csáka Eszter
Címlapfotó: Elevate / Unsplash