„Meg kellett küzdeni” – interjú Kiss Attila borásszal

Büszkék vagyunk a magyar borokra, miközben nem is sejtjük, milyen komoly kihívás azok előállítása és forgalmazása. Ma már ugyanis nem elég, ha valaki jó bort tud készíteni, legalább ilyen fontos, hogy megfelelően reagáljon a folyamatosan változó gazdasági helyzetre. Kiss Attila borásszal beszélgettünk.

Aszály, infláció, háború, bérnövekedés. Csak néhány kedvezőtlen jelenség az elmúlt évből. Nem lehet könnyű ilyen körülmények között szőlőt művelni, bort készíteni…

Igaz, ami igaz, az elmúlt 2-3 évben bel- és külföldön egyaránt komolyan meg kellett küzdeni a termésért, árakért, input anyagokért és a vevőkért, aminek sok oka van. Sajnos Magyarországon csökkenő tendenciát mutat a borfogyasztás a statisztikák szerint. Változik a fogyasztói szokás évről-évre. Manapság nagyon kedveltek a long drinkek, az égetett szeszek pedig nagy valószínűséggel sose fognak kimenni a divatból. A minőségi borfogyasztás legalább olyan komoly eleganciával bír, mint egy nívós alkoholos ital elfogyasztása és bőven válogathatunk a jobbnál jobb borok közül.

Mindeközben az ágazatra nézve a gazdasági helyzet sem túl rózsás. A csomagolóanyagokat például mind külföldről kell beszerezni magyar forgalmazókon keresztül. Habár az országunk exportorientált, mégis a borászathoz szükséges csomagolóanyagok mind-mind import termékek. Magyarországon ezekből semmit nem gyártanak. Orosházán van még üveggyár, de az nem tudja kielégíteni a belföldi keresletet. A borospalack Ukrajnából, Olaszországból, Németországból jön Magyarországra. Ukrajna ugyebár kiesett. A csavarzár, a parafadugó, a címke alapanyaga mind import termék. Euróban történik a kifizetés, aminek alaposan elszállt az árfolyama a forinttal szemben.

Mára ez mérséklődött, de a forgalmazók többsége mintha tudomást se vett volna róla. Nem csökkentek az árak. A termékek árára több cég energiapótlék díjat vetett ki egy évvel ezelőtt. Ez eddig oké, de például a földgáz ára, ami jelentősen meghatározza a borászathoz, mezőgazdasághoz szükséges input anyagok előállítását (borospalack, műtrágya), a nemzetközi piacon kevesebbe kerül, mint a háború kitörése előtt. A megnövekedett költségeinket a kereskedelemben csupán részben lehetett érvényesíteni. A palackos bor átlagosan 15-20 százalékkal drágult, miközben más élelmiszerek és kiegészítő termékek árai sokszor a duplájukra ugrottak.

A jelentős béremelés elkerülhetetlen volt. Ismerjük az infláció mértékét, a pénzünk vásárló erejét. Ez valóban érzékenyen érintette az ágazatot. A szőlőművelés kézimunkaigényes tevékenység. Megfelelő mennyiségű munkaerő még csak-csak akad, a minőségi munkaerő azonban hiánycikk. Mivel nagyon ritka a ténylegesen önálló, minőségi munkavégzésre alkalmas személy, így az a meglátásom, hogy a jó dolgozókat jól meg kell fizetni.

Az évek alatt a borászatok száma se csökkent. Nincs még egy olyan ország, ahol területarányosan annyi borászat lenne, mint Magyarországon, nem beszélve a szőlőterületek felosztásáról. Közülük sok a befektetői vállalkozás, ezeknek nem feltétlenül a profitabilitás a legfőbb szempont. Természetesen más szektorban is létezhet ez a jelenség, de a beszerzők, vendéglátósok vagy kereskedők elsősorban a nettó átadási árat nézik. Nekünk ezt a piaci viszonyt is számításba kell venni munkánk során.

NÉVJEGY: Kiss Attila

Szőlész-Borász mérnök, 2010 óta irányítja a még 1997-ben alapított, 16 hektár szőlőültetvénnyel is rendelkező mátrai borászatot. Saját szőlőjüket feldolgozva készítenek bort, amelynek 98 százalékát palackos bor formájában értékesítik. Éves forgalmuk 120 ezer palack körül alakul.

Vegyük sorra az Ön által említett problémákat! Túl sok a borászat Magyarországon. Mi lehet a megoldás? A világon sok ország követi azt a modellt, hogy rááll egy bizonyos borfajta előállítására és azzal elárasztja a világot. Vagy maradjanak a kis borászatok, csak valamiképpen fogjanak össze és közösen értékesítsenek?

Szerintem nem kell azzal törődnünk, ki mit csinál, hogyan értékesít. Ha másokat másolunk, akkor legfeljebb másodikak lehetünk a versenyben. A dömpingboroknak mindazonáltal megvan a helye a világpiacon. Főleg, ha azt nagy területen, nagy hatékonysággal, a magyar bortörvénynél lazább szabályozás mellett készítik. Soha nem fogjuk tudni felvenni a versenyt olyan külföldi borászatokkal, ahol erre specializálódtak. Hozzáteszem, jól csinálják. Erre van lehetőségük és erre is van igény a piaci felületükön.

Az összefogás inkább lehet megoldás, a kérdés azonban az, miként lehetne ezt megvalósítani? Túl sok érdeket kéne egyeztetni, ami nem könnyű feladat, viszont nem is megoldhatatlan! A Gyöngyöstarján környéki 480 hektáros szőlőterületnek például 700 tulajdonosa van. Ez gyönyörűen prezentálja a felosztás mértékét. Vannak azért jó kezdeményezések, például a közös márkaépítés. Ez egy-egy borvidék presztízsét növelheti ugyan, de az egyes pincészetek vagy az egész magyar borászat presztízsét, az ország imázsát aligha. Kevés borvidék dolgozik közös márkán, de ahol csinálják, ott sem jött be igazán. A borfogyasztó ugyanis egy-egy borászra, az ő munkájának eredményére kíváncsi és általában hű marad a választásához.

Az állam milyen támogatásokkal tudná segíteni az ágazatot?

A mezőgazdaság kevésbé vonzó terület évek óta a fiatal generáció számára. A szereplők átlagéletkora meghaladja az 55 évet. Sokat segítene a helyzeten, ha több fiatal látna lehetőséget ebben szektorban, hiszen a világszinten növekvő lélekszám az élelmiszerek utáni kereslet növekedését is jelenti. A magyar bor imázsának emelésével sokat lehetne javítani a helyzeten, ahogyan az osztrákok ezt be is bizonyították. Az Agrármarketing Centrum végez is ilyen tevékenységet, viszont pontos információim nincsenek ennek hatékonyságáról. Szerintem a kulcs az lenne, ha állami és EU-s forrásokból kreatív, komoly szakmai tapasztalattal bíró szakemberekkel építenénk a magyar bor presztízsét. Ehhez azonban szükség van a borászatok, mint végrehajtók komoly munkájára is.

Vegyük az ár kérdését. Azt mondja, a magyar borok nyomott áron kaphatóak. Ez miért lehet? A kereskedők lenyomják az árat, vagy nincs rájuk fizetőképes kereslet?

Vannak kereskedelmi partnereink, akikkel évek óta jó kapcsolatot ápolunk és az egyeztetések, közös munkák is rendkívül célravezetőek. A multinacionális kereskedelmi láncok viszont olyan piaci helyzetben vannak, hogy méretükből adódóan ők diktálnak. Persze megértem ezt a kereskedői magatartást, hiszen nekik az az üzleti érdekük, hogy minél jobb ár-érték arányú terméket tegyenek a polcokra. A forgási sebesség számít! A fogyasztó dönt, vásárol, majd a kereskedő azt a terméket szerzi be újra, ami jó eredményeket produkált. A fogyasztó sokszor alacsonyabb árakkal találkozik a boltok polcain, pedig szerintem a palackos bort vásárlók nem árérzékenyek, sőt meghatározott árszegmensben vásárolnak, ami általában nem alacsony. Ugyanakkor szeretnek kísérletezni, de nem szeretik a tömegborokat. Erre alapozva talán szabadabban lehetne mozogni az árazásban.

Említette, hogy a magyar borászat a csomagolóanyagok tekintetében nagyon importérzékeny. Ebben lehet változás?

Nem hiszem, hogy lesz előrelépés, nem úgy tűnik, mintha ez egy jövőbeni cél lenne. Korábban volt ebben potenciál, de ez már a múlt. Kár, mert mindez nincs túl jó hatással a belföldi termékértékesítésre és ez nem csak a boroknál probléma. Ez az ország Európa éléskamrája volt a történelemben. A magyar mezőgazdaság kiváló minőségű és mennyiségű élelmiszert képes előállítani. Jól képzett szakemberek végzik nap mint nap a munkájukat. Az új Közös Agrárpolitika tartalma kecsegtető jövőképet villant fel az ágazat számára. Bízzunk benne, hogy hozzám hasonlóan sok fiatal szakember fogja vonzónak találni, hiszen ez is az egyik fő célja a KAP-nak.

Az időjárás milyen nehézségeket okoz?

A szőlő vegetációja átalakult. Elmúltak a megszokások, a szüret az elmúlt 3-4 évben hektikus, javarészt augusztus első harmadában kezdődik. Hogy mindez mit okoz, azt nehéz megjósolni, de reagálni, készülni kell a változásokra. El kell például fogadni, hogy egyes szőlőfajták, mint például az Irsai Olivér, egyre kevésbé érzi jól magát a magyar klimatikus viszonyok között. Ha a jelen tendencia mentén haladunk tovább, akkor megkérdőjelezem, hogy egy évtized múlva tudunk-e megfelelő minőségű termést szüretelni.

Ha ennyi gond s baj van a pincék környékén, megéri még borászkodni?

Gond mindenhol van, nemcsak a borászati szektorban. Ezekre meg kell találni a megoldást. A borászat jó üzlet, de tőkeigényes tevékenység. A pincéket körbelengő mély misztikum és az alkotási vágy életben tartja a szektor szereplőit, de ne felejtsük el, hogy a pénzügyi eredményesség itt is, mint minden vállalkozásnál, fontos. Csak megfelelő alkalmazkodóképességgel és fegyelmezettséggel lehet pénzügyileg is talpon maradni a jelen gazdasági helyzetben. Gyakran mondom, a pincészeteknek ma már legalább annyira kell érteni a közgazdasághoz, mint a borkészítéshez.

(támogatott tartalom)
Szerző: Mihálovits András
Fotók: Kiss Attila