Kiderült, mégis tilos nyersen fogyasztani a magyarok egyik kedvenc finomságát

2025. április 13.

A nyers – vagyis a nem hőkezelt – tejet magasztalják jelenleg a Tiktokon, az Instán és hasonló felületeken szerte a német nyelvű közösségi médiában. Azt hirdetik róla, hogy természetesebb, mint a pasztőrözött tej, magasabb a vitamintartalma és egy sor egyéb jótékony egészségi hatása is van. A magyarmezogazdasag.hu körbejárta, mennyi az igazságtartalma a dolognak, és mire kell ügyelni. Mint írják, a helyzet egyáltalán nem fekete vagy fehér.

Sokan, akik a nyers tejre esküsznek, úgy vélik, hogy az nemcsak egészségesebb, de sokkal befogadhatóbb is az emberi szervezet számára. Állítólag több tápanyagot tartalmaz, és a tápanyagok biológiai hozzáférhetősége hőkezelés nélkül állítólag jobb. Ez a vitaminok esetében valóban így van. Rendszeres fogyasztás esetén a nyers tej állítólag még az allergiát is megelőzi. Kisebb tanulmányok ezt is megerősítették. A nyers tej rajongói úgy vélik, hogy az probiotikumokat is tartalmaz, amelyek javítják a bélflórát. A vizsgálatok azonban kimutatták, hogy az ember számára hasznos baktériumok jelentéktelen mennyiségben találhatók meg benne. Ezzel szemben ott van az a baktériumcsalád, ami a tej romlásárért felel és kifejezetten káros.

A nyers tej fogyasztása számos kockázattal jár. A probléma ott kezdődik, hogy kezelés nélkül a tej nem sokáig áll el. Egyebek között ez az oka, hogy a kereskedelemben kizárólag pasztőrözött formában vásárolhatjuk meg a friss tejet. De nem ez az egyetlen ok, ami miatt nem tanácsos nyers tejet fogyasztani. Még ha minden higiéniai előírást betartanak, akkor is esélyes, hogy szennyezett E. colival vagy Campylobacter-baktériumokkal, amelyek akár életveszélyes betegségeket is okozhatnak. A nyers tejminták 2-3 százalékában mutatták ki az E- coli baktériumot, ugyanakkor szalmonellát csak nagyon ritkán. Tartalmazhatja ugyanakkor a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás kórokozóját, ha a tehenek erősen kullancsfertőzöttek voltak. Újabban pedig a madárinfluenza vírusa is kimutatható a nyers tejben, és így átvihető az emberre.

Kinek nem ajánlott egyáltalán nyers tej?

A németországi szövetségi kockázatértékelési intézet azt tanácsolja, hogy a különösen érzékeny csoportok, például a gyermekek, a terhes nők vagy az idős és beteg emberek teljes mértékben kerüljék a nyers, forralatlan tej fogyasztását. De még az egészséges felnőttek esetében is megnő az élelmiszer eredetű fertőzések kockázata, ha nem forralt nyers tejet isznak. Ez a kórokozó típusától függően enyhe vagy súlyos megbetegedésekhez vezethet.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nyers tejjel kapcsolatos tájékoztatója szerint a magyarországi szabályozás alapján nyers tej, illetve nyers tej felhasználásával készült, nem hőkezelt tejtermékek értékesítésének helyén, jól látható módon fel kell tüntetni a „nyers tej, forralás után fogyasztható”, illetve a „nyers tejből készült” jelölést. Hazánkban jogszabály lehetőséget ad arra is, hogy forralás után a termelői nyers tejet közétkeztetők és vendéglátók felhasználják.

Magyarországon a világátlagnál jelentősen több tejet és tejterméket fogyasztunk: 2021-ben az egy főre jutó éves tejfogyasztásunk 182 kilogrammot tett ki.

Címlapfotó: Alonso Reyes / Unsplash