Kizárólag aranyérmes borokat kóstolhatunk egy májusi rendezvényen

2023. május 18.

Május 20-án aranyéremmel jutalmazott top borokkal találkozhatnak az érdeklődők.

Eseménydús hónapot tudhat maga mögött a Villányi borvidék. Mint minden évben áprilisban, idén is megrendezésre kerültek a nagy hagyományokkal bíró, mind a gazdák mind a szakmai plénum előtt komoly értéket képviselő borversenyek. Ahogy a borvidék 1 egység, de két kisebb, meghatározó térség, úgy a versenyekből is körzetenként 1-1 kerül megszervezésre ebben az időszakban.

A Villányi Hegyközség versenye április 19-én került megszervezésre a Villányi Művelődési Házban, a Tenkes, (azaz Siklósi) Hegyközség hagyományos Szent György-napi Borversenye a Siklósi Várban került megrendezésre április 24-én.

2023-ban összesen 597 bor szállt ringbe a borvidék szakmai megmérettetésein, összesen 71 bronzérem, 347 ezüst, 145 arany és 17 nagyarany érem született.

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2023. május 20-án 17:00-tól harmadik alkalommal szervezi meg a Borvidék Pécsett a „Villányi Aranykóstolót”, ahol a villányi és siklósi gazdák aranyéremmel jutalmazott top boraival találkozhatnak az érdeklődők.

Kiállítók

  • Bock Pince
  • Blum Pince
  • Csányi Pincészet
  • Fritsch Pince
  • Gere & Schubert
  • Günzer Családi Birtok
  • Günzer Tamás Pincészete
  • Koch Csaba VinArt Pincészet
  • Lelovits Tamás Pincészete
  • Maul Zsolt Premium Winery
  • Mokos Pincészet
  • Neuperger Pincészet
  • Ősi Gábor Pincészete
  • Riczu Tamás Borászata
  • Streit-Zágonyi Borászat
  • Szende Pince
  • Vinatus Szőlőbirtok és Pincészet
  • Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet
  • Wingert Családi Borospince

Közösségi standon kóstolható lesz a Villányi REDy új évjárata és a 2022-ben legjobbnak választott 12 villányi cabernet franc, a TOP12 Villányi Franc is.

A pécsi Jókai Rendezvényházban megrendezésre kerülő sétáló kóstolóra limitált 150 db jegyet értékesítenek a szervezők, amely elővételben 5.900 Ft-ért, helyszínen 7.900 Ft-ért vásárolható meg.

Címlapfotó: Scott Warman / Unsplash