Irány felfedezni: fókuszban Európa legegzotikusabb bortermelő vidéke
Nyakunkon a nyár, kezdődhet az utazás, kirándulás és a borkóstolás! Az alábbi cikkben ajánlott ország nemcsak strandjaival és lenyűgöző városaival csábít.
Noha a klímaváltozás és a svéd, dán vagy éppen litván bortermelésről szóló egyre gyakoribb híradások azt sugallhatják, hogy Málta szigete talán már túl forró a szőlőtermesztéshez, a valóságban erről szó sincs. Szicíliától egy kicsit délebbre vagyunk, és ha a legdélebbi olasz vidék alkalmas a borkészítésre, akkor végül is teljesen logikus gondolat, hogy Máltán is létezik borkultúra, és az itallapokon is rendszerint visszaköszönnek Málta borai. Ez az ország azonban egészen a hetvenes évekig Nagy-Britanniához tartozott, ami sok mindenen rajta hagyta a kézjegyét mind a mai napig – gondolok itt az építészetre, gasztronómiára, turizmusra vagy akár a nyelvre.
Nehezítő tényezők
Jóllehet a britek egyre kiválóbb minőségű pezsgőket készítenek, évtizedekig mégiscsak a párlat és a sör dominálta italkultúrájukat. Miután az arabok távoztak Máltáról – akik idején a borkészítés egyértelműen nem prosperált –, a britek kerültek hatalomra, az ország klimatikus adottságait kihasználva a vitis vinifera helyére gyapotültetvényt telepítettek, hadd legyen mibe öltözködni a ködös Albionban.
Így hát nyugodtan elmondhatjuk, hogy bár Málta nem szenvedett a szovjet tömegtermelési kényszertől, nekik is meg kellett vívniuk a maguk harcát, miközben a felmelegedés fenyegetése is pallosként lebeg a fejük felett. És ugyan a szőlő szeret szenvedni, de ennyi hátráltató tényező mellett azon sem lehetne csodálkozni, ha errefelé örökre megadta volna magát az emberi barbárságnak és a filoxérának. Szerencsére erről azonban itt szó sincs.
Máltai borai számokban
Idevonatkozó borszakkönyvek hiányában leginkább a helybéli termelők elmondására hagyatkozom, amikor azt írom: Máltán a bortermelés tulajdonképpen 20 éve indult el a mai napig is tartó felfelé ívelő pályáján, hogy egyszer majd feliratkozzon az új-régi világ vaskos köteteinek mediterrán bortermelésről szóló lapjaira.
A borászatokkal vagy bortermeléssel kapcsolatban nem rajongok a számokért, mert meggyőződésem, hogy ha egy bor jó, akkor teljesen mindegy, hogy 2 vagy 102 hektár szőlő van a borász tulajdonában. Máltával azonban kivételt teszek, mert érdekes adatok ezek: az 500 ezer lakosú országban jelenleg 800 hektáron találunk szőlőt. Hogy mit is jelent ez a gyakorlatban? Több millió palackot, amelyet részint még az útkeresés időszaka jellemez, és amelyet exportálni nem igazán tudnak kinek, hiszen Szicília árnyékából kitörni amúgy sem volna egyszerű dolguk. Az alacsony árra apellálni sem könnyű feladat, hiszen a délolasz borok ára sem kifejezetten magas, ha pedig azt nézzük, hogy Málta számára a borexport célpiaca a a történelmi gyökerek miatt az Egyesült Királyság lenne, akkor gondolkozzunk el: vajon ki az, aki London borbárjaiban biztos kézzel választ mondjuk egy jó pohár gellewzát Máltáról?
Autochton szőlőfajták és más egzotikumok Málta borai között
Ezzel pedig rá is kanyarodom a következő érdekességre: a kis országnak ugyanis még autochton szőlőfajtái is vannak. Ezek közül az egyik a példaként felhozott gellewza, amely könnyű, gyümölcsös, meggyes aromatikájú vörösbort ad, jó savai miatt pedig tökéletes pezsgőalapbornak is. Fehér párja, a girgentina, hasonlóan savhangsúlyos fajta. Ennek és önmagában jellegtelen ízvilágának köszönhetően pedig leginkább a chardonnay túláradó krémességét, vajasságát igyekeznek vele visszafogni a helyi termelők. Ami, tekintettel arra, hogy a chardonnay a Máltánál jóval hűvösebb klímán muzsikál igazán szépen, teljesen logikusan hangzik: kell a chardonnay-ba a savpótlás. Az egzotikumuk mellett ezen autochton szőlőfajtáknak tehát olyan nagy előnyük is van, hogy még a máltai aszályos, forró klímán is képesek jól megtartani a savakat. Ennyiben azonban még nem merül ki a helyben termelt fajták sokszínűsége.
Az autochton szőlők és a chardonnay mellett a Földközi-tenger látványát kedvelő fajták egy Dél-Franciaországból ide emigrált csoportja adja a helyi bortermelés derekas részét: a mourvedre mellett elemében van itt a syrah, mellettük pedig olyan érdekességre is bukkanhatunk, mint mondjuk a Toszkánában jellemző sangiovese. A legkiemelkedőbb helyi borászatok listája jelentősen rövidebb, mintha akár csak gyűjtőnéven – Geréék, Günzerék – szeretnénk gondolkodás nélkül felsorolni a villányi bortermelőket: három nagy – Marsovin, Delicata, Ta’ Betta – mellett öt kisebb termelő és pár hobbiborász alkotja a listát. A fentiek ellenére pedig még két igencsak megbecsülendő dolgot emelek ki itt: van eredetvédelmi szabályrendszerük, így a DOK Málta és a DOK Gozo borok (Gozo Málta szigete – a szerk.) mellett IGT-tételeik is vannak; és a nagy borászatok állandó nyitvatartás mellett várják az olyan vakmerő borturistákat, akik mindig nyitott ízlelőbimbóval közelítenek az ilyen unikornisszerű borjelenségekhez.
Málta borai egy valettai borbárban
Fentebb már kitértem arra, hogy a britek szeretnek errefelé nyaralni, így a vendéglátóhelyek borlapjait szemlélve egyértelműen megállapítható, hogy többségében az ő igényeiket elégíti ki: ők azok, akik ismerik a legnevesebb piemonti és toszkán termelőket, vagy akik előtt a malbec is ismerősen cseng. A ház borát – ha van –, azért zömmel helyi fajták adják, de orosz rulettet játszik, aki erre alapozza a helyben elköltött romantikus étkezések kísérőjét.
A máltai kirándulásom előtt rövid kutatómunkát végeztem, és nem kisebb helyen, mint a Michelin Guide online oldalán bukkantam rá a valettai Trabuxu borbárra – amely tény kiáltott azért, hogy személyesen is ellátogassak oda. Ez a hely egy olyan ritka kincs, ahol egészen sok máltai bor is megkóstolható, habár némiképpen segít, ha nem egyedül kalandozunk a szigeten – a többségük ugyanis palackkal kérhető csupán. Ha esetleg mégis egyedül járnánk a közelben, akkor sincs ok kétségbeesésre: a poharazott tételek magas minőségére is odafigyelnek. Én egy klasszikus girgentina-chardonnay házasítást, valamint egy syrah-t kóstoltam meg, és mindkettő teljesen kifinomult borélményt nyújtott.
A palackos kínálatból pedig az üzletvezető egy egészen ritka kincset, egy 2012-es mourvèdre-sangiovese házasítást (San Niklaw Pincészet – a fenti listáról a hobbiborászat-kategória) ajánlott, amely mindenképpen feliratkozott az életem legmeglepőbb borélményei közé – egyértelműen a jobbik fajtából. Ez a borbáros tapasztalat pedig elegendő alapot biztosított ahhoz, hogy még mélyebbre kalandozzak a máltai borok világába, és ne utazzam haza anélkül, hogy áldoznék az állandó nyitvatartással üzemelő borászatok egyikének.
Nagyban játszanak
Valettát alig kell elhagynunk ahhoz, hogy máris a sziget legnagyobb pincészeténél, a Marsovinnál találjuk magunkat. Ők nemcsak a legnagyobbak, de tekintélyes múlttal is rendelkeznek: több mint száz éve borászkodnak, viszont a viharos történelem következményeként mintegy húsz éve készítik a borokat valóban a saját ízlésükre, kényükre-kedvükre formálva. 1999 óta saját pezsgőt is palackoznak (azért a savtartó autochton fajták mégiscsak kiáltanak azért, hogy pezsgő legyen belőlük!), és a mennyiségi termelést is elkezdték csökkenteni a minőséget kiszolgálandó: így mára csak 1,2 milliós palackszámot rejt a portfóliójuk.
Az erre járó turistákat tárt pinceajtóval várják, szó szerint: a borkóstolót követően ugyanis a pincét is szívesen megmutatják. Vendéglátóm, Dorianna, akárcsak a borai, szintén emlékezetes marad számomra: nemcsak hogy tökéletesen mérte fel, kérdés nélkül is, milyen tételek érdekelhetnek igazán egy magamfajta borturistát, hanem széles szaktudásával színesítette is a kóstolót.
Ez azért is érdekes, mert Máltán semmilyen borászati képzés nem érhető el: aki intézményesített keretek között szeretne okosodni, legközelebb Olaszországban teheti meg.
És akkor írom is, milyen borok kerültek itt a poharamba: kezdésnek mindjárt egy csodálatos, 100% chardonnay pezsgő, méghozzá méthode traditionnelle technológiával, ráadásul hozzá illő pohárban. Ezt követően persze nem hagyhattam ki a girgentinát sem, amely nem tud igazán sok mindent, remek savai miatt tartják. A konvencionális borkészítés mellett a Marsovinnál – nem meglepő módon, a szigeten elsőként – foglalkoznak organikus borok készítésével is: a Marnisi elnevezésű tételük klasszikus bordeaux-i szőlőfajtákból készült. A bor nem tökéletes, de jó úton halad. Csúcsboruk egy cuvée, amelynek a Primus nevet adták, syrah és gellewza házasítása, szintén az erősen ajánlott kategóriába tartozik.
Még több termelő
A Marsovin nem elégszik meg azzal, hogy övék a legnagyobb birtok a szigeten, folyamatosan törekszenek arra, hogy a legjobb palackok is tőlük kerüljenek ki. Ha azt nézzük, hogy csupán húsz éve foglalkoznak minőségi bortermeléssel, akkor a kóstolt szortiment és az elhivatottságuk még magasra pozicionálhatja őket. Azt pedig, hogy egy fecske nem csinál nyarat, ők is okosan és ügyesen felmérték: a többiek borkészítéséről is szeretettel beszélnek, és szívesen ajánlják, hogy az ember más termelőket is próbáljon ki.
Az idő rövidsége miatt nekem most ugyan más nem fért bele, de érdemes előre gondolkodva több pincészetet is betervezni az itteni programba, és így színesíteni máltai tartózkodásunkat, mert ez garantáltan valami egészen egyedi élményt nyújt majd. Azok számára, akik Málta borai helyett közelebbi célpontokat keresgélnek, pedig itt szedtük egy csokorba, merre is érdemes elindulni.
A cikk a Vince Magazin 2023/4. áprilisi lapszámában jelent meg.
Szerző és fotók: Kalmár Borbála
