Szörényi Levente 28 éve tartó „titkos életéről” mesélt
A kiváló zeneszerző, szövegíró, énekes, gitáros Szörényi Levente kalandos körülmények között került 1994-ben a Bács-hegyre. A „találkozás” örökre megváltoztatta az ő és a fia életét.
Fiának, Örsnek akart egy „takarékbetétkönyv”-et nyitni oly módon, hogy vásárol egy területet, ami nemcsak megtartja az értékét, hanem kamatozik is. Ábrahámhegyen ajánlották figyelmébe a Badacsonyi borvidékhez tartozó, igencsak elhanyagolt Bács-hegyi szőlőbirtokot. Az ugyan kissé zavarta, hogy 170 kilométerre van Budapesttől, de végül meggyőzték, a fiának ez a távolság nem okoz majd gondot. Ez elég érv volt ahhoz, hogy nyélbe üssék az üzletet. A Badacsony melletti Bács-hegyen autót próbáló, helyenként meredek, itt-ott vasúti talpfákkal erősített földúton lehet feljutni a Szörényi Családi Pincéhez. Az Illés-együttes meghatározó személyiségével, Szörényi Leventével a szőlészetről és a borászatról a családi birtokon beszélgettünk.
„Itt valamikor egy romház és egy ódon pince volt, a helyére építettük Kós Károly stílusában a mostani házat” – emlékezik vissza a több mint negyedszázada történtekre Szörényi Levente. „A régi házból egyetlen dolog maradt meg, egy öreg kanapé. Nagy tisztelője vagyok a Kós Károly és Makovecz Imre által képviselt építési irányzatnak, ezért gondoltam azt, hogy ide egy ilyen stílusú házat építek. Persze, azért ez nem volt olyan egyszerű dolog. Az építési osztályon az előadó hölgy azt mondta, nem tájba illő a tervünk. Aztán építészünk készített a környék épületeiről fotókat: hullámpalás, bádogtetős és hasonló szörnyűségekről. Amikor ezeket megmutatta az építési osztályon, arra kérte az illetékest, hogy válassza ki, milyen legyen az épület. Ettől az illető zavarba jött, s azt kérdezte, ugye nem akarunk gúnyolódni. Erre én azt mondtam, de. Végül megkaptuk az engedélyt, felépítettük a házat, és ma is nagyon büszke vagyok rá.”
Mi lesz itt?
VINCE: Mit szóltak a környék szőlősgazdái, amikor megtudták, hogy egy beatzenész lesz a szomszédjuk?
SZÖRÉNYI LEVENTE: Kíváncsiak voltak, hogy mi is lesz itt. Találgattak. Talán teniszpálya? Vagy úszómedence? Jött a heccelés, de akkor még a ház megépítése mellett nem volt energiánk szőlőtelepítésre is. Azonban már akkor feltett szándékunk volt, hogy lesz szőlőnk is. Igaz, az is ott volt a fejemben, hogy veszek majd mustot, s azzal töltöm meg a pincét. Aztán 1996-ban belevágtunk a szőlőtelepítésbe is, ekkor ültettük a rizlinget. Néhány évre rá vettem egy másik területet is, a fölötte lévő pincével együtt. Ide juhfarkot meg chardonnay-t tettünk. Így kezdődött a borászkodásunk. A környéken ennek hamar híre ment, kíváncsiak voltak a borainkra, ezért meghívtak bennünket különböző borversenyekre, fesztiválokra, ahol aztán oklevelek, elismerések sorát kaptuk. A díjak engem nem annyira érdekelnek, de ez mégiscsak egyfajta visszajelzés volt arról, hogy nem rosszak a boraink. Korábban, főleg a kis mennyiség miatt, nem foglalkoztunk eladással.
Néhány évvel ezelőtt Örs fiam átvette a borászatot, aki megteremtette a forgalmazás feltételeit, immáron NÉBIH-engedélyes borokat készítünk.
Örülök annak, hogy most már szélesebb körben megismerhetik az érdeklődők a borainkat. Ez viszont nem változtat azon, hogy – ugyan korszerűbb feltételek mellett – továbbra is hobbiszinten borászkodunk. Tény, hogy a névnek van egy húzóereje, de azért nem mindegy, mi van a palackban. Csupán a névvel is el lehetne adni a borokat, de nem baj, ha azok jók is. A Szörényi név kötelez.
Szörényi Levente és a szőlőművelés
VINCE: Márai írta: „Ha megöregszem, pincét akarok…” Ön még ötven sem volt, amikor pincéje lett.
SZÖRÉNYI LEVENTE: Márai Amikor felfedeztem a Bács-hegyet, már csak hébe-hóba koncerteztünk, így volt erre is időm. A szakmában azt mondták hogy az első időszakban sokat játszottunk kevés pénzért, később pedig, amikor jöttek a stadionkoncertek, ritkán léptünk fel, de nagyon sok pénzért. Most viszont már nincs mese, tényleg megöregedtünk. A Fonográfból is elment a dobos, Németh Oszi. Az Illés megalakulásának ötvenéves jubileumi turnéját pedig már úgy oldottuk meg, hogy különböző zenekarok léptek fel a mi számainkkal, öt-öt szám erejéig azért mi is kijöttünk, de már csak hárman voltunk az eredeti Illés-együttesből. A fiam dobolt, és kiegészítő zenészek léptek fel velünk.
VINCE: Egy zenész hogyan kezd bele a szőlőművelésbe?
SZÖRÉNYI LEVENTE: Vettem egy-két szőlészeti könyvet, ezeket elolvastam, de rájöttem, sokkal többre megyek, ha a szomszédaim mutatják meg, hogy mit meg hogyan kell csinálni. Úgy nem lehet megtanulni a szőlőmetszést, hogy a jobb kezemben ott a metszőolló, a balban meg a könyv, nézem a rajzot, meg olvasom az alatta lévő szöveget. Így aztán a gyakorlatban tanultam meg a szőlőművelést és a borászkodást. A szőlőben a metszést szeretem legjobban, miután ez egy alkotó folyamat, ugyanúgy, mint amikor zenét ír az ember. A zene eredménye egy dal vagy egy színpadi mű, míg a szőlőmetszésé a pincében jelentkezik, bor formájában. Nem mindegy, hogyan csinálja az ember. Van egy mondás is: te figyelj, ez úgy metszett, hogy előre leszüretelt (azaz azt vágta le, amit nem kellett volna).
VINCE: Egy másik mondás szerint a metszőolló a pince kulcsa.
SZÖRÉNYI LEVENTE: Már több mint húsz éve dolgozom a szőlőben. Én ezt nagyon megtanultam, és szeretem is csinálni. Kialakítottam egy olyan módszert, miszerint amikor márciusban belenézek egy szerteágazó bokorba, azonnal tudom, hogy mit kell csinálni, látom, mire nincs szükség. A leválogatás után már tisztul a kép. Kordonos a szőlőnk. Általában három vesszőt hagyunk meg, ezek közül csak kettőt hajtunk le, a harmadik tartalék, mert van úgy, hogy elpattan egy. Ha túl korán metszünk, és nincs lé a vesszőben, akkor könnyen eltörik.
Hagyományokban erős
VINCE: A pincében is a hagyományokat követték?
SZÖRÉNYI LEVENTE: Teljesen hagyományos módon kezeltük a bort is. Annak idején jó állapotban lévő, de használt hordókat vásároltam. A sorban a legnagyobb a 600 literes volt, aztán jöttek az egyre kisebbek. Igen ám, de ezzel a hagyományos módszerrel készítve a bor sok levegőt kapott az átfejtések során, eloxidálódott. Aztán egy keszthelyi ismerősömmel elmentünk Lendvára; akkor még nálunk nem lehetett acéltartályokat kapni. Két ilyen tartályt állítottunk be a rendszerbe, ami komoly hatással volt a minőségre.
VINCE: A szőlő megköveteli a gazda közelségét. Hogyan lehetett ezt 170 kilométerről megoldani?
SZÖRÉNYI LEVENTE: Dologidőben – metszéskor vagy a zöldmunkáknál – soha nem csináltam olyat, hogy lejöttem, és aznap este vagy másnap hazamentem. Az ilyen időszakokban minimum egy vagy két hétig itt voltam. Az ember nyugodtan tudta végezni a dolgát, nem kellett kapkodni, szerettem és szeretek is itt lenni. Igaz, abban az időben a Balatont csak ritkán láttam, a hegy tetejéről viszont gyönyörű a kilátás.
Van, hogy befogjuk a traktort, az utánfutóra felpakolunk néhány széket, feldöcögünk a csúcsra, kiülünk, s onnan gyönyörködünk a panorámában.
SZÖRÉNYI LEVENTE: Az ittlétem alatt kialakult egy menetrend: reggel fölmentem a szomszédhoz, koccintottunk egy kis pálesszal. Akkoriban a pálinkával kapcsolatban is volt egy mondás: lehet főzni, csak a szomszéddal jóban kell lenni. Lejöttem, megreggeliztem és kimentem a szőlőbe.
Szörényi Levente első bora
VINCE: Emlékszik még az első borára?
SZÖRÉNYI LEVENTE: Olyannyira, hogy a pinceajtón meg tudom mutatni, hogy akkor összesen hat puttony volt a termés. Ennek a rizlingnek a zamata annyira benne maradt a számban, hogy sok évvel később is emlékeztem rá. Volt egy előadás, amelynek a végén a beszélgetőpartnerem behozott egy kancsó bort, hogy kóstoljuk meg. Koccintottunk, a közönség feszült figyelemmel várta, hogy mi lesz. Az azonnal látszott, hogy fehérbor. Megillatoztam, kicsit kóstoltam belőle, az aromákból arra a következtetésre jutottam, hogy Balaton-felvidéki. Még kóstoltam, s mondtam, hogy egészen biztos vagyok benne, hogy rizling. S akkor jött a hirtelen felismerés: hiszen ez az én borom!
VINCE: Badacsonyban az olaszrizling adja magát, de a juhfark hogyan került a képbe?
SZÖRÉNYI LEVENTE: Amikor megvettem a szomszéd birtokot, akkor azon otelló volt.
Én nagyon rosszul lettem egy ilyen otellóbor-iszogatás után, megundorodtam az ízétől.
Ezért aztán kiszedtem a karókat, egy önjáró alternáló kaszával pedig kipusztítottam az egészet. Fölszántottuk a területet, ebbe ültettük el a Somló hegyről hozott juhfark oltványokat, amiket öt sor chardonnay-val egészítettünk ki. A juhfarkra valahogy mindig fölkapják a fejüket az emberek.
VINCE: Svájci tudományos kutatások szerint a sajt érésére kedvező hatással van a zene. Nem próbálta ki a pincében, hogy a bor miképpen reagál az Illés-dalokra?
SZÖRÉNYI LEVENTE: Nem. Olyannyira nem, hogy amikor itt vagyok a szőlőben, én a rigófüttyöt hallgatom. Volt egy izgalmas pillanat: a rizling végében voltam, már közelebb az erdőhöz. Ott nagyon nyomta egy rigó. Amikor egy trillát visszafütyültem neki, elhallgatott. Aztán megint megszólalt, egy másik variációval, amit újra visszafütyültem, aztán jött egy harmadik, amire megint megadtam a választ. Na, erre alighanem azt gondolta a madár, hogy ilyen hülye rigót még sose láttam, és elröpült.
A cikk a VINCE Magazin 2022/2 februári lapszámában jelent meg.
Szerző: Erős Zoltán
Címlapfotó: A fotó a Szörényi Családi Pince tulajdona