Egyiptomból származik, ma mégsincs magyar karácsony e nélkül a sütemény nélkül

3500 éves történetében felbukkan egy szerzetes, egy királynő és egy furcsa mese is.

Kevés édesség futott be olyan irodalmi karriert, mint a mézeskalács. Köszönhető ez az éppen 150 éve „szökésben lévő” süteményfigurának, a Gingerbread Mannek. A történetet először 1875-ben jelent meg a St. Nicholas Magazine hasábjain „The Gingerbread Boy (A Mézeskalácsfiú)” címmel. A mese egy magányos házaspárról szól, akik – mivel nem lehet gyermekük – egy mézeskalácsból formált fiút sütnek maguknak. A sütemény aztán életre kel, kiugrik a tepsiből, és dalolva menekül mindenki elől, aki el akarja kapni. Végül egy ravasz róka jár túl az eszén, aki nem erővel, hanem csellel szerzi meg a falatot.

A sütemény maga jóval régebbi a rókánál és a mesénél – hívja fel a figyelmet a Hamu és Gyémánt. Mint írják, a történészek szerint a gyömbérrel és más fűszerekkel ízesített, mézzel édesített sütemények már i. e. 1500 körül jelen voltak az ókori Egyiptomban. Fáraók sírjában találtak olyan mézes-fűszeres kenyérféléket, amelyek összetétele a mai mézeskalácsokéra hajaz. Ezek a sütemények nem hétköznapi csemegének számítottak, inkább rituális szerepük volt. Annál is inkább, mert az édesítéshez használt méz ritka, értékes alapanyagnak számított.

A recept később a Földközi-tenger térségét érintve indult világhódító útjára. A források a 10. századi szerzetest, Nikopoliszi Gergelyt említik, aki a görög területekről Franciaországba vitte magával a gyömbéres sütemény egy korai változatát. A középkori Európában a Közel-Keletről érkező fűszerek – például a fahéj, a szerecsendió, az ánizs és a szegfűszeg – fokozatosan épültek be a konyhába. Ezzel párhuzamosan vált a mézeskalács is egyre gazdagabb, összetettebb ízvilágúvá. A ma ismert, sötétebb, melaszos, gyömbéres tésztájú sütemény már ennek a folyamatnak az eredménye.

A figurává formált mézeskalács megjelenése a 16. századhoz köthető. I. Erzsébet angol királynőről maradt fenn a beszámoló, miszerint vendégeit olyan mézeskalácssütikkel lepte meg, amik az ő arcvonásait mintázták. Ezzel megszületett az „emberalakú” mézeskalács hagyománya, ami később gyermekmesékben és karácsonyi dekorációkban is tovább élt. A téli ünnepkörrel való szorosabb kapcsolat kialakulásának okát többféleképpen magyarázzák. Egyesek állítják a gyömbér melegítő hatása miatt vált népszerűvé a hideg hónapokban. Mások szerint az tette ünnepivé, hogy a fűszerek és az édesítők sokáig drága, különleges alapanyagoknak számítottak. Bármi is legyen az igazság, ma már nem létezik karácsony mézeskalács nélkül.

Címlapfotó: Libby Penner / Unsplash