A karácsonyi édesség, amit az egész világon csak a magyarok esznek

200 éve készítjük, magyar karácsony nem igazán létezhet nélküle.

Közkedvelt karácsonyfadíszünk és nassolnivalónk, a szaloncukor, minden bizonnyal a francia fondant-cukorból fejlődött ki. Ezt a kikristályosodott cukormasszát Franciaországban, a 14. században kezdték el készíteni. Innen német cukorműves mesterek közvetítésével, a 19. század elején érkezett Magyarországra.

Itthon a szaloncukrot kezdetben cukrászdákban, kézzel készítették, emiatt egy darabig (a karácsonyfához hasonlóan) még csak a tehetősebb rétegek jutottak hozzá. Ők viszont hamar eléggé rákaptak. Megrendelőként még azt is eldönthették, hogy milyen ízű szaloncukrot milyen színű papírba csomagoljanak nekik.

A szaloncukor elterjedésében kulcsfontosságú pillanat volt, amikor a 19. század végén megjelentek az első fondantkészítő gépek. Ezek a Stühmer Frigyes hamburgi cukrászmester által megnyitott csokoládégyárban működtek – nevét és hagyatékát máig őrzi az ország egyik legelterjedtebb márkája. A karácsonyfa szaloncukorral való feldíszítése aztán évről évre terjedt az úri családok otthonaiban körében, idővel pedig az egész lakosság körében szokássá vált.

Az édesség neve a német salonzuckerl szó tükörfordításából ered. Valószínűleg azért, mert a módosabb családok a karácsonyfát a szalonban állították fel, és a vendégeket is itt fogadták, tehát ide készítették be a látogatóknak szánt apró finomságokat. Hegyesi József magyar-francia szakács az 1891-ben megjelent A legújabb házi czukrászat című könyvében tizenhét különböző változatról ír. Receptjeiből kiderül, már ekkor is készült pisztáciás és ananászos változat.

A szaloncukor elnyeri végső formáját

Ekkoriban még ropogós, szopogatnivaló cukorkáról volt szó. A formákat átszitált rizslisztbe mártották, ezután öntötték a folyékony, főzött cukormasszát a formákba. A cukor megdermedése és megszáradása után aztán egyből becsomagolták a szaloncukrot a fényes sztaniolpapírba, anélkül, hogy csokoládéba mártották volna. Utóbbi csak az 1930-as években kezdett divatba jönni. Ennek az íz mellett praktikus oka is volt: a csokoládéba mártott szaloncukor ugyanis „nem keményszik, hónapokig tartja a zamatját” – állt a Fűszerkereskedők Lapjában feladott hirdetésben. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, a szaloncukor, mint olyan, egyedül Magyarországon létezik! (Még Szlovákiába és Romániába is tőlünk szállítják, feltehetően ott is túlnyomórészt a magyarajkú közösség fogyasztja.)

A két világháború alatt nagyon lecsökkent a termelés, az 1950-es évek újabb fellendülését pedig már államosított gyárak hozták el. Ennek megfelelően kevésbé változatos, sztenderdizált ízek és csomagolás jellemezte a korszakot. A ma is közkedvelt puha, zselés szaloncukor csak 1976-ban jelent meg a piacon, viszont hamar óriási siker lett. 1983-ban már a vásárlók 88%-a ezt is választotta, emellett kedvelt íz volt még a marcipán és a nugát is.

A lendület pedig lényegében azóta töretlen: napjainkban a magyarok karácsony környékén minden évben körülbelül 6 milliárd forint értékben költenek szaloncukorra. Az ízkombinációknak pedig már tényleg csak a képzelet szab határt. A klasszikusnak számító kókuszos, rumos-diós vagy epres töltelék mellett manapság pálinkás, mézeskalácsos, túrós vagy épp Erős Pistás szaloncukrot is simán kipróbálhatunk, 2023-ban pedig szintén egy elég extravagáns íz nyert az Év szaloncukra versenyen.

Címlapfotó: Matthias Cooper / Unsplash