Olaszrizling, kapuralövés és GÓL!
Korábbi mondataival szembesítettük a 2022-es Év bortermelőjét, aki idén tavasszal egy nagyszabású gálaebéden, borásztársak és a szakma körében vehette át az elismerést.
„Ez egy komoly teher a vállunkon, mert egyúttal kiemelt figyelmet is jelent.”
(Dining Guide, 2019, a Borászok Borásza cím elnyerése után)
FIGULA MIHÁLY: A tavaly odaítélt Év bortermelője díj azért nagy dolog nekünk, mert apu már megkapta 2000-ben. Apu 2008-ban nagyon fiatalon, 56 éves korában meghalt, azóta nyilván van bennünk egy bizonyítási vágy, hogy megmutassuk, tudjuk, akarjuk ugyanazon a szakmai szinten folytatni. Az viszont nagyon fontos, hogy a díjak semmilyen hatással ne legyenek a mindennapokra. Az elismerés csak akkor jó, ha egyfajta doppingként kezeljük, és nem okoz megelégedettséget. Másrészt a díjak által nyilván magasabbak lesznek az elvárások. De én enélkül is magamra veszem az extra terhet, a díjak fényében még jobban és jobban akarom csinálni.
„A sikert sosem díjakban mértük.”
(Pannon Presztízs magazin, 2023)
FIGULA MIHÁLY: Van egy út, amit kijelöltünk magunknak, ennek vannak állomásai. Amikor díjat kapunk, az olyan, mint ha valaki kívülről látná, amit mi is, vagyis hogy teljesítettünk egy résztávot. Mi akkor vagyunk boldogok, amikor például egy-egy területen elérjük azt a szőlőminőséget, amit a telepítésnél elhatároztunk. Amikor a 2016-os Köves borunk 97 pontot kapott a Decanter World Wine Awardson, kollégám Feil József csak annyit kérdezett: vajon hol buktuk el azt a három pontot? Bár ez nyilván félig vicc, a hozzáállásunkat jól mutatja. Persze útközben felmerülhet, mi van, ha mindez nem találkozik az aktuális piaci trendekkel.
Nem szabad ezen agyalni, mert a pillanatnyi gazdasági siker hajszolásával nem lehet márkát építeni. Ezért nem foglalkozom például azzal, hogy most milyen jól fogynak a szén-dioxidos borok. Nem szabad fókuszt veszíteni, sőt! Ahogy tanulunk, tapasztalunk, úgy vágunk ki folyamatosan fajtákat, és készítünk egyre kevesebb típusú bort. A burgundiai és bordeaux-i ikonborászatoknál nem véletlenül van csak 2-3 különböző tétel. Valószínűleg ők is sokkal többel kezdték, ám az évszázadok alatt már végigjárták azt az utat, amit a történelmünk okán nekünk most kell.
„Szerintem ebben az országban két fő fehér szőlőfajta van: az egyik az olaszrizling, a másik a furmint.”
(Borászportál, 2015)
FIGULA MIHÁLY: Nagymamám mesélte, nálunk régen telepítettek pár tőke furmintot az olaszrizling közé. Mi ezt újra megcsináltuk, a Gella dűlőben van már furmint, igaz nem az olaszrizling tőkék között, hanem mellettük. Önálló borként viszont nem tudom elképzelni, csak az olaszrizlinggel házasítva. Nagyot küzdünk a furminttal, még eső sem kell, hogy ősszel rothadásnak induljon. Szerintem nem tud évről évre stabil minőségű belépőbort produkálni. Szóval ha a kettő közül is választani kéne, mondjuk az lenne a kérdés, melyik futhatja be azt a karriert, amit a zöldveltelini Ausztriában, akkor az olaszrizlingre voksolnék. Más kérdés, ahogy sok minden mással, kicsit ezzel is elkéstünk, hiszen a fajtát a világ már inkább horvát nevén, graševinaként ismeri.
„A Figula borokból a Sóskút 2018-as rizlinget adnám.”
(Veritas Borkereskedés, 2021, arra a kérdésre, milyen borral kínálná meg Gatsbyt, ha ő lenne a magyar bormarketing arca)
FIGULA MIHÁLY: A Sóskút szerintem a borvidékünk minden üzenetét magán hordozza. Általa meg tudjuk mutatni, mennyire fontos a termőhely, az olaszrizling, vagy éppen az ásványosság. Ráadásul relatíve széles közönség számára elérhető áron. A már említett Köves is kiemelten fontos, de más szempontból. Azt látjuk, hogy egy száz euró körüli borral olyan kört érünk el külföldön, amely eddig nem foglalkozott velünk. Persze nem azért száz euró a Köves, hogy észrevegyenek minket. Az önköltség sokkal magasabb: 3-4 tőke terméséből jön ki egy palack. Ez garantálja a minőséget, ami ha nincs meg az ár mögött, egyszer ugyan megkóstolják a bort, de soha többé. Ha viszont ezzel sikert érünk el, a többi borunkra is kíváncsiak lesznek. Ha úgy tetszik, a Köves a marketingbüdzsénk része. És az is fontos, hogy tíz évjáratból legalább háromban legyen Köves. Akkor elhiszik, hogy nem mázlink volt, hanem tudatos, profi munkát végzünk.
Ha a magyar bormarketing arca nem is lett Figula Mihály, azért egy videó erejéig ő is szerepet vállal a népszerűsítésben. Alább hozzuk a trailert, a teljes kisfilm pedig a következő linken tekinthető meg.
„Az igazi kihívás az lesz, hogy a családban cseperedő gyerekekkel megszerettessük ennek a generációkon átívelő csodálatos szakmának a szépségét.”
(Dining Guide, 2019)
FIGULA MIHÁLY: Testvéreméknél, Jancsiéknál és nálunk is két-két gyermek van, én azt remélem, hogy mind a négyen a birtok körül fognak dolgozni. Nagyobbik gyerekünk, Fülöp, 16 éves, jól tanul, okos és tipikus kamasz. Ne legyenek illúzióink, ha este elmegy a barátaival valahova, valamilyen ital elő fog kerülni. Viszont az nagy valószínűséggel nem a bor lesz. Balatonfüreden, a szőlő és bor városában minden van az asztalokon, a bárokban, csak bor nincs. Hatalmas kínálatból válogathatnak a fiatalok, és úgy tűnik, a borsztori bizony poros, unalmas nekik. Sokat gondolkodom azon, miért nem tudunk izgalmasak lenni a harminc év alatti korosztály számára. Talán éppen azt kellene kommunikálni, hogy ebben az ingerekkel teli világban a bor, a szőlő, a pince jelenti a nyugalom szigetét. Persze a fiam rajtam keresztül egyelőre épp nem ezt látja. Apa korán megy el, későn ér haza, ideges, mert tönkrement a traktor. Viszont velünk a birtoképítés korszaka lezárul. A mi gyerekeinknek már nem lesz feladatuk a bővülés, a több generáció által összerakott birtokot kell továbbvinniük. És akkor ez máris egy jó dolog.
„Én még nem tudom, milyen a Balaton bora. Az egyértelmű, hogy olaszrizling, de hogy pontosan milyen szüreti időponttal kerül a pincébe, milyen borkészítési elveket kell ahhoz alkalmazni, hogy az évjáratról évjáratra a Balaton bora tudjon lenni, azt nem tudom.”
(Vinoport, 2016)
FIGULA MIHÁLY: Annyit pontosítanék, hogy igazából egy olaszrizling dominanciájú házasítást képzelek el, amelybe még kerülne 2-3, a Balatonra szintén jellemző fajta. A Balaton borán egyébként azt a következetes stílusú, magas minőségű, jó ár-érték arányú gasztrobort értem, amelyből naponta sok száz hektoliter fogy a tó körül. Mindeközben, ha megkérdezünk öt kollégát, szerintük milyen a Balaton bora, ötféle elképzelésük lesz a dologról. Elkészítésében én a nagy borászatokra támaszkodnék; szerintem ez nem a Figula pincészet és úgy általában nem a kistermelők dolga. És akkor itt jön az igazán vad ötlet: miért ne lehetne ezt a bort egy termelőszövetkezet keretében megalkotni? Több balatoni pincénél lenne erre kapacitás. Ötven-száz gazda eladná nekik az ellenőrzött körülmények között termesztett, meghatározott paraméterekkel szüretelt szőlőjét, azt a cég aztán tisztességesen elkészítené, és kész is lenne sok ezer hektoliter azonos minőség. Ez működik Németországtól Ausztrián át Svájcig, de még Olaszországban is. Hozzáteszem, ezzel szinte minden magyar borvidék küzd.
„Arra vagyok kíváncsi, mit tesz egy bordói, egy burgundiai kolléga azért, hogy a saját területének borait a legtisztábban mutassa meg.”
(Dining Guide, 2019)
Minden nehézség ellenére azt gondolom, gólhelyzet van. Balatonfüredre elképesztő mennyiségű turista érkezik, ha ebből mi, borászok nem tudunk profitálni, akkor a hiba bennünk van. Még csak nem is kell újat kitalálnunk, azt kell csinálni, ami máshol már bevált. Ebben is szerencsések vagyunk, hiszen a Balatonfüred– Csopaki borvidék döbbenetes hasonlóságot mutat Burgundiával. Ami nekik a chardonnay és a pinot noir, az nekünk az olaszrizling és a kékfrankos. A grand cru meg a premier cru megfelelője nálunk a dűlőszelekció és a parcallaszelekció. A lényege ugyanaz: kizárólag a termőhelyiségre helyezni a hangsúlyt. Egyszóval van sikertörténet, csak el kell lesnünk. Szerintem minden adott hozzá, hogy nekünk is összejöjjön.
A teljes cikk a Vince Magazin 2023/6. júniusi lapszámában jelent meg.
Szerző: Geri Ádám
Címlapfotó: Talabér Géza/Vince Magazin
