40 magyar étterem különleges kezdeményezése
Október 20. és 29. között egyedülálló élményben lesz részük a vendégeknek.
Október 20. és 29. között, közel 40 fővárosi és vidéki étterem közreműködésével rendezik meg a Champagne Weeket, a nemzetközi Champagne Day kibővített eseménysorozatát. A kezdeményezés célja, hogy a champagne fogyasztása és szeretete ne kizárólag az ünnepi alkalmakra korlátozódjon és egy minél szélesebb közönség számára váljon elérhetővé.
A minden évben hagyományosan október negyedik péntekén megrendezett nemzetközi Champagne Day világszerte mozgatja meg a rajongókat. A világnapot Magyarországon olyan ikonikus márkák karolták fel, mint a Moët & Chandon, Veuve Clicquot, Ruinart, Dom Pérignon Charles Heidsieck és Deutz. A kezdeményezés kibővítésének köszönhetően minél több olyan vendéget szeretnének megszólítani, akik nyitottak az újdonságokra és a kulináris élmények gyűjtése mellett a minőségi italválasztásra is nagy hangsúlyt fektetnek.
A Champagne Week minden érdeklődő és rajongó számára tartogat majd újdonságokat, hiszen ezúttal pohárral is kóstolhatóak lesznek azok a tételek, amelyek a hétköznapokban általában csak palackkal elérhetőek. Az exkluzív ajánlatokról a résztvevő vendéglátóhelyek platformjain értesülhet a közönség.
Ahol a csoda történik
Champagne tartomány az egyetlen olyan hely Franciaországban, amelynek területi határait, tradícióit és művelésének módszertanát 1936 óta jogi értelemben véve is védettnek minősítették. Csak az a pezsgő minősülhet hivatalosan champagne-nak, amelyet helyileg Champagne-ban a tradicionális metódus, az úgynevezett méthode traditionelle alapján készítenek el, háromféle szőlő a pinot noir, pinot menuier és chardonnay felhasználásával.
A champagne készítés hagyományai a középkorig nyúlnak vissza, azonban valódi népszerűségre a 19. századtól kezdve tett szert. Az ital – amelynek többek között Napóleon is lelkes fogyasztója volt – az ünnepi események, gálák, exkluzív vacsorák kihagyhatatlan kiegészítőjévé vált. A legnagyobb házak azóta is a kiválóság és a fényűzés jelképei: a Moët & Chandon, Veuve Clicquot és Dom Pérignon neve a mai napig egyet jelent a magas minőséggel és a luxussal.

„Partnereinkkel együtt egész évben azért dolgozunk, hogy a champagne-ra fogékony közönséget folyamatosan edukáljuk és megismertessük őket az újdonságokkal. A Champagne Week egy kiemelkedő lehetőség számunkra, hogy olyan maradandó élményt szerezzünk a vendégeknek, amelynek köszönhetően a champagne megértése, fogyasztása és szeretete az életmódjuk részévé válhat” – fogalmazott Rozsnyói Krisztián, a Fine Brands Company értékesítésért- és marketingért felelős vezetője.
A Champagne Weeken résztvevő budapesti vendéglátóhelyek
- Alessio Kávézó & Étterem
- Balagan
- Bombay Budapest
- Borkonyha
- Déryné
- DiVino Bazilika
- Felix Kitchen & Bar
- Flava Kitchen & More
- Kempinski Hotel Corvinus
- Leo Rooftop Budapest
- Mercatino Ristorante Enoteca
- Pasarét Bisztro
- St. Andrea Skybar
- St. Andrea Restaurant
- Stand Restaurant
- Tokio Budapest
- Urban Betyár Restaurant
- W Budapest
- Yama Budapest
A programban résztvevő vidéki vendéglátóhelyek
- Apatúr Sörház, Győr
- Avalon Resort & Spa, Miskolctapolca
- Bambara Hotel, Felsőtárkony
- Bori Mami, Gyöngyös
- BOTANIQ Turai Kastély, Tura
- Casa Christa, Balatonszőlős
- DiVino, Győr
- Hotel Vinifera Wine & Spa, Balatonfüred
- IKON Restaurant, Debrecen
- Kreinbacher Birtok, Somló
- Lamaréda Étterem és Bisztró, Győr
- LUA Resort, Balatonfüred
- Mala Garden Hotel, Siófok
- Mövenpick Balaland Resort Lake Balaton, Szántód
- 42 Restaurant, Esztergom
- Piac 42, Esztergom
- Platán Gourmet, Tata
- Sieger Sport & Gastro Bar, Győr
Címlapfotó: Fotó: Fine Brands Company