Így még az is meg fogja inni a bort, aki eddig nem szerette!
Régóta ott áll egy üveg vörösbor a polcon, de valahogy sosem kerül kibontásra? Íme a megoldás!
Bár a világ többi részéhez hasonlóan Magyarországon is csökken a borfogyasztás, szinte minden otthonban tartanak belőle 1-2 palackkal. Ezek azonban egyre lassabban fogynak el, ráadásul létezik egy úgynevezett szezonális hatás is: nyáron szívesebben nyúlunk fehérborhoz, a vörösbort inkább a hűvösebb hónapokra tartogatjuk.
Talán ez az alább bemutatandó „trükk” hatására változhat, hiszen ezzel egy teljesen új formában élvezhetjük a vörösborokat is. Ez a trükk nem más, mint a vörösbor és gyömbérsör keverése. Ez az ital tulajdonképpen egy olasz borfröccs, valószínűleg rokona a spanyol Tinto de Veranónak. Utóbbi vörösborból és citromos szénsavas üdítőből készül és általában jéggel, citromszeletekkel szolgálják fel.
Ehhez hasonlóan könnyed és frissítő a gyömbérsörös változat, ami szintén pillanatok alatt elkészíthető. Sokak szerint a keverék kifejezetten jó megoldás akkor, ha a bor önmagában nem túl karakteres, a gyömbér frissessége ugyanis eltűnteti eme hiányosságot – írja a The Kitchn.
Még a feketeöves vörösbor-rajongók számára is remek menekülőút lehet ez az ital. Ha kaptunk ajándékba egy-egy olyan palackot, ami nem éppen a kedvencünk, ezzel az egyszerű megoldással új életet lehelhetünk bele.
Szerző: Csáka Eszter
Címlapfotó: Kelsey Chance / Unsplash