Új ember a Fausto’s élén
A Fausto’s mára ikonná vált Budapesten: aki finom olasz falatokra vágyik, nem hagyja ki. Az alapító-tulajdonos készen áll átadni a stafétát a következő generációnak.
Amikor 1994-ben Fausto di Vora megnyitotta éttermét, az ételek minőségével, frissességével és a végtelenül profi kiszolgálással azonnal kitűntek az akkori versenytársak közül. A Fausto’s három évtizedes sikerének titkáról a tulajdonossal, Fausto Di Vorával és fiával, Marcóval beszélgettünk. Olasz gyökereikhez híven a mediterrán konyha könnyedsége és a tengeri alapanyagok kreatív felhasználása jellemzi az étlapot; pizzát és bruschettát azonban hiába keresünk náluk. Folyamatosan nyomon követik a gasztronómiai trendeket, lépést tartanak a legújabb konyhatechnológiákkal, de nem akarnak mindenáron felülni a különböző divathullámokra, csak azt emelik be a választékba, amivel önazonosak tudnak maradni.
Aki tehát asztalnál felgyújtott desszertre és egyéb show-elemre vágyik, csalódni fog; ők az állandó, magas színvonalat tartják szem előtt. A különböző díjaknál és elismeréseknél fontosabb számukra az elégedettség, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy vendégeik 90%-a törzsvendég. A világjárvány idején elsőként zártak be, újranyitáskor azonban szinte azonnal, újra teltházzal üzemeltek.
A belső tér letisztultsága, a kellemes, természetes anyagokból készült bútorok és a lágy színek harmonikus egyensúlya egyből meghitt hangulatot teremt. Az étterem dizájnja egyszerű, laza eleganciát képvisel, kifejezve a modern, ámde örök érvényű stílust. „Nekünk ez nemcsak az éttermünk, hanem a második otthonunk. Aki idejön, azt ugyanúgy szeretnénk vendégül látni, mint aki a házunkba érkezik. Ezt az érzést szeretnénk átadni” – kezdi Fausto, aki Magyarországra érkezése előtt dolgozott már New Yorkban, Velencében és Londonban is. Hamarosan azonban szeretné szögre akasztani a séfkabátot, hogy kisebbik fia vigye tovább a családi örökséget.
Megpecsételődik a Fausto’s jövője
Marco egészen kiskorától ott segített, ahol csak tudott.
„Emlékszem, 14-15 éves lehettem, amikor a kitelepüléseken már vizet töltöttem a vendégeknek, mert akkor csak ennyit tudtam. Az sosem volt kérdés, hogy segítek, akkor is, ha nem volt épp kedvem, hiszen ez jelentette a családunk bevételét. Gimnázium és egyetem mellett már rendszeresen dolgoztam zsebpénzért, de édesapám sosem erőltette, hogy átvegyem a vezetést; hagyta, hogy a saját utamat járjam.”
A végleges döntés végül egy gimnázium által szervezett gyakorlaton született meg. Marco egy hetet töltött a szintén családi vállalkozásként működő visegrádi Silvanus Hotelban, ahol a hét nap alatt különböző pozíciókban próbálhatta ki magát.
A cikk folytatása a Vince Magazin aktuális, novemberi lapszámában olvasható.
Szerző: Bercely Judit
Címlapfotó: Acsai Miklós/Vince Magazin
