Jeruzalem, ahol megállt az idő – 1. nap
A Szentföldre tartó kereszteslovagok által elnevezett szlovén borvidéken šipon a furmint, és horizontálisan zöldell a pinot noir.
Ülünk a körpanorámás teraszon; ameddig a szem ellát, sárgába és borostyánba forduló, szédületesen kanyargó szőlősor-szerpentinek. Harmadik órájába léptünk az ebédnek, főételünk egyelőre még sehol, két fogás között a horizonton békésen legelésző bárányokat fürkésszük, ahogy jobbról balra csúsznak, majd egy idő után, lefelé. „Mintha megállt volna az idő” – hangzik el a mondat, az, ami a legjobban összefoglalja az együtt átélt 36 órát. Néha ennyi is elég az elvarázsolódáshoz, és bort prédikáló újságíróként mindig úgy gondolom, hogy a legnagyobb siker az, ha még egy emberről elmondhatjuk: ő is közénk tartozik, őt is megérintette a fermentálódó bor illata.
Elindulunk
10:00 Toyota főhadiszállás, Budaörs
Kétnapos szlovéniai utazásunk kiindulópontja nem véletlen: ezúttal a Toyota magyarországi képviseletének néhány, borra kíváncsi kollégája is velünk tart, hogy testközelből élje át a Vince felejthetetlen, ezúttal országokon is átívelő borkalandjait. Azért, hogy az előttünk álló háromórás utazás is a lehető legnagyobb kényelemben teljen, két vadiúj „vasat” adnak alánk: egy, az őszi fények által káprázatosan beragyogott napsárga, napelemtetős Priust és egy, már a debütálása előtt megcsodált bZ4X-et. Bár nemcsak elnevezésre, kinézetre is adná magát, ez utóbbit mégsem az időkibővítő készüléken tárcsázott MZ/X küldte a jövőből, fénypostával: a betűk jelentése Beyond Zero, összkerekes Crossover. Egy 100%-ban elektromos autóról van szó, jelen cikk megszületése pedig ékes tanúbizonysága annak, hogy a „jajj, mi lesz ha útközben lemerül?!” típusú páni félelem alaptalan, és különösebb nehézség nélkül is leküzdhető egy kétnapos villanyautós kaland. Akkor is, ha Szlovénia az úti cél.
13:00 Sormás, István Parkhotel és Étterem
Közvetlenül a határ előtt állunk meg először, és nem csak az autót, magunkat is töltjük finom falatokkal – ez utóbbi az időigényesebb folyamat. Telt bendővel indulunk tovább az innen alig több mint egyórányira fekvő úti célunk, Jeruzalem borvidéke felé.
Elmerülünk
15:20 Verus, Ormož, Szlovénia
Bár olybá tetszik, mintha a körülöttünk elsuhanó táj nem ismerne határokat, az építészek és stílusuk előtt a schengeni térség ismeretlen fogalom. Ha esetleg szunyókáltunk volna az M7-es végénél, akkor is tudnánk, hogy már másik országban járunk – a Štajerska Slovenia borrégió elnevezés nem véletlen. Rendezett porták, osztrákkal keveredett szláv típusú házak, a kerítés mögött (már ahol van) boldogan gömbölyödő malackák helyett kecses, sáskalábú őzek harapnak az élénk zöldben pompázó harmatos fűbe. Persze, ennek a színárnyalatnak ára van: az itthon normálisan (vagyis nem idén) megszokott csapadék mennyiségénél közel egyharmaddal többet fúj erre az Alpok felől kellemetlenkedő szél.
Kicsit odalépünk, hogy egy lélegzetvétellel felgördüljünk a domb tetejére, majd felszabadultan suhanunk lefelé: a tengerszint felett járunk 300 méterrel – illetve néha kicsit alatta. Majd, egyszer csak, bal oldalon megpillantjuk a szőlőt, ahogyan a szirttetőről alázuhan a mélybe. Megérkeztünk.
Danilo Šnajder széles mosollyal és egy több mint impozáns borsorral vár bennünket az egykori pékség helyén kialakított Verus pincészetben, készen arra, hogy az előttünk álló néhány órában megossza velünk a borvidék esszenciáját. A közvélekedés szerint az egy család eltartásához szükséges birtokméret 10 hektár – nem tudom, hogy Danilóék hallották-e ezt a féle matematikát, mindenesetre náluk 30 hektáron osztozkodik három barát (a minket vendégül látó Danilo Šnajder, Rajko Žličar és Božidar Grabovac), illetve a családjuk. A pincét 2007-ben alapították, azzal a céllal, hogy palackba zárják a borvidék legjavát.
Egy kiemelkedő pincészet: Verus és a šipon
Maga Danilo Ormožban töltötte a gyerekkorát. Borászcsaládba született, ekképpen borásznak is készült. Nem elégedett meg az átlagossággal, aminek következtében mára Szlovénia legjobbjai között jegyzik a nevét, miután sokszorosan díjnyertes boraival tette le névjegyét. Ő is, társai is a borvidéki legnagyobb pincészetnél, a Puklavec Family Winesnál edződtek, mielőtt belevágtak álmaik megvalósításába. És ha ez nem lenne elég, a munkájukat egy Londonban élő Master of Wine, Angela Muir segíti.
Három-négy bort kértünk előzetesen kóstolni, kilencet kapunk: és ez a típusú sokszorozódás a vendéglátás örömében teljesedik ki. Pedig nem vagyunk mi fehér hollók, ez a tisztelet és szeretetteljes légkör alighanem mindenkinek kijár. A fentebb érintett időjárási és domborzati viszonyok predesztinálják a fajtaválasztékot. Rajnai rizling, sauvignon blanc, pinot noir – no és a borvidéki zászlós, a šipon, vagyis, ahogy idehaza ismerjük, furmint kerül egymás után a poharakba. A sor végén pedig egy, az alapítás évéből még megmaradt 3-400 palack egyike. Mesés szürkebarát, amely még messze nem jár élete alkonyán.
A kóstolt borok elegánsak, tiszták, fajtajellegesek, éppen annyira hordózottak, hogy a fa belevesszen a gyümölcs- és virágtengerbe. Ezáltal pedig egytől egyig jóivásúak. „Ha minőségről van szó, nálam magasan van a léc” – mondja Danilo, és ez jól reprezentálja az általa készített borok világát. Itthon is kapni egyébként Verus tételt. A budapesti belváros Color Barja vette fel a borlapjára – és ezzel mi vagyunk a 25. ország az exportpiacukon.
Leszáll az éj
19:10 Turistična Kmetija Puklavec, Miklavž pri Ormožu, Szlovénia
Éppen sötétedésre érünk a szálláshelyünkre, így az igazi rácsodálkozás majd reggel vár bennünket. Ahogy ránk borul az éj, csak a bz4X töltőjének pislákoló fénye és a csillagok világítanak nekünk a kellemes vacsora után. Egymás után töltjük le a csillagfelismerő applikációkat a fel-felvillanó térerőben. Netflix-nézés helyett az égboltra vetített jelekből szövünk édes, helyenként boros álmokat.
(folytatjuk…)
A teljes cikk a Vince Magazin 2023/11. novemberi lapszámában jelent meg.
Szerző: Kalmár Borbála
Címlapfotó: Talabér Géza/Vince Magazin
