Mielőtt megmosnánk a krumplit, ezt nem árt tudni
Sült krumpli, főtt krumpli, krumplipüré egyre megy. Egy fontos dolgot muszáj tisztázni.
Gyakran előfordul, hogy egy-egy sietve összedobott hétköznapi vacsora előkészületei közben nem mossuk meg alaposan a krumplit, vagy ha mégis, csak kapkodva öblítjük át. Ez valamilyen szempontból érthető, hiszen manapság szinte teljesen tisztának látszó burgonyával is gyakran találkozunk a boltok polcain. (És olykor meg is esszük a héjat, elég a héjas és a parázsburgonyára gondolni.)
De ahogy a Daily Meal írásából is kiderül, valójában nagyon ritka, hogy eladás előtt bárki alaposan megtisztítaná helyettünk a krumplit (vagy bármelyik másik zöldséget). A rajta maradt, sokszor láthatatlan kosz az áruház szempontjából még hasznos is: egész egyszerűen védőréteget képez a héjon, így sokkal kisebb eséllyel jelenik meg rajta például a penész. Ez a védelem a konyhánkban viszont már inkább ártalomnak számít. Ha nem tűntetjük el még a hámozás előtt, könnyen baktériumok kerülhetnek az ételünkbe.
A legfontosabb krumpli-szabály
Alapszabály tehát, hogy a krumplit minden esetben alaposan meg kell mosni, de csak közvetlenül sütés vagy főzés előtt. Ha tárolás közben éri víz, nagyon sokat rontunk az eltarthatóságán. Pár napon belül megpenészedik, ezt pedig csak nagyon alapos és időigényes szárítással kerülhetjük el.
A leghatékonyabb módszer, ha egy nagy edénybe téve a csap alá helyezzük az összes krumplit. Először nyugodtan áztassuk őket egy-két percig, majd folyó víz alatt egyesével, alaposan súroljuk át a héjukat a kezünkkel. Használhatunk külön erre a célra árult zöldségtisztító kefét is. Ez elsősorban a vastag héjú változatoknál jön jól, az érdes felületről ugyanis így a legegyszerűbb eltűntetni a koszt. Csak arra figyeljünk, hogy a zsengébb burgonya vékony héját így könnyen felsérthetjük. Ha az alapos tisztításon túlvagyunk, öntsük ki az edény aljára ülepedett koszt, még egyszer öblítsük át a krumplikat, és már kész is vagyunk. Ha beiktatjuk ezt a pár perces lépést, mostantól csak a lehető legegészségesebb krumpli kerül majd az asztalunkra.
Ha kész vagyunk, utána már semmi nem állhat útjába a tökéletes sült krumplinak, krumplipürének vagy krumplisalátának.
Címlapfotó: Lars Blankers / Unsplash