Nem szabad napi 2 pohárnál többet inni ebből a szuperegészséges italunkból
Tápanyagokban gazdag, egy ok miatt fogyasztását mégsem szabad túlzásba vinni a szakemberek szerint.
A kókuszvíz nem más, mint a fiatal, zöld kókuszdióban található tiszta folyadék. Gazdag elektrolitokban, például káliumban és magnéziumban, valamint szénhidrátot is tartalmaz – írja a TODAY-re hivatkozva a Magyar Mezőgazdaság. Fontos, hogy nem összetévesztendő a kókusztejjel, melyet az érett termés húsából készítenek.
100 ml hozzáadott cukrot nem tartalmazó kókuszvízzel nagyjából 20 kalóriát és 3,7 gramm szénhidrátot viszünk be, zsírt pedig elenyésző mennyiségben (0,1-0,2 gramm). Rostot és fehérjét nem, ugyanakkor nátriumot, káliumot, magnéziumot és kalciumot is tartalmaz a frissítő.
Kutatások bizonyították, hogy a víz és az elektrolitok kombinációja miatt egyfajta természetes sportitalként is fogyasztható, kiváltva a mesterségesen előállított, adalékanyagokkal teli funkcionális üdítőket. Antioxidáns hatásának köszönhetően védelmet nyújt a sejtek számára az oxidatív stressz ellen, segíthet csökkenteni a gyulladásos folyamatokat.
Viszonylag alacsony kalóriatartalmú, édeskés ital, mely elektrolitjaival segíti a szervezet folyadékháztartásának egyensúlyát. Enyhén lúgosító hatással bír, így jót tesz az emésztésnek – olvasható a már említett cikkben. Fogyasztható önmagában, készülhet vele smoothie, limonádé, sőt még curry ételekhez is jól passzol.
Bármennyire is jól hidratál, a szakértők szerint nem szabad a víz helyettesítőjeként tekinteni rá. Mivel a kókuszvízben természetes módon előforduló cukrok, szénhidrátok is vannak, ha sokat iszunk belőle, jelentősen megnőhet napi energiabevitelünk. Fogyasztható akár minden nap is, ám fontos, hogy csak mértékkel! Naponta 1-2 pohárnál többet nem ajánlott fogyasztani belőle.
Ellenkező esetben ugyanis túl sok elektrolit kerül a szervezetbe. Kálium esetében ez például hiperkalémiát jelent, mely akkor alakul ki, amikor túl magas a vér káliumszintje. Ez pedig rosszat tesz a szívnek, sőt még az izmoknak is. Akiknek magas a káliumszintjük, ne fogyasszanak kókuszvizet.
Címlapfotó: Manki Kim / Unsplash