Kezdetben egy kávézó-borbárban wc-t takarított, ma a hazai borexport meghatározó alakja – interjú
Történet egy lányról aki nagyot álmodott, és ma már Master of Wine-okkal, ismert borkritikusokkal egyeztet; miközben a neve egyre ismerősebben cseng a borexport meghatározó tényezői körében.
A borvilág felé kacsintgatók számára is inspiráló lehet Crab Mária Antoanett, vagy ahogy mindenki szólítja, Babett életútja; aki napjainkban ünnepli az itthon egyedülálló vállalkozásának, a BoReTT alapításának harmadik évfordulóját. Kis, az ő szavaival élve niche borászatokat vett rá arra, hogy együtt hozzanak létre valami újat, és ne egyesével, hanem közösen vegyék be a borexport szempontjából jelentős piacokat. A nagyobb pincészeteket szisztematikusan küldi máshová, a kereskedelmi kapcsolatait nem az ő igényeik alapján alakította ki. Vele beszélgettünk most életútról, BoReTT-ről és nemzetközi bortrendekről. Arról, mi is az, ami működőképes lehet a borexport szempontjából.
Multikulti családból multikulti környezetbe
VINCE: Hogyan kerültél kapcsolatba a borokkal?
CRAB MÁRIA ANTOANETTE: Apukám két nemzetiségű, anyukám pedig egri. Mivel az asztalnál is több különböző kultúra folyt össze, több különböző nyelvvel, nálunk mindig is fontos szerepet töltött be a gasztronómia. Emellett apukám italkereskedéssel is foglalkozott, így már fiatalként is belecsöppentem a borok világába; anyukám szülővárosa pedig önmagáért beszél.
VINCE: Egyenes út volt?
CRAB MÁRIA ANTOANETTE: Élsportolónak indultam. Részint emiatt, részint pedig az egyetem miatt kerültem ki Belgiumba, ahol egy baleset miatt aztán nem tudtam előrelépni a sportban. Ahhoz viszont, hogy meg tudjak ott élni, pénzt kellett keresnem. Egy kávézó-borbárban kezdtem el dolgozni, nem titkolom, wc-t takarítottam. A sommelier-k és a baristák csütörtökönként kóstolták meg az új borokat és a kávékat, ahova engem is meghívtak egyszer – így indult. Feltornáztam magam a sommelier-k közé.
VINCE: Mi történt ezután?
CRAB MÁRIA ANTOANETTE: Gyerekkorom óta nagyon vonzott a latin kultúra, így egy csereprogrammal kikerültem Argentínába. Mendozába – onnan aztán nem volt visszaút. Ott beléd ültetik a bor életérzését. Egy 17 fős kollégiumban laktam, ahol mindenki borász volt; esténként hozták az ott egyébként kiváló minőségűnek számító ballonos borokat. Emellett felszolgálóként dolgoztam egy étteremben, ahol nagyon sokat tanultam arról, mit is jelent az, hogy vendéglátás.
Amikor másfél év után hazaköltöztem Európába, nehéz volt a „mindenünk megvan, de semmi nem jó” érzést magamévá tenni. Végül Barcelonában kötöttem ki. Egy rövid kitérő után egy tapas bárban, majd egy Michelin-csillagos étteremben lettem assistant sommelier. Innen Portugáliába költöztem, ahol elvégeztem egy turisztikai mesterkurzust és egy séfsulit. Ezek mellett pedig egy halpiacon árultam kávét és bort. Ezt követően tértem haza végleg.
Antinori nyomdokain, sokszor az autóban éjszakázva
VINCE: Itthon hol sikerült elhelyezkedni?
CRAB MÁRIA ANTOANETTE: Bekerültem a Babelbe Blazsó (Blazsovszky Péter, a magyar sommelier-szcéna megkerülhetetlen szereplője, nemrégiben mi is kértük ki tanácsát – a szerk.) alá, aki kinyitotta a szemem. Megláttam, hogy micsoda kincseink vannak itthon, amit én addig sose képviseltem.
Talán nem én vagyok a legmagyarabb magyar, de azt hiszem, én vagyok az, aki a legjobban felvette a magyar borokat a hátára.
Blazsó mindig is biztatott arra, hogy kezdjek valamit a tudásommal, a nyelvismeretemmel – hiszen öt nyelven beszélek. Így kezdtem el borexporttal foglalkozni egy nagyobb pincészetnél. Általuk jutottam el Barta Éva (borexport szaktanácsadó – a szerk.) borexport előadására. Amikor azt mondta, hogy sok kis pincének nincsen arra lehetősége, hogy dedikált exportmenedzsere legyen, akkor úgy éreztem, hogy megszólította a szívemet.
VINCE: Így indult a BoReTT.
CRAB MÁRIA ANTOANETTE: Covid alatt a 22 éves Yarisommal bejártam itthon a borvidékeket. Nem is tudom, hogy az alatt a 9 hónap alatt volt-e olyan borászat, aminek a borát nem kóstoltam. Útközben született meg az az ötlet, hogy el kellene indítani egy összefogást. Egységben az erő, tartja a mondás, és én mindig ezt láttam külföldön is. Megkerestem a kedvenc borászataimat, hogy mit szólnának hozzá, ha így belevágnánk – Bussay Dóritól (Bussay Pince) és Kis Tomitól (Somlói Vándor) jött is az első pozitív visszajelzés. Hozzájuk csatlakozott a Villa Sandahl, Török Csaba (2HA Szőlőbirtok és Pincészet – a szerk.), majd Wassmannék Villányból. Ami fontos volt, hogy organikus borokat készítsenek. Nulla tőkével kezdtem, és ezek a borászatok segítettek mindenben, amiben tudtak, de én is igyekeztem költségeket csökkenteni. A kocsimban például sokat aludtam… de hát Antinori is így kezdte, csak ő Fiatot pakolt tele borokkal és indult el a világba.
Emailekből, mintákból nem lehet megérteni, miért különleges a magyar bor és a hazai terroir.
Kocsival végigjártam Európát, elkezdett növekedni a Borett. Beszállt Tokajból a Barta Pincészet, és a SanzonTokaj, Csopakról a St. Donát. Idén Filep Gergő (Filep Wines), Váli Peti (VáliBor). A szüleimnek, Blazsónak és ezeknek a borászatoknak köszönhetem, hogy most itt tartunk, és hogy egyáltalán meg tudtam valósítani az őrült ötleteimet. Ez egy csapatmunka, ami bevált, annak ellenére is, hogy itthon nem összefogásban gondolkodunk. Három évesek leszünk októberben, azt gondolom, hogy szép sikereket értünk el.
Találkozzunk 14 óra múlva Nürnbergben!
VINCE: Miben méred a sikert?
CRAB MÁRIA ANTOANETTE: Nehéz egy dolgot kiemelni, mert sok minden közel áll a szívemhez. Nagy álmom volt bejutni egy német kereskedőhöz, akinek hihetetlen tudása van. Mindig a történetet, a terroirt akarja elmesélni. Egy ilyen kereskedő viszont minimum 1800 emailt kap borászatoktól. Nem is jött válasz az első emailemre, a második viszont még jobban szívhez szóló volt. Arra már válaszolt is, hogy izgalmasnak találja a leírtakat, de ő most elutazik szombaton. Ez volt szerdán. Az aláírásában volt telefonszám, felhívtam azzal, hogy ha most elindulok, akkor ott vagyok Nürnbergben 14 óra múlva, megfelel-e neki az időpont. Azt válaszolta, hogy erre nem lehet nemet mondani. Úgyhogy összepakoltam a borokat a kocsimba és találkoztunk Nürnbergben.
Reggel 9-kor kezdtük a kóstolót, délután 6-kor fejeztük be, azért, hogy együnk valamit, és még hátra voltak az édesborok. Bekerültünk a portóliójába és azóta is ő az egyik legnagyobb mentorom. Segít, a kóstolásban ugyanúgy, mint abban, hogy egymásra találjunk a megfelelő kereskedőkkel, vagy hogy bejussak a fontos kiállításokra.
VINCE: Mi volt abban a levélben? Mit hangsúlyozol ki, amikor megkeresel egy ilyen kaliberű kereskedőt? Mivel lehet őket megfogni?
CRAB MÁRIA ANTOANETTE: A terroir. Vannak vulkanikus területeink. És a különleges magyar szőlőfajták. Ami fontos szerintem, hogy ne a divat után menjünk – hiába készítünk például rengeteg pezsgőt, nem leszünk versenyképesek az exportpiacon.
Elképzelhető, hogy mondjuk most egy évig a narancsbor lesz a divat, de ha egy pince csak a divatot követi, annak elvész a karaktere. Lehet, hogy ez alatt az év alatt kevesebb bort ad el, de ha egy borászat konzisztensen mindig ugyanazt a minőséget és stílust hozza, annak megmarad a vevőköre.
A trendek jönnek és mennek, a borexport szempontjából viszont van, ami örök
VINCE: Itthon felszálló ágban van a natúrbor, olyan pincészetek is elkezdtek ezzel foglalkozni, akik korábban nem; de új belépők is vannak. Hogyan látod ezen borok megítélését a borexport szempontjából?
CRAB MÁRIA ANTOANETTE: A nemzetközi piacon a natúrbor nagyon tág fogalom; akár a maximális kéntartalom is lehet más és más az egyes országokban. Azt látom egyébként sok helyen, hogy a natúrbor-bummnak vége – nem volt megbízható, nem volt konzisztens. Kivételek persze vannak, de a legtöbben azt keresik a borokban, hogy legyen egyéniség, legyen terroir, és legyen organikus. Én nem vagyok semennyire sem dogmatikus. Szerintem nem kell ráhúzni egy borra, hogy az narancs, vagy hogy natúr. A terroir és a borász egyénisége jelenjen meg, ez a lényeges. Nézzük meg a Moricot például, ő sem ment el a divathullám felé, de még sorolhatnék több példát is a szomszédoktól. Fontos azonban tudomásul venni, hogy marketing nélkül nem történik semmi. És az osztrákok azok, akiktől e tekintetben lehetne példát venni (erről korábban mi is írtunk – a szerk.).
VINCE: Terroir vagy őshonos szőlőfajták? Melyik a vonzóbb hívószó?
CRAB MÁRIA ANTOANETTE: Szerintem ez a kettő sok esetben együtt jár. Vegyük a sauvignon blanc-t – rengeteg van belőle a világon, és most túl azon, hogy szerintem itthon nem is igazán van helye, nem fogunk tudni vele labdába rúgni.
Juhfarkot, csókaszőlőt, furmintot és olaszrizlinget vulkanikus talajon viszont nem tud a világ. Nem véletlen, hogy az általam külföldön eladott borok nagyjából 95 százaléka őshonos magyar szőlőfajtából készült.
VINCE: Nagy bortermelő nemzeteknél a kereskedő is alakítja a szortimentet, aszerint, hogy mit kíván a fogyasztó. Beleszólsz az általad képviselt termelők munkájába?
CRAB MÁRIA ANTOANETTE: Valamilyen szinten igen, ez a borászat nyitottságától is függ. Azt szoktam mondani, hogy a borászok azért művészek, saját elképzelésekkel. Többükkel viszont együtt házasítunk, ami elég izgalmas, és sommelier-ként tudom is képviselni azt az irányt, amit a piac aktuálisan keres. Olyan is előfordul, hogy valahol mondjuk évek óta bent állnak a borok, és kikérik a véleményem, majd együtt próbálunk változtatni ezen. De ameddig nem jelzik ennek igényét, én nem szólok bele. A kritikákat viszont mindig visszamondom a borászoknak. Mostanra pedig van olyan partnerem is, akivel eljutottunk oda, hogy amikor kijön az új évjárat, azt három napon belül eladjuk – ráadásul úgy, hogy szét kell osztani a kereskedők között.
Szerző: Kalmár Borbála
Címlapfotó: BoReTT Wines
