A furmint lehet a megoldás a klímaváltozás elleni harcban Ausztriában
A klímaváltozás már nemcsak kopogtat, hanem itt is van: a borágazatban pedig különösen fontos időben meghozni a jó döntéseket, amelyben főszerephez juthat a furmint.
Hogyan is monta Szepsy István a februári lapszámunkhoz adott interjújában, amikor a klímaváltozás és a furmint kapcsolatáról kérdeztük?
Erre a borvidékre született, és azért ide, hogy bírja. Korábbi évszázadokban is voltak kedvezőtlen időszakok, mégis ez maradt az első számú fajta.
Majd beszél még arról, hogy egyre több a jó évjárat, mondhatni a klímaváltozás nekünk – vagyis a furmint szőlőfajtának is kedvez. És olybá tűnik, hogy ezt már nemcsak Szepsy István gondolja így: Burgenlandban is egyre többen fordulnak a fajta felé. A Wine Enthusiast most őket kereste fel, mi pedig az alábbiakban rájuk hagyatkozunk.
Az első pionír
A dátum 1984: ez volt az az év, amikor Robert Wenzel dacolva az akkor még szigorúan őrzött határokkal, elhozta az első furmint tőkéket Burgenlandba Tokajból. A szándék az volt, hogy Ruszt környékén újraéleszti ezt az egykor igen népszerű szőlőfajtát. 1921-et megelőzően ugyanis nemcsak nálunk volt megtalálható a fajta, hanem a sógoroknál is, majd a 20. század politikai viharaiban kicsit háttérbe szorult.
Az 1647-es alapítású Wenzel borászat 1984 óta foglalkozik a furminttal. Készít édes- és szárazbort egyaránt, érleli flor alatt, vagy éppen héjon áztatja – mikor mit kínál az adott évjárat. Wenzel szerint a furmint a kékfrankos ideális fehér társa. „Mindkettő későn érik, és a kettőnek még az őse is ugyanaz” – mondja. Kutatások szerint ez a közös ős a heunisch. Wenzelék hisznek abban, hogy egy napon a furmint-kékfankos duó olyan etalonnak számít majd, mint Burgundiában a chardonnay-pinot noir.
„A furmint akkor érzi magát jól, ha szenved” – idézi a nemzetközi boros szaklap ifjabb Szepsy Istvánt. „Csak a természet tudja irányítani. Ha van elég humusz, jó pH, elég víz és így tovább, soha nem ad magas minőséget.” Emiatt sikeres a szőlő Tokajban, ahol a vulkanikus talajok nagyon szegényesek és sziklásak. És emiatt tekint rá egyre több termelő a klímaváltozáshoz jól alkalmazkodó szőlőfajtaként Tokajtól 400 km-re nyugatra. Ráadásul a nem vulkanikus talajon egy teljesen más arcát képes mutatni a fajta. Elrugaszkodott gondolat lenne? Keressük csak vissza, mit mondott a Burgenland másik oldalán működő Steigler Pince 2020 őszén magazinunknak:
A soproni furmint gyönyörű és egészen más, mint amit a furmintról általában gondol az ember. Először is: sokkal kifejezettebb illata van, mint a vulkanikus talajokról származó társainak. A furmintot mint fajtát az esetek 90%-ában vulkanikus talajról ismertük meg – lásd Tokaj, Somló, Badacsony. A csillámpala hozzáadott jegyeit viszont WSET-diplomás legyen a talpán, aki a pohárból meghatározza. A bor pedig élettel és zamattal teli, vibráló furmint, amiben megvan a fajta minden mélysége, de hiányzik az a szigorú szikárság, ami miatt egy kezdő borfogyasztónak általában meg kell tanulnia megszeretni.
Klónok harca
A megfelelő végeredményhez azonban nem mindegy, hogy az ember milyen klónokat választ. Hannes Schuster, a burgenlandi Weingut Rosi Schustertől Homonna Attilától vásárolt oltványokat. Mint mondja, olyan klónokat keresett, amelyek kisebb bogyókkal és lazább fürtökkel rendelkeznek. Mindemellett pedig az is fontos, hogy a szőlő egyaránt jól teljesítsen szélsőséges és aszályos környezetben is.
Egyre többen látják úgy, hogy a felmelegedő klíma hosszú távon a Grüner Veltlinert ellehetetleníti majd – a furmintra viszont nagy reménységként tekintenek. Hans Nittnaus (saját neve alatt működtet borászatot) azt tapasztalja, hogy ma már magasabb fekvésű területeken lehet csak a zöldveltelínivel foglalkozni. Nittnaus 2021-ben készítette el első furmintját a Leithaberg-hegységben található Tannenberg-dűlőjében lévő egyhektáros (2,5 hektáros), palás ültetvényéről. Ez éppen a napokban kerülhet forgalomba.
Talajtan
A Kalkhofen dűlőben található meszes, mészköves talajok (a kalk jelentése „kréta”) nem tartják meg a hőt, de jól tartják a vizet, ami segít megőrizni a savakat. A Steiner dűlő csillámpalája pedig segít a furmint savérzetének harmonikussá csiszolásában. Talaj alapján tehát az itt megtermelt furmintok két típust képviselnek: a Steiner borok érettebbek, nektarinos, sárga szilvás aromákkal, míg a Kalkhofen borok szigorúbbak, gyógynövényes karakterrel rendelkeznek és többnyire ételekkel működnek jól.
Mittelburgenlandban Franz Weninger a furmintot „kulturális és történelmi szempontból ideálisnak tartja”, de dicséri a fajtában rejlő érlelési potenciált és a terroir közvetítésének képességét is. Weninger két változatot készít a borból, az egyiket a kalkofeni meszes talajról, a másikat pedig a Steiner-dűlőből, amely gneiszre és csillámpala-gránitra ültetett.
Mindeközben pedig ne felejtsük el azt sem, hogy számos borászat foglalkozik a furmint hagyományos édes verziójával Ruszt környékén: többek között Michael Wenzel, Heidi Schröck, Günther és Regina Triebaumer, Ernst Triebaumer is készít édes bort.
A furmintnak tehát nemcsak idehaza van ezer arca. Ma viszont még csak 1%-át teszi ki a fehérszőlő telepítéseknek a „sógoroknál”, ám könnyen lehet, hogy a klímaváltozás elleni harcban egyre nagyobb szerepet kap majd.
Burgenlandról még többet írtunk itt, itt és itt. Arról, hogy mitől jobbak az osztrák borok mint a hazaiak, pedig itt.
Szerző: Kalmár Borbála
Címlafotó: Talabér Géza/Vince Magazin
