A sajt kérge rengeteg ételben újrahasznosítható, ezért nem érdemes kidobni.
A novemberben bejelentett új magyar Michelin-csillagos éttermek mellett kevesebb figyelem jutott a Michelin által szintén kitűntetett Langó Tamásnak. A Clarisse sommelier-jével beszélgettünk a díjról és a hitvallásáról.
Novemberben hirdették ki a pezsgő-világbajnokság szuperdöntőseit. Magyar pezsgő is volt a mezőnyben és ott is szép címet szerzett.
Több mint 20 év adatgyűjtés után állapították meg, hogy mely városok a legjobban a vegán emberek számára.
A St. Andrea Restaurant séfjének Kollár Endrének új menüje a vadhúsokra, az erdők és mezők kincseire fókuszál.
Piskor Fanni borszakértő elmondta, miért támogatandó a Vince Gála, mint kezdeményezés és hogy miért kell rá minden borbarátnak elmennie.
A legjobb császármorzsa kétségtelenül szülőhelyén, Bécsben készül. Ott is vannak azonban egészen kivételeset nyújtó éttermek. Ezeket szedtük össze.
Kíváncsiak voltunk, mi a különbség egy mezei főzőiskola és a Makery között. Megtudtuk, elmondjuk. És azt is, hogy kinek ajánljuk.
„Pezsgők és a tenger gyümölcsei” nevet viseli az egyik Vince Gála mesterkurzus. Ezen 3 ország pezsgőit és a hozzájuk külön erre az alkalomra komponált falatokat lehet kóstolni.
A reggeli zabkása egyre gyakrabban jelenik meg az otthonok asztalain. Egy apró trükkel elérhető, hogy soha ne váljon unalmassá.
Wossala Rozina a legtöbb ember számára a TV képernyőjéről lehet ismerős, de most egy közvetlenebb oldalát mutatja be első könyvében, a Konyhakönyvben.
2022. november 6-án, 71 éves korában, türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után elhunyt Dr. Kosárka József borszakértő, boríró, a Magyar Bor Akadémia tagja.
Mennyei kávés sütemény, aminek az alapja tulajdonképpen egy csokis keksz. Hamar elkészíthetik kevésbé gyakorlottak is.
Varga Péter, a Varga Pincészet tulajdonosának „Mi lesz veletek, magyar borászatok?” című dolgozata újabb és újabb reakciókat vált ki a Vince olvasóinak körében. Ezúttal a borexporttal foglalkozó Veér Bálinttól érkezett egy hosszabb írás.