A Veszprémi Érseki Pincészet borait ismerheti meg a közönség a júliusi 25-i Vince Borműhelyen. Ebből az alkalomból beszélgettünk a pincészet főborászával, a júliusi Borműhely házigazdájával, Benesch Antallal.
30 kiállító, 200 bor, zenei programok és mindezt belépő nélkül.
A csapolt és dobozos változatban is kapható lager sör a július 12-én kezdődő helyi sörfesztiválon már kóstolható lesz.
Az egri bor prominens képviselői és a borvidéken éttermet, kávéházat, vinotékát üzemeltető szakemberek találkoztak egy hagyományteremtő rendezvényen.
A megfelelő borospohár kiválasztásának mikéntjéről, a flőtéről és a trendekről mesélt a világhírű osztrák üvegmanufaktúra tizedik generációjának tagja.
Változik a vélekedés a bor és a jégkocka viszonyát illetően. Pár dolgot mindenképpen figyelembe kell venni, amikor döntünk.
Finom borok, válogatott falatok és jó zene, mindez egy különleges helyszínen. Garantált a felejthetetlen élmény.
Több mint 1000 éve létezik, most a világ Kínán kívüli része is elkezdte felfedezni magának.
Az év egyik legjobban várt villányi programjára július második hétvégéjén kerül sor. Finom borok, kiváló ételek, koncertek és még egy bohókás futóverseny is szerepel a kínálatban.
Söröspohár a mindennapokra, lagerhez, pilsnerhez, kézműves sörhöz, belga sörhöz, IPA-hoz.
A 2022-ben forgalomba hozott magyar kávé egyedülálló tettet hajtott végre.
Mi kell ahhoz, hogy valaki sommelier lehessen, és ami még fontosabb, mitől lesz valaki igazán jó sommelier? Szakmai tudnivalók és nyári tippek két sommeliertől.
5 friss és szuper balatoni bor a meleg nyári napokra – természetesen nem csak a Balaton partjára.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a Szupermenta program terméktesztjén ezúttal gineket elemeztek. Az összehasonlító vizsgálatba 27 gin került be, melyek a hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vettek. Az élelmiszerminőségi jellemzők vagy a címkéken szereplő jelölések 3 termék esetében nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak. Ezeknél hatósági eljárás indult az érintett gyártókkal szemben.