Szakértőket hívtak segítségül és egy korsó is fontos szerephez jutott.
Több ezer bor között lett a nemzetközi borverseny nagy aranyérmese hat magyar pincészet tétele.
Európa-bajnokok vagyunk ebből a zöldségből, köretként mégis ritkábban gondolunk rá. Pedig egyszerűen lehet belőle különlegeset készíteni.
Egykor egzotikus gyümölcsnek számított Magyarországon, ma már egyre többen vágnak bele termesztésébe.
A vodka hazánkban is kedvelt ital, mégis szinte mindenki kihagy egy fontos lépést az elfogyasztásakor.
A nemzetközi szakember egy, a közeljövőben megrendezésre kerülő rangos borverseny kapcsán osztotta meg gondolatait a nemzetközi megmérettetés fontosságáról.
Új őrület hódít, amiben a sör is helyet kapott. Nagyon finom és házilag is elkészíthető, mindenképpen érdemes adni neki egy esélyt.
Macskaköves utcák, titokzatos kis ösvények, barbecue, gasztronómia, zene, család, hagyományőrzés, sportprogramok.
Szeretjük a kávét gyönyörű kávézóban üldögélve elfogyasztani, és közben a külvilág káosza elől is elmenekülni. A legjobb kávéház az, amelyik megadja ezt nekünk.
Magyarországon is könnyen hozzáférhető, sokoldalú, mégis alig esszük. Remélhetőleg ez a cikk elolvasása után változik.
Kylie Minogue idén személyesen látogat el Düsseldorfba a ProWine-ra, ahol a nevével fémjelzett borokat kóstoltatja majd az érdeklődőknek.
Csak egy apróság kell hozzá, és a főtt vagy pirított darált hús olyan finom lesz, mint még soha.
Akár otthon készítjük, akár étteremben rendeljük, le tudjuk csekkolni, tökéletes pizza landolt-e a tányérunkon.
Michelin-csillagos fine dining étterem és prémiumbisztró Budapest belvárosában: a Babel Budapest és a KIOSK együtt és önmagukban is folyamatosan fejlődnek.