50 kiállító, workshopok, előadások, mesterkurzusok, tangó- és sanzonest, filmvetítés, Michelin-csillagos vacsorák, teaszeánsz.
Megválasztásra került a legjobb egri bor az Egri Borok Ünnepén. Fehér és vörös kategóriában is kisebb meglepetés született.
A Magyar Cukrász Ipartestület 2023-ban is megrendezte az idén 25 éves, nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt. Az abszolút győztes egy balatoni fagylalt lett.
Hamvas Béla óta tudjuk, hogy a borkészítés és a borivás is sokkal inkább filozófia, mint tudomány. Maurer Oszkárral beszélgettünk.
A 75 népszerű strandot tartalmazó rangsornál értékelési szempont volt a legnépszerűbb stranditalok és -ételek ára, valamint az időjárás.
A híres pékségben még két alkalommal sütik a bio termesztésű, illetve adalékanyag-mentes lisztből készült finomságokat.
A 21. század egyik legizgalmasabb alapanyaga, a különböző emésztőrendszeri problémákkal küzdők is fogyaszthatják.
Figula Mihály július 11-én exkluzív borkóstolót tart Budapesten. Még vagy már nem forgalomban lévő tételek is kerülnek a poharakba.
A megtaláló 50 éve foglalkozik ezzel, de még soha életében nem látott ekkorát.
Šibenik városa önmagában is megéri a látogatást, de kerüljük el a turistacsapdákat! Mutatjuk, hova érdemes betérni borozni, vagy éppen enni egy jót.
Nagy népszerűségre tett szert az idők során, mert megfizethető alapanyagokból, változatos formában, gyorsan elkészíthető.
Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyen 39 arany-, 125 ezüst- és 11 bronzérmet osztottak ki. Egy noszvaji lett az abszolút legjobb pálinka.
Idén is díjazta a magyar éttermek borválasztékát a világ egyik legbefolyásosabb borszakmai lapja.
A sokkal nagyobb Lengyelországnak most lett 3 belőle, Magyarországnak tavaly óta 9 van.