Hiába igyekszik elvenni a kedvünket az időjárás, mi nyakig merülünk a nyárban! Tesztszekciónkban ezúttal a pugliai borok kapják a főszerepet.
Hamvas Béla óta tudjuk, hogy a borkészítés és a borivás is sokkal inkább filozófia, mint tudomány. Maurer Oszkárral beszélgettünk.
Szelíd lankák, hívogató erdők, köztük megbúvó, messzire világló templomtornyokkal díszített apró, meseszerű falvak, ahol hallgatni arany.
A Zalai borvidék még sokak számára fehér folt. Néha a térképen is, de a pincészetek, borok szempontjából biztosan. Bemutatjuk a Hegyke bort!
Pannonhalma mindig jó ötlet, ha az ember egy gyors kirándulásra vágyik: lenyűgöző történelmi komplexum a hegy tetején, az alján pedig világverő borok várják a kalandorokat.
Tavaly Figula Mihály érdemelte ki az Év bortermelője elismerést, júniusi lapszámunk kapcsán pedig vele is beszélgettünk. Kedvcsináló következik!
A Kányaváry elnevezés brandként talán nem cseng annyira ismerősen a borvilágban, ami nem csak a birtok fiatal korának számlájára írható. A borok 90%-a helyben fogy el.
Tokajtól ma már a cabernet franc sem áll távol, igaz, elsősorban pezsgő alapként szolgál. Minden egy kísérleti ültetvénnyel kezdődött.
Borhűtő készítésbe fogott Andrásfalvy Bertalan, akinek az életpályáját számos évig a tudományos munka határozta meg.
Ó-ió-ció-áció-káció-akáció-vakáció! A Vince Magazin júniusi lapszáma mi másról is szólhatna, mint a legkedvesebb, nyári évszak ünnepléséről!
Összefogásból születnek az igazán nagy dolgok: megkóstoltuk az országban jelenleg elérhető legjobb prosecco tételeket, és ezt most bárki utánunk is csinálhatja.
Amióta pezsgőreneszánszot írunk idehaza, senkinek nem szalad fel a szemöldöke, ha azt hallja, Tokajban is előfordul a pinot noir.
Számos borász foglalkozik vörösbor készítésével a Tokaji borvidéken, elsőként Kanczler Andrással beszélgettünk a miértekről.
A rozé fogyasztása évről évre felszálló ágban van, de mit igyon, aki nem talál kedvére valót a hazai kínálatban? Mutatjuk.